Nagyobb volt ez a csendesedő társadalmi felindulás, mint amennyit önmagában a napvilágra került balatonőszödi beszéd tartalma és stílusa logikusan kiválthatott volna. Nem a hazugság bevallása miatt tört ki a vihar - az legfeljebb az utolsó csepp lehetett a pohárban -, hanem a megszorítások miatt. Amiatt a csalódás miatt, hogy a rendszerváltozás nem hozott jobb életet a társadalom nagyobb része számára. Sőt, 16 év, kétharmad emberöltő után világossá vált, hogy az európai uniós csatlakozástól sem lehet egyelőre ilyet várni. Tölgyessy Péter úgy fogalmazott nemrég: a magyarok azt gondolják, jobb élet járna nekik. Nekem is ez a tapasztalatom - csak azzal nem értek egyet, hogy rosszul gondolják. Nehéz megmagyarázni, mivel dolgozunk mi kevesebbet, rosszabbul, mint azok az ismerőseink, akik Ausztriában, Hollandiában, Németországban hasonló munkát végeznek, mint itt a társadalom derékhada. Ha az, amit eddig felzárkózásnak érzékeltünk, hazugság volt, akkor hogyan bízhatunk bármiféle reformban, átalakításban?

Az utcán demonstrálók meghatározó része behatárolhatóan szélsőjobboldali szerveződésekhez kötődik, némelyik megmozdulásuk az 1956-os forradalom karikatúrája. A randalírozás első éjszakája mellbevágó volt ugyan, de átmeneti bizonytalanság után az erőszak féken tarthatónak látszik. A történteknek szerintem a legsúlyosabb tanulsága az, amit nehéz körülhatárolni: a társadalom jelentős (bár nem tudni, mekkora) része, noha a nyílt színen elítéli az erőszakot, mégis, egy időre reménykedett, hogy a randalírozók, az utcai megmozdulások majd elintéznek valamit, amit a demokrácia nem tudott megoldani.

Gyurcsány Ferenc nem fogja fel igazán, mit sugároz az átlagemberek felé ez a beszéde, vagy azoknak az embereknek a megnyilatkozásai, például az állásukat féltő embereket a mocsárlecsapolástól félő békákhoz hasonlító Kóka János, akik politikai bizalmasainak számítanak. Gyurcsány egyes támogatói brutális őszinteséggel ki is mondják, mi a véleményük a társadalom többségéről. Azzal például, ahogyan a demokrácia nagyobb dicsőségére az egyedül győztes Gyurcsányt visszahúzó borzalmas MSZP-ről, az átizzadt, műszálas inges frakciótagokról írnak, akiknek most végre a képébe lett vágva az igazság. Mások szerint úgy igazságos, hogy a "versenyképtelen, irigy kis lúzerek" sokasága lúzer is maradjon, ameddig a világ áll. Holott az én fogalmaim szerint ezek a "lúzerek" a társadalom középrétegei. Nemcsak nálunk, de Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban is nagyjából így alakul a helyzet. Ez van itt a levegőben - az is igaz, hogy a "lúzerek" jó részének nem jut más eszébe, csak ásatag, ordas eszmék.

Egy hét alatt világossá vált: nincs új opció. Ha nem Gyurcsány, akkor Orbán. Neoliberális reformdiktatúra vagy nacionalista autokrácia. Ez most még elég volt ahhoz, hogy - a masszív szélsőjobboldalt leszámítva - visszahőköljön a változásra vágyók tömege. De ha marad a leszűkült választék, vele a mindig újra beszűkülő személyes életkilátások, akkor nem biztos, hogy legközelebb is így lesz.