Ti vagytok az én problémám, honfitársaim, akik most teljes erkölcsi felháborodással kéritek ki magatoknak, hogy egy politikus – tizenhat év óta elsőként – bevallotta, hogy hazudott.

 

Ti ugyanis nem szoktátok bevallani. Nemcsak az igazságot, de az adót sem szeretitek bevallani. Pontosabban az adóalapot. Márpedig mi más volna az adóalap, mint az igazság egy fajtája? De ti elfogadjátok, ha azt mondják nektek, hogy csak számla nélkül kapjátok meg, ami jár, és elfogadjátok a szerelőtől, ha azt mondja, számla nélkül olcsóbb lesz. Hogy ilyenkor a szerelő becsapja az alkalmazóját, és ti a szerelővel együtt az adóhatóságot, ez valahogy nem szokott erkölcsi felháborodást okozni a lelketekben. Nem mentek tőle az utcára. Mit szerelő? A jó nevű világcég rendezvényének szervezője, aki számla nélkül fizeti ki a díszkivilágítást. A polgármesterjelölt és egész kampánycsapata, mert számla nélkül fizet a kampányrendezvény szervezőjének.

Ti vagytok az én problémám, mert ti akkor mentek az utcára, amikor valaki véget akar vetni ezeknek a mindennapi hazugságoknak. És saját magán kezdi.

Ti vagytok az én problémám, mert az egészségügyi járulékot sem szeretitek befizetni. Zenész barátom büszkélkedik vele. Elmagyarázza, hogyan lehet ezt törvényesen csinálni. Nemcsak a szégyentől, de a felháborodástól is ég az arcom. Ugyanis az illető rendszeresen igénybe veszi azt az egészségügyi szolgáltatást, amelyért évek óta nem fizet be a közösbe egy fillért sem. Én pedig, aki vigyázok az egészségemre, és például nem dohányzom, mint ő, viszont sportolok, mint ő nem, én befizetem. Ezek szerint helyette is. Barátom tőlem lop, engem károsít meg. Vajon a Kossuth téri tüntetők közül hányan fizetik be korrektül az egészségügyi járulékukat? De azért ingyenes egészségügy, az ugye, legyen?

Ti vagytok az én problémám, mert büszkén töltitek le ingyen a jogvédett zenét az internetről a számítógépetekre, amelyen persze jogtalanul másolt programok futnak. És úgy érzitek, rendes, becsületes polgárok vagytok. És baleknek néztek engem, mert az én gépemen nem fut illegális program, és pénzért veszem a CDket. Elhitetitek magatokkal, hogy a lopás nem lopás, pedig az. És a szellemi tulajdon ellopása (amely, jobb, ha tudjátok, köztörvényes bűncselekmény) a tárgyi tulajdon ellopásának előszobája. Ez teremti meg azt a közeget, azt a hangulatot, amelyben egyre többen érzik úgy: ezt is szabad. Ez még nem bűn. Menjünk egy kicsit arrébb, ez sem bűn. Ez sem. És így megy ez, mások autójának felborogatásáig és felgyújtásáig.

Apropó, autók. Autótulajdonosként a közös térből lopjátok el azt is, ami nem jár nektek. Olvasom a Népszabadságban a bölcs esztéta ragyogó cikkét a politikai válságról. És nem tudom elfelejteni, hogy nemrég az orrom előtt szállt ki a kerékpárúton parkoló kocsijából. Ő ezt nem tekintette bűnnek. Amikor megkérdeztem, miért csinálja, azt mondta, nem tudott máshol megállni. Én abban a kerületben lakom. Nem könnyű parkolót találni, de azért mindig sikerült. Ez a nagyon okos és sok szempontból tiszteletre méltó ember például nem gondolja, hogy minden téren tisztelnie kéne mások jogait. Ugyanis a kerékpárosnak is van olyanja, amit a KRESZben úgy neveznek: útjog.

Ti vagytok az én problémám. Például a tulajdonostársaim a házban, ahol élek. Csupa rendes ember. De közülük néhányan mégiscsak kereskedelmi mennyiségű csomagolóanyagot hajigálnak a közös kukába, amitől az ürítés után félórával már tele is van. És délután hazajövünk, és ömlik a szemét a lábunk előtt. Nem tudom, ki teszi, de itt lakik velünk. És nem szállíttatja el a szemetét. Talán a boltok valamelyikéből küldik ide az öszszes papírt? A pizzástól jön a számolatlan mennyiségű pillepalack? De hiszen emennél vásárolok, amannál eszem. Kedves, rendes polgárok. Pedig ők azok. Ti vagytok azok, honfitársaim.

Ti vagytok az én problémám, ti mind, akik úgy tesztek, mint ha a politika valami tőletek független dolog volna. Akik tisztességes kereskedőként áruljátok a verekedéshez használt eszközöket. Ti, akiknek a kutyái a járda közepére szarnak. Ti, akiktől Budapest kutyaszaros járdáin nem férnek el a gyalogosok (ti magatok sem, ha kiszálltok a kocsitokból). Ti, akik kerékpárosként elütitek a gyalogosokat a járdán.

Ti vagytok az én problémám, ti, akik büszkén blicceltek a BKV járművein, azután fel vagytok háborodva, ha az ellenőr rajtakap. A BKVt szidjátok és a polgármestert, és egy pillanatra sem jut eszetekbe, hogy ilyenkor talán illene csöndben maradni.

És persze ti vagytok a politikusok is. A kerületi képviselő, aki a fejem fölött eladja a padlásteret, pontosan harmadanynyiért, amennyiért nekünk, a ház tulajdonosainak nem adta. Itt lakik a közelben. Egy közértbe járunk. Ti vagytok az az országgyűlési képviselő is, aki felszólít, hogy ne fizessünk adót. Vajon ez után a kijelentése után is fel fogja venni az én adómból finanszírozott képviselői fizetését?

Ti vagytok az én problémám, ti, akik egyre több szót mondtok ki, amit rendes ember nem mond, ti, akik viccesen cigányoztok és zsidóztok, ti, akik könnyedén rágalmaztok meg és tesztek tönkre tisztességben megőszült embereket. Hogy nem ti rágalmazzátok meg őket? És amikor pletykaként továbbadjátok a rágalmakat, mit csináltok?

Ti vagytok az én problémám, akik nem takarítjátok el a házatok elől a koszt, ti, akik ott álltok azok mögött, akik ezen az elmúlt héten legalább százezer forintot vettek ki a zsebemből azzal, hogy lezuhant a majdani nyugdíjam alapjául szolgáló megtakarításaim értéke, és akik több százmillió forint közvetlen kárt okoztak abban a közvagyonban, amely az enyém is és a tietek is.

És amelyből ti így vagy úgy, naponta loptok.

Szégyelljétek magatokat. Nem tudom, hányan vagytok. De közületek mindazok, akikre a fenti felsorolásból akár csak egy bekezdés is illik, részesei annak a hazugságnak, amely a mostani válságba vitt.

Hagyjátok abba.

Fábri Péter
író