Proscriptio - Szabad ölés

Azókori Róma polgárháborúinak volt egy sajátos intézménye, az úgynevezettproscriptio. Ezt a diktatúrára törő, Rómát leigázó, polgárok tízezreit mészárlóSulla vezette be; miután másodjára is elfoglalta Rómát, nyilvánosságra hozattaellenségeinek mintegy ezerhatszáz tételes névsorát. Ezt a névsort később folyamatosan bővítették szükség szerint.

A megnevezettek lettek a proskribáltak. Őket leölni nem csupán törvénybe nemütközött többé, de egyenesen hazafias kötelesség volt; rejtegetésükért büntetésjárt. A proskribáltak után szabályos hajtóvadászat kezdődött: a leírtakatlakhelyükön, az utcán, a templomokban gyilkolták, általában családjukkal együtta lelkes párthívek.

Lényegéttekintve ez a szép történelmi hagyomány kezd felújulni most, Magyarországon,több mint kétezer évvel Sulla ténykedése után.

Ahaza ellenségei megneveztetnek, és a nevek közhírré téteknek.

Párnapja a liberális párt még csak kollektíve lett kitagadva - nem a haza, holvagyunk már attól, de - az emberiség kötelékéből. A jobboldal napilapjábanKövér László marslakóknak minősítette a szabaddemokratákat ugyanis. Ha valakinem értené: a marslakó nem ember, nem érvényesek rá az emberi társadalom és azemberi együttélés alapvető normái tehát. Bármit meg lehet vele csinálni. Bármit,tetszenek érteni, bármit.

Ajobboldal vezető hetilapja aztán tovább finomított most.

Azorgánum állandó munkása - aki egyebek között azzal híresedett el, hogy kivételnélkül minden cikkében megemlíti Nobel-díjas írónk nevét, és mindig ekként:Imre Kertész -, ez az egykor szebb szavakat látott költő, angoltanár, fordító, a magyarjobboldal és a polgári körök rendezvényeinek állandó szereplője immár nembíbelődik holmi érveléssel, eszmefuttatással, egyáltalán: magyar szavak kerekmondatokba fűzésével; ő már csak egy névsort közöl. Indoklás, magyarázat és -látszólag - cél nélkül. Megnevezi a haza ellenségeit, és kész. A többi már nemaz ő dolga.

Roppantérdekes olvasmány.

Mert,hogy a még regnáló kormány valamennyi tagja, a kormánypártok vezetői, a nem szélsőjobboldalilapoknál ténykedő újságíró kollégák, a valamiféle funkcióba került vagy magukatígy-úgy exponáló művészek, színészek - Galambos Lajos, Falusi Mariann, BordogiGyula, Jordán Tamás, Kern András - rajta vannak a listán, ez rendben van.

Dehogy Bródy András, Bródy János, Del Medico Imre, Ferge Zsuzsa, Gerő András,Juhász Ferenc, Korda György, Kőrösi Zoltán, Endre Kukorelly - ahogy a MagyarNemzet ismeri őt, - no meg az igazán igyekvő Kolosi Tamás miért minősíttetett"uszító, balliberális, megélhetési antirasszistának", azt szívesenmegkérdezném.

Decsakis, és kizárólag Orbán Viktortól.

Perszenem kérdezek, hisz rajta vagyok én is a listán; a proskribáltnak pedig Sulláhozkérdést intézni nem volt sem joga, sem módja többé.

(Írtam mindezeket vagy két évvel ezelőtt.Akkor lapom szerkesztői úgy döntöttek, nem hozzák le.

Talán most már lehozzák.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.