Exhibicionisták paradicsoma

Egyre népszerűbbek a blogok és az online közösségi oldalak. Végre bárki híres lehet, és nem csak röpke negyed órára. Csak aztán később nehogy megbánja.

Franciaországot olyan blogparadicsomnak nevezte a Metazin, amelyben a bloggerek politizálnak, és a politikusokra nézve szinte kötelező a blogírás. De a blogvilágban nemcsak a politikus lelkek bontakoznak ki.

„A blogokat sokan a politikai újságírás részének tekintik. Ez azonban csak mítosz – olvassuk Robert J. Samuelson cikkét a Washington Postban. A Pew Alapítvány felmérése szerint az amerikai bloggerek 37 százaléka a személyes dolgairól ír. Politikával csak 11 százalékuk foglalkozik, alig többen, mint ahányan szórakozással (7 százalék) és sporttal (6 százalék). A megkérdezettek fele úgy nyilatkozott, hogy a ’kreatív önmegvalósítás’ eszközének tekinti a blogírást.”

Andy Warhol azt mondta, hogy tizenöt percre mindenki híres lehet. Hála az internetnek, már nem kell röpke negyedórára korlátozni az ismertséget.

Különösen a fiatalok használják ki a lehetőséget. A MySpace közösségi portálnak 56 millió, a Facebooknak 9 millió tagja van. De a felnőttek is igyekszenek lépést tartani. A Pew felmérése szerint 12 millió amerikainak van blogja.

Az internet az exhibicionisták paradicsoma. A közösségi oldalak tagjai és a blogot naplónak használó fiatalok annyira vágynak a figyelemre, hogy a személységi jogaikat sem féltik. Sokan legbizalmasabb titkaikat, életük legintimebb részeit is önként közszemlére bocsátják.

De az igazi exhibicionizmushoz két fél kell. Nem elég, hogy valaki szereti mutogatni magát, szükség van nézőkre is. És nézőkben sincs hiány. Nem véletlen, hogy Rupert Murdoch tavaly 580 millió dollárt (130 milliárd forint) fizetett a MySpace-ért. A csillagászati összeget az online hirdetésekből remélt bevétel magyarázza.

Az online exhibicionisták valószínűleg nem számolnak azzal, hogy az interneten kiteregetett életük később is előbányászható lesz. Egy ma ártatlannak tűnő blogbejegyzés holnap barátságokat és karriereket tehet tönkre.

„Az emberek többségének élete – borong Samuelson – mindig csendes nyomorúságban telt. De a modern technikának köszönhetően, ennek ma már vége. Bárki választhatja a hangos és magamutogató nyomorúságot.”

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.