Nyomorforgató
Azért ne töltsön el minket büszkeséggel, hogy életünk egy felettébb kínos szeletét nagy valószínűséggel bejátszottuk abba a kollekcióba, amelynek főművei elsősorban a természeti erők rendetlenkedéseit, a földlakók háborúit, véres zavargásait vagy egyéb katasztrófáit tárják elénk.
A 2005-ben történt eseményeket bemutató, a világ 122 országának 4448 fotósa által beküldött, 83 044 felvételből válogatott és október 29-éig megtekinthető World Press Photo 2006 kiállítás, miközben folytatja a világ legjobb sajtófotósaitól megszokott nyomorforgatást, idén a korábbiaknál mintha egy árnyalattal humánusabban tenné ezt. Lehet persze, hogy csak mi érzékeljük így, lehet, hogy már a mi lelkünk is kérgesedett, és képesek vagyunk a kiállításon némi távolságtartással szemlélődni, mert igaznak bizonyult Susan Sontag figyelmeztetése: "A tragédiák kritikátlan és tömeges előmutatása egy idő után kiöli az emberből a szánakozás képességét, és lezülleszti a lelkiismeretet."
Lehet, hogy züllünk.
Pedig ebben az esztendőben is elénk torlódnak a hatásosan, szakszerűen, olykor egyenesen művészi esztétizálással képbe fogalmazott tragédiák, ránk zuhannak a világ nagy, véres konfliktusai, és azért lássuk be: sok(k) ez egy kicsit. A Katrina hurrikán pusztítása (Michael Appleton egyébként megindító fotóin), a Gázai övezet telepeseinek kiebrudalása (Uriel Sinai felvételein, csak erős idegzetűeknek), vagy a londoni metrórobbantás (véres újságot szorongató, véres öltönyben távozó férfi Edmond Terakopian képén). És persze öngyilkos merénylet Libanonban, véres események Irakban, husánggal agyabugyált gyermekmunkás Bangladesben... sorolhatnánk.
De ott vannak azok a fotográfiák is, amelyek túllépnek a tolakodó és vérmaszatos napi hírek primer információin, amelyek mélyebbek és meszszebbre pillantanak. Elgondolkodtató portrék a második világháborús veteránokról, képriport a Szaharában rendezett maratoni futóversenyről vagy egy kínai faluról, ahol nyolcezer festő készít évente körülbelül ötmillió másolatot Picasso, Van Gogh, Leonardo képeiről. És a felületes szenzációkergetésnél sokkal több a Hétköznapok kategóriában második díjat nyert Dezső Tamás érzékeny sorozata Romániáról, a lengyel-magyar páros: Tomasz Gudzowaty és Berekai Judit harmadik díjjal jutalmazott fotói a tradicionális indiai birkózók önsanyargató edzéséről, hogy a nagydíjas felvételről ne is beszéljünk. A kanadai Finbarr O'Reilly képe Niger északnyugati részén készült: egy alultáplált, egyéves gyermek ráncos és öregnek látszó kezét édesanyja ajkához szorítja. Erős, hatásos fotó, amely sokkal felkavaróbb, sokkal hatásosabban beszél éhezésről, nyomorúságról, mint azok a durva és nyers ábrázolások, amelyek egyébként gyakran felbukkannak a világsajtóban. O'Reilly eredetileg újságíró, aki főleg az afrikai eseményekről tudósított, a hírek szerint csupán 2001 óta fotografál, eleinte fotós híján, ma már elhivatottságból.
Nézzük a képeket, és olyan érzésünk támad, mintha az egész világ egy nagy filmforgatás lenne. Erősen viseltes kulisszákkal, zajosan kavargó szereplőkkel, fényképeken megörökített, erős, szuggesztív pillanatokkal. Melyek némelyikére még őszintén rá tudunk csodálkozni, melyek némelyikén még haragra tudunk gerjedni, de a legtöbbje megszokott. Mintha ismerős lenne valahonnan. Egy zűrzavarral injekciózott külföldi nagyvárosból, vagy a közeli Szabadság térről... magunk sem tudjuk eldönteni.
