Július 5.
Galló Béla - Szalai Erzsébet: Nyolc javaslat tüntetés előtt

Amit a szakszervezetek ... megtehetnek, az a következő:
1. Szólítsanak fel progresszíven arányos közteherviselésre, vagyis arra, hogy a válság terheit a társadalom szereplői jövedelmeik arányában, de azon belül progresszíven viseljék!
2. Utasítsák vissza, hogy a válságkezelő program emelje a munkára rakódó terheket, mert ez - még az adóhatóság növekvő aktivitása mellett is! - a feketefoglalkoztatás további kiszélesedését, a munkanélküliség jelentős növekedését eredményezheti, ami elsősorban a munkásságnak rossz!
3. Követeljék a vagyonadó azonnali bevezetését, mégpedig a nagy - (50 millió forintnál nagyobb) - értékű ingatlanokat terhelő adó formájában!
4. Az eddigieknél sokkal erőteljesebben emeljenek szót azért, hogy a munkásságot védő jogi normákat a munkahelyeken következetesen betartsák!
5. Kényszerítsék ki, hogy a kormány a kritikus szintet elért és központi beavatkozás nélkül várhatóan tovább növekvő munkanélküliség kezelésére aktív foglalkoztatáspolitikai koncepciót dolgozzon ki!
6. Minden eszközzel törekedjenek arra, hogy az egészségügyben és az oktatásban a kormány kizárólag az állampolgárok egyenlőségén alapuló reformokat hajtson végre!
7. Figyelmeztessenek rá, hogy Gyurcsányék ne csupán Frankfurtba és Londonba látogassanak el a "befektetőket megnyugtatni", hanem lépéseiket próbálják meg végre összehangolni a térség többi félperifériás országának kormányaival, ne legyünk egymás ellen kijátszhatók - amint a múltban oly sokszor.
8. A magyar szakszervezetek kérjenek azonnali segítséget a nemzetközi szakszervezeti szövetségektől! Részletek>>

Július 8.
Tamás Gáspár Miklós: Isten nem ver bottal

A magyar nép sem csak a "szociális romantikát" fizeti meg, kedves Gyurcsány Ferenc, a mostani életszínvonal-csökkenéssel, hanem egyszerűen: a kamatos kamatokat. S elsősorban azért kell fizetnie, mert országunk, államunk kicsi és gyönge. Nem azért, mert "baj van" a gazdaságban: nincs baj. "A gazdaság" mint olyan csakugyan dübörög, az adófizető és az egyre több munkanélküli (az "ipari tartaléksereg" a munkaképes korú lakosság 57,8 százaléka...) azonban nyög. Nem kétlem, hogy a jelenlegi erőviszonyok között, a jelenlegi (rossz) rendszerben valamilyen "kiigazítás" szükséges, ha a még rosszabbat el akarjuk kerülni. Szemléltető oktatás ez arról, hogy a kapitalizmus ésszerűtlen rendszer, amely ciklusonként épít vagy rombol, s a nagy fejlődés közben kontinensek halnak éhen. Nyugodtan rajongjon érte, aki akar, de lássa be: tőketisztelete - ha nem tőkés - épp olyan barbár előítélet, mint a többi.
Részletek>>

Július 16.
Lipovecz Iván: Áldozat

1. Fel kellene függeszteni – mondjuk, két évre – az autópálya-építést. Nem úgy, persze, hogy emiatt torzók maradjanak – szerencsére alig van már befejezetlen útszakasz –, hanem újabba nem szabad belevágni.
2. Az egyik nagy deficitnövelő tétel, a Gripen-vásárlások ügyében – ilyesmire is volt már példa a világban – kísérletet kellene tenni a fizetési feltételek, a hátralévő repülőgép-darabszám, illetve a svéd ellentételezés újratárgyalására.
3. A Budapest Airport Rt. vevője, a BAA új tulajdonosának hírek szerint feltett szándéka, hogy megszabadul a Nagy-Britannián kívüli érdekeltségektől. …a reptér-üzemeltető társaság visszavétele, majd újbóli eladása – méghozzá a tőzsdén keresztül, kis- és nagybefektetőknek egyaránt – valószínűleg nemcsak a szaldóját tekintve lenne pozitív, de ékesen bizonyítaná, hogy a kormány életet kíván lehelni a hazai tőkepiacba.
4. Az sem volna nagy baj, ha bizonyos, ma még ködösnek tetsző, viszont jócskán költségesnek ígérkező „megatervekkel” el sem kezdene foglalkozni a kormány. Hirtelen egy ilyet látok felsejleni: az úgynevezett Nabucco-tervet, az Irántól Ausztriáig érő földgázvezeték ötletét.
Részletek>>

Július 16.
Vitányi Iván: A kreativitás pillanata – Válasz Tamás Gáspár Miklósnak

Ez a szociáldemokrácia lényege, Eduard Bernstein fellépésének idején, a jóléti állam felemelkedésekor, Willy Brandt és Olof Palme korában, és az elmúlt évtizedben, Tony Blair "harmadik útja", és a skandináv országokban megőrzött jóléti modell korában egyaránt. Világtörténelmi érvénnyel, de nem mindig azonos sikerrel, olykor bukásokkal. Ahogy az a demokráciában illik.
Gyurcsány Ferenc és szociálliberális kormánya most ezt az utat vállalja, nagyon nehéz körülmények között. De Tamás Gáspár Miklós - a tragédia rémének emlegetése mellett is - világosan látja, hogy nemcsak egy szociáldemokrata, de egy tisztességes demokrata, sőt egy tisztességes magyar ember sem tehet mást, mint hogy megpróbál mindkét úrnak, a társadalomnak és a gazdaságnak eleget tenni. Ehhez mindkét úr portájából meg kell nyerni mindazokat, akik hajlandók gondolkozni.
Részletek>>

Július 18.
Bauer Tamás: Reformok ideje

Eltérően számos tekintélyes értelmiségitől, akik fanyalognak vagy keményen támadják, Kornai állást foglal a kormány megszorító csomagja mellett. A tőle megszokott világossággal magyarázza el, hogy miért vált szükségessé a csomag, a belföldi felhasználás növekedésének egyszeri megfékezése. Védelmébe veszi azt az elhamarkodott hazai és külföldi bírálatokkal szemben. Helyesli az energiaárak támogatásának radikális csökkentését, az adóalapok kiszélesítésére irányuló törekvést, az adóelkerülés lehetőségeinek szűkítését, az ingatlanadó bevezetésének terhét. Támogatja a kormányt abban is, hogy politikai megfontolásokat is figyelembe vett a csomag összeállításánál. Egyetértek vele, hiszen az elmúlt hat év felelőtlen politikája nyomán kialakult pénzügyi helyzet elengedhetetlenné tette a megszorításokat, és hozzá hasonlóan becsülöm a kormány eltökéltségét, hogy előbbre valónak tartja az ország érdekét az önkormányzati választásoknál.
Kornai szerint "nem kellene megrövidíteni, abszolút értelemben, azt, amit az állami újraelosztás eddig adott". Kemény követelmény: csak a növekedés során létrejövő többletekből osszanak el kevesebbet állami csatornákon, és többet az államtól függetlenül, a háztartások vásárlóerejéhez igazodva, de a kialakult mértékekből ne vegyenek vissza. Az európai országok jóléti reformjai nem teljesítik ezt a követelményt: ahol nyugdíjkorhatárt emelnek, tandíjat vezetnek be, adókedvezményeket szüntetnek meg, ott bizony "szerzett jogokhoz" nyúlnak. Ezt tették eddig is a magyar kormányok - még a Fidesz-kormány is, amikor a munkanélküliek ellátását kurtította meg, vagy a nyugdíjemelés mértékéhez nyúlt - és alighanem a jövőben sem tehetnek mást.
Nem tartom ezért indokolatlannak a kiigazítás és a reformok összekapcsolását. "Mi az a "reform", amiről "... beszélnek?" - kérdezi Kornai. "Egyáltalán nincs közmegegyezés sem országunkban, sem pedig világszerte, milyen irányban kellene változtatni a jelenlegi állapoton" - teszi hozzá. Elismerem: minden politikai irányzatra és érdekképviseletre kiterjedő közmegegyezés valóban nincs. A fő irány azonban Európában az, hogy a demográfiai átalakulás és az egészségügyi kiadások robbanásszerű növekedése, a bővülő felsőoktatás terheinek növekedése és a globalizáció körülményei között élesedő nemzetközi verseny miatt úgy alakítják át a jóléti rendszereket és a munkaerő-piaci szabályozást, hogy vállalkozóktól és háztartásoktól kevesebbet kelljen adóban és járulékban elvonni, hogy a rugalmasabb munkaerőpiac többeknek kínáljon elhelyezkedési lehetőséget, s a jóléti rendszerek szolgáltatásaihoz ne egyenlőtlenebbé, hanem méltányosabbá váljon a hozzáférés.
A legfontosabb példa arra, hogy nem lehet nem nyúlni a "szerzett jogokhoz", éppen a legkényesebb terület, a nyugdíj. A mai rendszer - tizenharmadik havi nyugdíjjal és nyugdíjkorrekcióval tetézve - néhány év elteltével finanszírozhatatlanná válik, és nem úszható meg a korhatár újabb emelése, és a nyugdíjemelés ütemének mérséklése.
Igaza van Kornainak: a reformokat alaposan elő kell készíteni. Abban is, hogy a nyilvánosság előtt kell lefolytatni a szakmai és politikai vitát a reformok tartalmáról, a konkrét megoldásokról. Az egészségügy példájával érzékeltetem, hogy nem feltétlenül az első kézenfekvő megoldást kell választani. Az egészségügy sajátossága, hogy a fogyasztására vonatkozó döntést többnyire nem a fogyasztó, vagyis a beteg, hanem az orvos, azaz a termelő hozza. … Ha sikerül vizitdíj bevezetésével visszatartani az embereket attól, hogy orvoshoz menjenek, az esetleg csökkenti az orvos-beteg találkozások számát, de - mivel sokan későn fordulnak orvoshoz, amikor nagyobb a baj, még növelheti is a gyógyítás költségeit.
A kézenfekvőnek tűnő megoldás tehát nem célravezető. Amit a reform során befolyásolni kell, az a tényleges döntéshozók: orvosok, kórházi vezetők viselkedése. Az egészségügyben nem a vizitdíj, hanem a rendszeren belüli szervezeti, finanszírozási, érdekeltségi viszonyok átalakítása hozhatja meg a kívánatos változást. Ennek kulcsa pedig a verseny egyfelől a szolgáltatók között, másfelől az erőforrásokat elosztó biztosítók között.
Példaképpen hoztam fel az egészségügyet arra, hogy mit gondoljunk - Kornai gondolatmenetét folytatva - a reformok tartalmáról. Szintén őt követve, végül a reformok "sebességére" térek ki. Szerinte a kiigazítás sürgős, a reformokon viszont "kapkodás nélkül, türelmesen" kell munkálkodni. "Elborzasztja" az igény, hogy a kormány ebben a ciklusban "hajtsa végre az egészségügyi reformot", szerinte elegendő, ha előkészíti azt, és "néhány jelentős lépést" megtesz.
A reformok története azt mutatja, hogy a gazdasági és társadalmi rendszerekben bekövetkező változás nem adagolható tetszőlegesen, az átalakulás nem folytonos, hanem vannak kritikus mértékei, amelyeknél kevesebb könnyen feloldódik a változatlan környezetben. …Ezért azt javasolnám a Gyurcsány-kormánynak: körültekintően készítse elő reformjait, de ne késlekedjen, hanem hajtsa végre a reformok kritikus tömegét az egészségügyben, az oktatásban, a foglalkoztatásban és az adózásban, és hirdesse meg a következő változtatást a nyugdíjrendszerben.
Részletek>>

Július 18.
Debreczeni József, a Gyurcsány-könyv szerzője volt a NOL fórum vendége

Ami a reformokat illeti, ebben a tekintetben a figyelmébe ajánlom Kornai Jánosnak nemrég a Népszabadságban megjelent kétrészes tanulmányát (Kornai János: Egyensúly, növekedés és reform. 1. rész: A kiigazítás programja. 2. rész: A társadalom átalakításáról) , amelyben rendkívüli bölcsességgel beszél arról, hogy milyen nehéz és kockázatos hosszú távra és apró részletekbe menően reformterveket kidolgozni és végrehajtani. A mostani reformokat szerintem egyszerre jellemzi a rögtönzés és a rugalmasság. Remélhetőleg az utóbbi lesz a meghatározó.
Részletek>>

július 18.
„Most Gyurcsány következik” – Szemelvények Debreczeni József „Az új miniszterelnök” című könyvéből

…mitől lesz valakiből államférfi?
Ahhoz – mindezeken túl – szükséges még valami. A nagy politikusnak túl kel lépnie a jelenen. Abba az irányba, amit a politikusi hivatástudat jelöl ki számára. Nemcsak politikai realistának, hanem politikai idealistának is kell lennie. A kettőnek együtt. ...
Antall József, a rendszerváltozás miniszterelnöke államférfiúi teljesítményt nyújtott, de az alkotásra fájdalmasan kevés időt kapott a sorstól.
Orbán Viktor eljátszotta és elrontotta a maga esélyét.
Lehet, hogy végül a baloldalról jön az a politikus, akinek lehetősége nyílik arra, hogy az új Magyar Köztársaság élén véghezvigye az első kiteljesedett államférfiúi teljesítményt? A régi rendszer volt KISZ-titkárának jut ez a szerep? Ha így van, nem lesz könnyű dolga. Sok mindent át kell alakítania, és meg kell reformálnia ebben az országban. Közben – minimum szellemi és lelki értelemben – újra is kell egyesítenie az elmúlt évtized már-már őrült politikai megosztottsága után.
Az országot is, nemzetet is.
Aki jóindulattal olvasta el ezt a könyvet, most arra gondolhat: Gyurcsány Ferencben megvan erre a szándék és a képesség.
Iszonyúan nehéz dolga lesz."
Részletek>>

Július 22.
Szalai Erzsébet: Még kér a nép

Ma már és a közeljövőben nem pusztán a szélsőjobboldal parlamentbe való bekerülése jelent veszélyt: Szlovákiában (ahol éppen most bukott meg a nálunk az SZDSZ által szorgalmazott, több-biztosítós, fizetős egészségügyi reform) és Lengyelországban a szélsőjobboldal mostanra aktív kormányzati erővé vált.
És még egy: a társadalmi ellenállás nem akkor szokott fellángolni, amikor az emberek helyzete folyamatosan romlik - a társadalmi forrongások akkor kapnak lángra, amikor egy rövidebb-hosszabb javulás után az elért életszínvonalat a hatalom hirtelen visszaveszi. Márpedig most ez a helyzet.
Részletek>>

július 27.
Csillag István – Mihályi Péter: Fékezni veszélyes

A reformóvatosság egyik fő indoka Kornainál egy jogi-erkölcsi megfontolás: senkit sem szabad megfosztani szerzett jogaitól, ergo: rövid távon nincs is mozgástér. Csakhogy, ha a jóléti állam "koraérett" - ez valójában Kornai J. kifejezése -, akkor az azt is jelenti, hogy a makrogazdasági stabilitás szempontjából finanszírozhatatlan, ezért fenntarthatatlan. Vagy más megfogalmazásban mondva: úgy tartható fenn, ha ennek érdekében az ország eladósodik, s a hitelek terheit gyermekeinkre, unokáinkra terheljük. Jó lenne persze - és Kornai erre gondol -, ha remélhetnénk, hogy a magyar gazdaság a belátható közeljövőben képes lesz olyan gyorsan növekedni, hogy a többletköltekezés forrásait menet közben teremtjük elő. Álláspontunk szerint azonban erre nincs mód, egy nyakig eladósodott, kisméretű, nyitott gazdaságban az ok-okozati kapcsolat rövid távon inkább fordított módon érvényesül: éppen ahhoz kellenek az extra gyors reformdöntések és a viszonylag gyors reformintézkedések, hogy viszszaszerezzük a magyar gazdaságpolitika szakmai hitelességét. Belföldön és külföldön egyaránt. De vitatható a szerzett jogok feltétlen védelme más megközelítésekből is. Ma például a hallgatók fele számára szerzett jognak tűnik a felsőoktatási tanulmányok folytatásának ingyenessége. No, de a hallgatóknak melyik fele (a szegények?; a kitűnő tanulók?; a pestiek?; a vidékiek?) élvezze ezt a szerzett jogot? Mások szemében szerzett jog a sundám-bundám módon szerzett rokkantnyugdíj. Ennyi rokkantnyugdíjra jogosult polgár egyetlen országban sincs. Megint mások számára szerzett jog az idős rokon aktív kórházi ágyon történő elhelyezésének lehetősége némi befolyással való üzérkedés és/vagy hálapénz ellenében. Csak a legszegényebbeknek nincsenek ilyen szerzett jogaik.
Részletek>>

Július 27.
Németh György: Lecsorgáselmélet

…vagy piacgazdaság van, ahol a munka ára - a munkajövedelmek nagysága - a munkapiacon alakul ki, vagy nincs piacgazdaság, s a jövedelmek tőke és munka közötti megoszlását a központi tervező határozza meg. Én a magam részéről piacpárti vagyok. A munkapiacot piacgazdaságban alig lehet megerőszakolni. A kormány meghatározhatja a minimálbért (de ezzel sosem a növekedés szempontjából legfontosabb húzóágazatra hat) és a közszolgák fizetését, amivel nagyon szerény hatást tud a piaci munkajövedelmek alakulására gyakorolni (lefelé és felfelé egyaránt).
Részletek>>

Július 28.
Bauer Tamás: Jó reggelt, Fidesz!

...a Fidesz tizenegy éve hátat fordított a realitásoknak a gazdaságpolitikai retorikában. Ennek jegyében hitegette az embereket legutóbb tizennegyedik havi nyugdíjjal, általános adó- és járulékcsökkentéssel, az áramár csökkentésével.
Sajnos a Fidesz ebben nem maradt magára. Csatlakozott hozzá az MDF, amely az EU-csatlakozás kapcsán fedezet nélkül általános nyugdíjemelést szorgalmazott, amely az EU-n belül (!) piacvédelmet hirdet, amely haláladóként támadja az örökösödési illetéket. Csatlakozott hozzá a szocialista párt, amely a 2002-es kampányban "jóléti rendszerváltást" hirdetett, s egyszerre ígérte a bérek, a nyugdíjak, az ösztöndíjak és az agrártámogatások emelését, az autópálya- és a gátépítés radikális gyorsítását. Amikor a Fidesz legutóbb a kampányban az áramár csökkentését hirdette meg, a szocialisták is csatlakoztak ehhez a blöffhöz, rálicitálva a Fideszre. Engem az szomorít el a leginkább, hogy saját pártom, az SZDSZ is követte a többi pártot, amikor "diplomás minimálbérrel" fedezetlen jövedelemnövekedést szorgalmazott, amikor anélkül ígért és ígér adócsökkentést, hogy megmondaná: hol és mit kíván ehhez megtakarítani a költségvetés kiadási oldalán. A hamis beszéd a politikai osztály egészét magával ragadta.

Július 29.
Nagy N. Péter: Kudarc – első fe?

A kormánynak nem is a bocsánat kérésével, hanem a reformokkal kellene magához kötnie azokat, akikre számít. Ezt is ígérte.
A vállalás azonban kőnehéz. A reform szónál kevés erőtlenebb betűformáció létezik a magyar nyelvben. A hatvanas években a viszonylagos szabadság ígéretét hozta ugyan, később azonban évtizedszámra csak a szürke kellemetlenségeket hordozta a hátán. De ha valakit mégis komolyan akarunk venni, aki új reformkort hirdet, mint a miniszterelnök, annak másfelől aránytalanul nagy történelmi kihívást is kell fogadnia. Az 1832-'36-os reform országgyűlését például, amely a koleralázadás miatt később kezdődött ugyan, de azután az örökváltsággal, a közteherviseléssel, a magyar nyelv ügyével, nemzeti iparosítási programmal foglalkozott - átütő erejű változások ígéretével.
(Bizonytalanul mondom, de a közelmúltban a most élő felnőtt generációk is átéltek egy gigantikus reformot, megállapodások sorozatával véghezvitt nagy átalakulást: rendszerváltozás a neve. Ezt is nehéz lesz felülmúlni.)
Ehhez képest kellene érvényes reformprogrammal előállni, amely legalább a ciklus második felére feledteti a megszorításokat, netán értelmet ad nekik.
Részletek>>