A Magyar Televízió eljárása ellen tiltakoztak a kis pártok

Kedden este a pártok fővárosi listavezetőinek tévévitájával egy időbena Magyar Televízió bejáratánál tüntetett a Budapest Társaság, aHumanista Párt és a Centrum Párt fővárosi listavezetője és többképviselőjelöltje.

A demonstrálók leragasztották a saját szájukat. Így tiltakoztak az ellen, hogy a Magyar Televízió nem hívta meg a pártjaikat a listavezetők vitájára.

Érvelésük szerint ez a választási törvénynyel és a közszolgálati médiumokra vonatkozó etikai szabályokkal ellentétes.

A szervezetek panaszt tettek az Országos Választási Bizottságnál és az ORTT-nél, és egyben kinyilvánították, hogy a panasztétel, és annak esetleges orvoslása már nem segít a súlyos diszkrimináción, ami az amúgy is nagyon kevés nyilvános bemutatkozási, tájékoztatási lehetőséget kapott szervezeteket sújtja.

Az Élőlánc az elmúlt hónapokban többször is kinyilvánította, hogy a kis pártoknak nincs módjuk a nagyokkal azonos körülmények között bemutatkozni a médiában, ami a kampányban egyenlőtlen versenyhez vezetett.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.