Amikor lehajoltam a gyerekhez, egy szürke szatyorból, mely tele volt különféle papírokkal, vékonyka könyvet húzott elő.

- Uram - mondta egyszerre kedves és kissé ideges hangon -, szeretném magának felajánlani a könyvemet, megvételre.

- Mi a címe? - kérdeztem zavartan.

- A világegyetem új értelmezése.

- Érdekes - folytattam, s nem tudtam álcázni zavaromat. - Miből gondolja, hogy engem ez érdekel?

- Nézze - vidult föl emberem, mert látta, hogy nem martam el rögtön -, nem baj, ha nincs otthon a témában. Itt minden új alapokra van helyezve. Azt kell mondanom, hogy még jó is, hogy nincs megfertőzve klasszikus fizikával.

- De az a baj - mondtam barátságosan a tudós szerzőnek -, hogy én még ennek a klasszikus fizikának is nagyon az elején járok. Nem biztos, hogy én vagyok a legalkalmasabb...

Az ember itt hosszas előadásba kezdett. Jó húsz évvel ezelőtt Jászberényben dolgozott, egy téesznek volt a főkönyvelője. De már akkor is foglalkozott fényenergiával. És egy nap, úgy emlékszik rá, mintha csak ma lett volna, Nagykáta határában rájött, hogy felül tudja írni az einsteini fizika alaptörvényeit.

- Velem aztán tényleg rossz lóra tett - szakítottam félbe, s arról próbáltam meggyőzni, hogy jómagam erősen hasonlítok ahhoz az átlagmagyarhoz, aki a fizikáról jószerével annyit tud, hogy az alma is a gravitáció miatt esik le a fáról.

- De uram - erősködött tovább a mackónadrágos zseni, majd turkálni kezdett a dzsekijében, ceruzát halászott elő, a farzsebében pedig talált egy üres papírfecnit. - Mindent elmagyarázok magának. Itt van, ugye, a Nap - és lerajzolta a Napot. - Itt meg a Föld. Itt a Vénusz, itt a Mars. Ez, ugye, teljesen rendben van?

- A Plútót már nem lehet - jegyeztem meg félénken, mert hirtelen eszembe jutott, hogy nemrég elvették tőle a bolygó-rangot.

- Uram - tárta szét a karját a világegyetem játszótéri tudora -, ön játszik velem. De'jszen mindent tud!

- Az azért túlzás. Ezt a Plútót momentán tudom. De csak azért, mert mindent összeolvasok.

- Az a helyzet - súgta a fülembe -, hogy én ezt már tíz éve mondogatom. Írtam is egy könyvet 1997-ben. Nem hiszi el? - és mielőtt ocsúdtam volna, a szürke szatyorból újabb vékony füzetkét rántott elő, ugyanaz a név volt rajta, mint a másikon. - Ezt is meg lehet nálam vásárolni.

- Mondjon inkább valamit arról, miben áll a maga újítása. Mondjuk Newtonhoz képest.

- Hát abban, hogy minden energia alapja a fény. Nem pedig a mozgás. Einstein is ebben tévedett.

- És ezt maga megírta.

- Igen.

- Az is benne van a könyvében, hogy nem hisznek magának.

- Fején találta a szöget. Szóba se állnak velem. Azt mondják, bolond vagyok.

- De nem az.

- Miért? Olyan vagyok én, mint aki bolond? - kérdezte, s távolabb lépett tőlem, hogy egészalakos látványt nyújtson. Ekkor vettem észre, hogy ő is gyerekkel, az unokájával van, egy tízéves forma kisfiúval.

Aztán jött a folytatás. A világ fizikusainak nem lehet érdekük, hogy ami eddig volt, egy csapásra összeomoljon. A régi könyveket ki kellene dobni, s helyettük újakat kellene írni. És a több évszázados képleteket is el kellene felejteni.

- A gyerek milyen fizikát tanul? - böktem a fényfizikus unokája felé.

- Amit a többi - felelte emberem megadóan, és a könyvét visszacsúsztatta a szürke szatyorba. - Nem akarom összezavarni az agyát. Csak baja lenne belőle.

Összeszedtük a gyerekholmikat, s indultunk hazafelé. Megkérdeztem még, mivel foglalkozik.

- Mintha mondtam volna - felelte fölháborodva -, könyvelő a végzettségem. A sorozatomat magam árulom, mert tartozom a kiadónak a nyomdaköltséggel.