Alkotmányt sértett Bugár?

Ján Slota után Robert Fico szlovák kormányfő is alkotmánysértéssel gyanúsítja a Magyar Koalíció Pártjának elnökét.

Bugár Béla súlyos alkotmánysértést követett el, megszegte képviselői esküjét is, amikor augusztus 21-én Budapesten a magyar politikusokat, továbbá déli szomszédaink európai parlamenti képviselőit és diplomatáit arra biztatta, hogy lépjenek fel a szlovák kormány ellen. Ezért felszólítom őt, hogy haladéktalanul mondjon le a mandátumáról - jelentette be pozsonyi sajtótájékoztatóján Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. Néhány órával később Robert Fico kormányfő a pozsonyi Pravda megkeresésére közölte: a gyanú súlyos, ezért rövidesen nyílt levelet ír Bugár Bélának, amelyben felszólítja őt, hogy adjon magyarázatot arra, hogy miért tárgyal szlovákiai ügyekről Magyarországon.

- Ha az augusztusi budapesti tárgyalásokról közölt tudósítások megfeleltek a valóságnak, akkor Bugár Béla nem cselekedett Szlovákia alkotmányával összhangban - vélekedett a miniszterelnök.

Érdeklődésünkre Bugár Béla annyit közölt, hogy Ján Slota gondolkodásmódja és hangneme semmit sem változott néhány hetes hallgatása alatt. - Butaságait válaszra sem méltatom - szögezte le. Így folytatta: - Közeleg október eleje, amikor az Európai Szocialista Párt dönt a Robert Fico vezette Irány - Szociáldemokrácia (Smer - SD) kizárásáról vagy a tagságának felfüggesztéséről. Egyértelműen azért, mert a Szlovák Nemzeti Párttal léptek koalícióra. Emiatt a szlovák kormányfő és pártelnök úgy védekezik, hogy támad, méghozzá alaptalanul.

Miroslav Kusy neves szlovák politológus újabb összeesküvés-elméletet lát a Bugár elleni támadás mögött. - Amikor Robert Fico számon kéri Bugár magyarországi útjait, a magyarfóbia beszél belőle. A pozsonyi Pravda elemzője szerint a szlovák-magyar ügyekben eddig védekezésre kényszerített miniszterelnök kihasználta azt a pillanatot, amikor a rendőrség cáfolatát követően összeomlott a Malina Hedvig nyitrai egyetemista elleni incidens révén nyitott front, a magyar kabinetet pedig odahaza szorongatják.

Egyébként augusztusban Bugár valóban tárgyalt Budapesten, de éppen ő javasolta a magyar politikusoknak, hogy "ne kiáltsanak idő előtt farkast, nehogy a külföldi tiltakozásnak a szlovákiai magyarok igyák meg a levét" - nyilatkozta magyarországi eszmecseréi után.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.