De mi is ennek az oka? Nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy megértsük és elismerjük, hogy 1989-ben a politikai rendszerváltás nem hozott feltétlenül azonnal magával gazdasági, szemléletbeli, életmódbeli változásokat. A demokráciát még jelenleg is tanuljuk, és bár hivatalosan is Európa része lettünk az uniós tagsággal, kultúránk még mindig Európa után kullog, és időnként sértődötten vesszük tudomásul, ha „Balkánként” emlegetik országunkat.

Zsákutcában

Ma is a nemzeti érzés és nacionalizmus felerősödését élhetjük át. A nemzeti érzület olyannyira sérült a rendszerváltást megelőző időszakban, hogy ez vezethetett a mai szélsőségesen jobboldali eszmék elterjedéséhez. Ma is divat még demonstrálni, felszólalni a nemzeti értékek védelmében, amely komoly tömegérzelmeket képes felszínre hozni. Gondoljunk csak azokra a kampányfogásokra, amelyek a nemzeti jelképek kisajátításától, és az emberekben elültetett „aki nincs velünk, az ellenünk van” érzésig minden trükköt igyekeztek bevetni az állampolgárok nemzeti érzelmeinek felébresztéséhez, majd feltüzeléséhez. A terv bevált: az emberek az utcán éltették fennhangon vezetőiket és adtak hangot a más nézeteket vallókkal szembeni ellenszenvüknek, netán gyűlöletüknek. Az indulatokat a rendszerváltást megelőző élmények szülték, amikor az ország nem törekedhetett önállóságra, gazdasági instabilitással és inflációval küszködött.

Ahogy küszködik ma is. Aktualitása van Bibó István "A kelet-európai kisállamok nyomorúsága" című munkájának, amelyben a szerző megemlíti, hogy a hazugságok csak akkor hatnak a közösségre, ha ezáltal annak tagjai abba az illúzióba ringathatják magukat, hogy dolgaik rendben mennek. Úgy tűnik, ez történt most is. Sokunk számára nem meglepő a minap napvilágra került „Gyurcsány-vallomás”, amelyben a miniszterelnök elismeri a kormány hazugságait. De nem tudtuk-e mindig is, hogy a politika hazug, hogy az információkat manipulálni is lehet, hogy azt közvetítik felénk, amit hallani akarunk? Tudtuk, de nem hittük.

Hazudni könnyebb

A társadalom tagjainak nem róható fel az, ha feltétel nélkül hisznek vezetőik megnyugtató vagy éppen inspiráló szavaiban, hiszen végső soron ez még előre is lendíthet, amíg gyökeres ellentétben nem áll a valósággal. A nyílt hazugság mindig jobb, mint a rejtett. De mi a helyzet a nyílt igazsággal? Ha fáj, elutasítjuk, nem akarunk tudomást venni róla, csak azt érezzük, hogy kétségbe vonták értelmi képességeinket, amikor elhitettek velünk valamit, ami nem létezik, de a rendszerváltás óta nem is létezett: „dübörög a gazdaság”.

De valóban fontos-e ez, és az elismert hazugság, majd a fájó igazság kimondása nem egy valódi politikai kultúra megteremtésének előfeltétele-e? Nem ezzel indulunk-e el valóban Európa felé, és válunk végre a kontinens teljes jogú tagjává erkölcsi szempontból is, a költségvetés stabilizálásával pedig gazdaságilag is? A vágyak és a realitás nincsenek összhangban, az összhang hiánya pedig bizonytalanságot szül. De vágyálmokat akarunk kergetni, vagy a realitások tudatában bizonyosságot nyerni? Az utóbbi persze jobban fáj…

Félelemből nem épül ország

Európa részévé válni és hagyományait követni azonban csak a nemzeti intelligencia további hanyatlásának megakadályozásával lehet. A demokratikus társadalmak kell, hogy rendelkezzenek nemzeti intelligenciával, hiszen a kulturális emlékezetnek is ez az alapja. A legveszedelmesebb az, hogy önmagunktól is félünk, aminek egyenes következménye a hátrafelé araszolás, nem pedig az előrelátás, mely kikerülhetetlenül egyik legfontosabb feltétele a kulturális és politikai értékek előrehaladásnak is. A nemzeti intelligencia egy modern társadalom létének az alapja, mely nélkül nyelvünk, értékrendünk, szellemiségünk sem lehet iránymutató. Ezeknek a hiányosságoknak ma különös realitása van.

Hallgatom a televízióban politikusaink nyilatkozatait, olvasom a híreket, véleményeket, és az az érzésem, hogy még nem jött el az a kritikus pillanat, amit a fent említett tanulmányban fogalmazott meg Bibó fél évszázaddal ezelőtt: „Az emberek 90 százaléka … nem tudatosan ember; csak kritikus pillanatokban válik élesen tudatossá, hogy hová tartozik, s mi dolga ezen a világon.” Remélem nem az agresszivitás és az erőszak a dolga. Egy ideje nem szervezek esti programot a városban. Ismerőseim, barátaim külföldre vágynak. Szeretném hinni, hogy lesz gazdasági stabilitás, de azt még jobban, hogy érzelmi stabilitás is, hogy ne kelljen szégyenkeznünk egy kisebb csoport morális hiányosságai miatt, és többségben lesz majd egyszer a klasszikus értelemben vett polgárság politikai, etnikai, társadalmi és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. Ne kelljen ezt máshol keresni.

Szabó Kriszta