MIÉP: Demszky vonja vissza Szabadság téri kampányfilmjét

Vonja vissza a Szabadság téren forgatott kampányfilmjét Demszky Gábor! - szólította fel a főpolgármestert, a posztért a vasárnapi önkormányzati választáson a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) színeiben induló Zsinka László.

A Magyar Televízió szétvert portálja elé húzott rendőrségi kordonnál tartott szerdai sajtótájékoztatón a MIÉP-es politikus arról beszélt, elfogadhatatlan, hogy a "még néhány napig hivatalban lévő" városvezető kampánycélokra használja a teret, amelyen egykor az az Újépület is állt, ahol 1849-ben kivégezték Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány fejét. "Talán ez a forgatás is azt igazolta, hogy szerepük volt az itteni események előidézésében" - jegyezte meg Zsinka László, aki az MTI kérdésére "a városvezetés", "Demszky és társai" ezzel kapcsolatos felelőségéről beszélt, konkrét személyeket azonban nem jelölt meg.

A politikus az eseményen megismételte azon, korábban is hangoztatott álláspontját, hogy végleg el kellene szállítani a térről az ott álló szovjet emlékművet - ezt a két ország között fennálló államszerződés is lehetővé teszi. "Ezen a téren nem állhat a megszállók emlékműve, ez mindenkit irritál" - mondta a MIÉP főpolgármester-jelöltje. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.