Némi gyógyír, hogy a német sajtó szemében Gyurcsány rátalált a varázsszóra, amikor a "kemény reformok" mellett kardoskodott. Nagy átalakításokat ígértek a német kormánypártok is, de egyelőre nem lett belőlük semmi. Szegény Merkeltől éppenséggel hónapok óta határozott irányt, avagy "kemény kezet" követelnek a szakértők, de egyelőre hiába. És lám, akkor itt egy ember, ráadásul kelet-európai, aki vért és könnyeket, radikális reformokat mer ígérni, sőt, már bele is fogott a nadrágszíjszorításba. Így lett Gyurcsányból a német sajtóban - a konzervatív lapoktól a szociálliberálisokig - a magyar reformok záloga. Még ha nem is teljesen világos, hogy a megszorítások után milyen valódi szerkezetátalakításokat tervez.

Az állásfoglalást nagyban megkönnyítették a televízió ostromáról sugárzott képek, a szkinhedek és az árpádsávos zászlók, amelyek minden józan németnél kiváltják a pavlovi reflexet: a szélsőségeseket ki kell szorítani, a politikusoknak és a civil társadalomnak közös erővel kell ellenük fellépni, a demokratikus pártoknak azonnal kötelező elhatárolódniuk. Tudják persze a németek is, hogy a szélsőjobboldaliak legfeljebb néhány százan vannak a több tízezer tüntető között, nem is a számuk a lényeg, hanem hogy egy jóval nagyobb tömeg megtűri őket. Ez pedig sajnos azt sugallja, hogy a magyaroknak nemcsak gazdasági reformokra van szükségük, hanem komoly történelmi leckékre is, lévén a tüntetők többsége szemlátomást megragadt valahol a harmincas években. Német politikusok történelmi bűntudatuk miatt soha nem fognak bennünket demokráciára oktatni. De attól még számukra is nyilvánvaló a veszély, hogy Magyarország visszasüllyed "Kelet-Európába". Egy olyan térségbe, amely képtelen volt a saját múltját tisztességesen feldolgozni, amely szinte patologikusan a történelem (és persze a Nyugat) áldozatának, és nem saját sorsa kovácsának tartja magát.

Ebben a kontextusban még inkább érthető, hogy miért állt ki a német sajtó Gyurcsány és a reformok mellett, még ha a kettő nem feltétlenül egy és ugyanaz. A másik oldal ugyanis csak az utcán van jelen. Míg Gyurcsány szabályosan telenyilatkozta a német sajtót (a Spiegeltől a Financial Times Deutschlandig) arról, hogy kormányzásának nincs alternatívája, addig Orbán és a Fidesz vagy elfelejtette Németországot (vagy a CNN kivételével a teljes külföldet), vagy nem is akart belemenni konkrét intézkedésekről szóló vitába. Silány leegyszerűsítés ugyan, de ebben a helyzetben a reformokat ígérő Gyurcsány lett a jövő embere, míg Orbán - akinek több elemző szerint mintha nem is állna igazán érdekében a kormány bukása - egy kétséges jelen és egy homályos múlt foglya maradt.