Ez még nem is lenne baj, hiszen demokrácia van, bárki ehet bármilyen gezemicét, ám a sushi, úgy tűnik, végzetes fenyegetés a tonhalak létére. Különösen az atlanti kékúszójú tonhal kedvelt a sushi-evők körében. Szakértők szerint e faj állományának 80 százaléka már eltűnt, s a kifogott mennyiség legnagyobb részét Japánba exportálják. A brit zöldminisztérium friss jelentése sürgeti, hogy az unió hozzon még szigorúbb intézkedéseket a pusztulás megállítására.

Hogy a sushi térnyerése a tonhal kárára annak a technikának köszöntő-e, amely Amerikából indult hódító útjára és kis futószalagon viszi a hosszúkás pult körül ülők előtt a helyben készülő falatokat, nem tudom. Az viszont gyanítható, hogy a britek ellenérdekeltek, ha tonhalaik többsége a japánok gyomrában landol. A környezetvédelmi intézkedéseknek bizony mindig van valamilyen gazdasági hátterük. Mint ahogy a génmódosított növények körüli viták hátterében is piaci érdekek húzódnak meg. A világot ilyen terményekkel beterítő amerikai GMO-pártiságnak ugyanúgy, mint ahogy a piaci lemaradástól tartó unió mostanában változó álláspontjának, vagy a hazai biotermelést védő intézkedéseknek.

Az Európai Bizottságnak a múlt héten még nem sikerült határoznia hazánk GMO-mentességének megszüntetéséről, de a döntést csak elnapolták. S miután a piacon jól ismert törvény szerint a nagy tonhal megeszi a kicsit, nincsenek kétségeim saját "tonhalaink" jövőjét illetően.