Jut eszembe szebbnél szebb gondolat, válogatottabbnál válogatottabb káromkodás, amikor a magyar egyensajtó kurválkodó bájkiteregetéseit szemlélem. A legkisebb, legtávolabbi magyarlakta városban is felhördül az egyszeri olvasó arra a szalagcímre, hogy „Szász elgázolt valakit”. Igaz, csak oldalakkal odébb derül ki, egy aprócska rendőrségi hírből, hogy Székelyudvarhelyen nem a híres polgármester, na nem a mindenki Jenője volt a tettes, hanem... Á, nem érdemes folytatni ezt a gondolatsort. A szem, amint rááll, úgyis azt az első gondolatot viszi az agy, a szív, majd a megbolydult tudat felé, hogy, jé, ez csakis ő lehet! Egyébként miért kerülne szalagcímként főoldalra?! Akkor már viszik – majrézás nélkül – a csapnivaló lapot is, akár a meleg kenyeret.

Valahogy így kaptam be a furfangos csalit az egyik vezető hírportál ravaszdi kocahorgászaitól. Nézem a főoldalon virító címet: „Mit mosolyogsz, köcsög? – Gyurcsány Salgótarjánban”. Nem hazudozunk a vásárlónak, nem bizony! A portéka kiváló állapotban leledzik, és elvihető, szavatossági ideje is rendben van. Csak hát egészen más lapul odabent, mint amit a csomagolás alapján sejtene a gyanútlan kuncsaft. Az amerikai modell gátlástalan kelet-európai keringője ez. (Inkább mondjak szub-balkánit?) Mindegy, mit akarsz eladni, édes fiam, mert a szart is megveszi a beetetésre vágyó populáció! Már ha megfelelően dörzsölt a csomagolási technikád. Egy csepp hazugság sincs a címben, csakhogy aki ránéz, azt hiszi, hogy a magyar kormányfő mondta ezt valakinek.

Nekem akár elképzelhetőnek is tűnhet, hiszen ahol én élek, Romániában már volt olyan államfőnk, aki sajtótájékoztatón a túl felvágott nyelvű újságírócskának ezt találta mondani: „Bai, animalule!“ Ami magyarul azt jelenti: te, baromállat! (Az más kérdés, hogy az illető nem sokkal később annyira hozzá talált dörgölődni a hatalmi gépezethez, hogy a felcsinálók kigyúrtak belőle egy polgármestert maguknak – valamelyik nagyocska városban.) Szóval kíváncsi vagyok, milyen körülmények között és kit köcsögözött le Gyurcsány. Errefel pofára ejtenek, mert a cikkből kiderül, hogy neki mondta valaki. Egy olyan összeröffenésen, ahol a kettészakadt Magyarország ábrázatát mutatták be a tisztelt helybéliek – miniatúraként.

Semmi gond, csak pörögjön a számláló. Ártatlan kis marketingfogásnak tűnik az ilyesmi, és mindkét fél megéri a pénzét: a médiamunkások profi módon űzik a manipuláció iparát. A magyar zártosztály esettanulmánya ez. Különösebb erőfeszítés nélkül, kedvünkre és tetszés szerint (randomra) cserélgethetjük a jobbos, balos, akármilyenes neveket, helyszíneket és közlőket-megszellőztetőket. Merthogy a hasonló lehangoló média-bukásos történetecskék futószalagon újratermelődnek. Minél jobban lerúgnánk a vastag sarat cipőnkről, annál több tapad rá, és bármennyire hihetetlen: két lábunkra azonos súlyú kolonc nehezedik.