Egy konszenzusos szakértői kormány létrejöttének ma két alapvető akadálya mutatkozik: az egyik, hogy Orbán javasolja, a másik, hogy a hatalom jogilag legitim birtokosai nem érdekeltek abban, hogy önként lemondjanak a hatalomról, és átengedjék a kibontakozás lehetőségét egy seszínű grémiumnak.

Maga Gyurcsány, ha lenyugszik és képes lesz némi távolságot tartani saját demiurgoszi mivoltától, még ráébredhet: ha el is veszítené a történelemben remélt szerepét - mert bárhogy tagadja, nyilvánvalóan erre vágyik -, cserébe beléphet az újkori magyar történelem tragikus hőseinek sorába. Igen, ha létezne még tragédiaírás a klasszikus értelemben, jobb témát keresve sem találhatna, mint a jó cél érdekében bűnös eszközöket választani kényszerülő hőst, aki éppen emiatt a vágyott céltól karnyújtásnyira ebukik.

Ami engem illet, pontosan úgy érzek, mint Nádas Péter, egy jobb sorsra érdemes, tehetséges ember retorikai csúcsteljesítményének értékelem Gyurcsány májusi beszédét, amelylyel tulajdonképpen visszanyerte az elmúlt hónapokban megingott hitelét. Ez azonban nem változtat azokon a tényeken.

Ma minden jel és felmérés szerint a magyar állampolgárok jelentős többsége elveszítette a bizalmát a miniszterelnökben, a kormányban és a kormánypártokban, ami egyáltalán nem természetellenes, ha egyszer kiderült, hogy megtévesztették őket a hatalom megtartása érdekében.

Persze már e tény belátásához is le kell küzdenünk az Orbán- és Fidesz-fóbiánkat: nem gondolhatjuk, hogy végső soron minden eszköz megengedett az ördöggel szemben. Már csak azért sem, mert közben magunk is ördögökké válunk. És akkor - látjátok? - csöbörből vödörbe.

Az a bizonyos, feltételezett, de meg nem engedett konszenzusos szakértői kormány együttműködésre késztetné, sőt kényszerítené a valóban demokratikus hazai politikai erőket, ezáltal a felhatalmazása sohasem látott mértékű és terjedelmű lehetne. Mármint arra, hogy olyasmiket tegyen velünk, amiket amúgy korántsem szeretnénk: inflációt gerjesszen, növelje a munkanélküliséget, fokozza az adó- és egyéb terheket, és mindenféle érdekcsoportokkal szembeszállva keresztülverje azokat az átkozott, de mégis megkerülhetetlen reformokat. Sajnos Orbán politikai elemzése hibátlan, amikor azt mondja, hogy egy megtépázott hitelű, morálisan, sőt némelyek által még büntetőjogi értelemben is megkérdőjelezett kormányzat nem képes húsbavágó lépéseket demokratikus módon véghezvinni.

Nem holmi bűnözői csoportok miatt, hanem a passzív ellenállás óriási ereje miatt. Márpedig ez utóbbiban kiemelkedő képességekkel rendelkezik egy örökösen alávetett és idegen hatalmak által megszállt nép.

Nehéz elhinni, kivált egy olyan nemzedéknek, amely még nem élt át igazi krízist, hogy léteznek a világon nagyon nagy, sőt végzetes bajok. Az ember, amíg él, mindig az hiszi, hogy úgyis csak mások halnak meg.

És különben is, ahol majdnem minden az államtól indul, és oda is tér vissza, ahol az ő pénzük nem a mi pénzünk, az ő gondjuk nem a mi gondunk, kit érdekel az ő hiányuk, az ő deficitjük, az ő morális válságuk.

De ha nem ébredünk föl időben az illúziókból, hamarosan észrevehetjük majd, milyen is az, amikor tényleg a fejünkre dől a ház.

És már hiába keressük az escape gombot.

A szerző újságíró