Iszlamisták nélkül nincs rendezés
Továbbra is bizonytalanság övezi a Hezbollah új szerepét, az iráni befolyás megerősödésének mértékét, és az izraeli belpolitikai vihar kimenetelét egy hónappal a libanoni konfliktus vége, a 1701-es ENSZ-határozat megszületése után.
Új regionális helyzet és erőviszonyrendszer van kialakulóban a libanoni háború után - mondja Rostoványi Zsolt egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő, aki szerint van esély rá, hogy megkezdődjön egy enyhülési folyamat. Ezt bizonyítja, hogy megnövekedett a nemzetközi szereplők aktivitása a térségben. - Viszont az ördög változatlanul a részletekben van - teszi hozzá - és még nem tudni a konkrétumok terén milyen új megállapodás születhet a palesztin-izraeli konfliktusban, és a tágabb arab-izraeli szembenállásban - mondja a szakértő.
Izraelben mindenesetre nagy politikai vihart kavar, hogy a háborút nem sikerült egyértelműen megnyerni. Rostoványi Zsolt szerint enyhébb politikai válságról lehet beszélni, melynek keretébe felül kell vizsgálni Ehud Olmert kormányfő ciszjordániai kivonulási tervét.
Nimrod Barkan, az izraeli Külügyminisztérium Politikai Kutató Központjának főigazgatója, aki a napokban tartott előadást a Teleki Intézetben, úgy véli: Izrael kivételesen a "békét nyerte meg", hiszen a 1701-es ENSZ-határozatban minden követelésük szerepel: fegyverembargó, nemzetközi haderő a libanoni-izraeli határra, és a terrorcselekmények beszüntetése.
Azonban a konfliktusnak igazán Izraelen kívül van izgalmas hozadéka. Ahogy Rostoványi mondja: sajátos paradoxon, hogy az arab világban felértékelődött a Hezbollah szerepe, Libanonon belül is javultak a pozíciói, de ott ellentmondásos a helyzet. - A Hezbollah, melynek eleinte igazolnia kellett, hogy miért volt szükség erre a konfliktusra, megpróbál politikai tőkét kovácsolni belőle, ezért a síita szervezet a belpolitikára fog koncentrálni - véli Gazdik Gyula docens, Közel-Kelet-szakértő, aki hozzáteszi, hogy jelenleg nincs olyan erő a térségben, mely le tudná szerelni a Hezbollahot. Ezt erősíti meg Rostoványi Zsolt megfigyelése is: "Libanonban erősen tartja magát az a megközelítés (a belügyminiszter is ezt hangoztatta), hogy amíg a vitatott hovatartozású Sebaa-farmok ügye nem rendeződik, illetve amíg fennáll annak a lehetősége, hogy Izrael fegyveres akciót kezdeményezhet Libanon ellen, addig nincs értelme lefegyverezni a Hezbollahot."
A szakértő szerint azonban lehetne stabilizálni Libanont a Hezbollah leszerelése nélkül akkor, ha a síita szervezet is felelős része a libanoni kormánynak, és erőteljesebb libanoni politikai rendszer és kormány áll fel. Rostoványi szerint regionális szemszögből kell nézni a kérdést, így akkor lehet esély a Hezbollah leszerelésére, ha elmozdulás történik a rendezés irányába (akár a palesztin kérdésben). Barkan szerint tévedés azt hinni, hogy a Hezbollah második háborúra készül. Inkább szociális tevékenységén keresztül bázisa megerősítésén fog dolgozni, és megpróbálja, feltűnés nélkül meggyengíteni a bejrúti Szinjóra-kormányt.
A Hezbollah megerősödése egy másik elemet is magával von a politikai folyamatokban. - A térség nem arab hatalmi tényezői megerősödtek. Átrendeződés zajlik - magyarázza Gazdik. - Óriási tanulsága a konfliktusnak Irán és Törökország szerepének megnövekedése - erősíti meg Rostoványi Zsolt is. - Az, hogy az arab világ nem igazán tudott egységesen fellépni a konfliktusban, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a nem arab államok növelték befolyásukat - mondta Rostoványi, emlékeztetve, hogy a síita Hezbollah provokációját a szunnita Szaúd-Arábia kormánynyilatkozatban elítélte, és ehhez csatlakozott Egyiptom és Jordánia is.
A szakértők szerint az utóbbi három szunnita állam véleményének egyeztetése szorosabb lesz. Ahogy az izraeli Barkan magyarázza: ennek a három befolyásos arab országnak - melyek Washington szövetségesei a térségben - egyáltalán nem tetszik a növekvő iráni befolyás, a palesztin egységkormány gondolata (a Hamasz esetleges legitimálása miatt), és a Hezbollah megerősödése. Céljuk alapvetően az arab-izraeli viszony rendezése, méghozzá a 2002-es szaúdi kezdeményezés alapján. Ám Szaúd-Arábia - Barkan véleménye szerint - nem lesz képes egyedül megvédeni Irántól az öböltérséget, bizonytalankodik a vezető arab ország szerepben.
De a térségben megfigyelhető hangsúlyeltolódások egy másik történelmi folyamattal is összefüggenek. - Arafat halála, a Fatah veresége, a Hamasz győzelme újabb jelei voltak az arab nacionalizmus 1967 után megfigyelhető folyamatos térvesztésének. Az így keletkezett űrbe beáramlottak az iszlamista erők, fundamentalista, radikális ideológiák - magyarázza Gazdik, aki szerint ezt a folyamatot gyorsította Szaddám Huszein hatalmának megdöntése is. - Irakban most a meghatározó szerepet olyan erők játsszák, amelyek valamikor egyértelműen fundamentalistaként voltak nyilvántartva az Egyesült Államokban, de átértékelődött a szerepük - véli a szakértő.
A nacionalisták helyére benyomuló iszlamistákon kívül Barkan szerint nincs életképes politikai erő az arab világban, a Washington által erőltetett demokratikus választásokkal csak előttük nyílik meg az ajtó (lásd Irak, Egyiptom, a palesztin területek). Ám az izraeli kutató is elismeri, hogy az iszlamistákon belül is vannak olyan pragmatistább csoportok, melyek (ellentétben például az al-Kaidával, vagy az Iszlám Dzsiháddal) nem akarják azonnal létrehozni a kalifátust, hanem helyi érdekekre koncentrálnak (például a Hamasz). Gazdik Gyula ezt a harmadik alternatívaként említi a "fundamentalista-nacionalizmust". - Ebben az esetben a fundamentalista és nacionalista szervezetek között sajátos összefonódás alakul ki - mondja a kutató. Washington tehát ebből a három politikai elitből választhat, mikor demokráciaépítésen gondolkodik.
