Amnesty: törvénytelen lenne a terroristagyanús személyek ügyében eljáró amerikai katonai törvényszékek tevékenysége

Törvénytelen lenne a terrortevékenységgel gyanúsított emberek ügyében eljáró amerikai katonai törvényszékek tevékenysége, és azzal a veszéllyel járna, hogy alaptalanul megvádolt embereket ítélhetnének halálra és végezhetnének ki - vélekedett csütörtöki nyilatkozatában Irene Khan, az Amnesty International főtitkára.

A nemzetközi emberi jogi szervezet vezető tisztségviselője azért beszélt feltételes módban ezekről a törvényszékekről, mert jelenleg szünetel e bírói szervek munkája, miután az amerikai legfelsőbb bíróság törvénytelennek ítélte működésüket júniusi állásfoglalásában. A legfőbb amerikai bírói testület egyebek között azért döntött így, mert a Bush-kormány kongresszusi jóváhagyás nélkül hozta létre e törvényszékeket.

Az amerikai fegyveres erők guantánamói támaszpontján létesített börtön terrortevékenységgel gyanúsított foglyai közül tíz ellen emeltek eddig vádat e törvényszékek, de a júniusi legfelsőbb bírósági állásfoglalás óta szüneteltetik perüket. George Bush amerikai elnök kormánya és az amerikai kongresszus most dolgozik a terroristagyanús személyek ellen lefolytatandó perek új elvein.

Az Amnesty főtitkára - mint elmondta az amerikai hírügynökségnek adott athéni nyilatkozatában - nem azt tartja a legaggályosabbnak e katonai törvényszékekben, hogy kongresszusi jóváhagyás nélkül létesültek, hanem azt, hogy titkos pereket folytatnak le, titkos bizonyítási eljárásokkal.
"Az ilyen perekben a vádlott nem tudja védeni magát" - kifogásolta a titkosság elvét. Mint mondta, nem tudja elfogadni az amerikai kormánynak azt az indoklását, hogy a hírszerzési források védelme kívánja meg a bizonyítási eljárások titkosságát. "Az ilyen perek nem felelnének meg a nemzetközi jog normáinak, nem lennének tisztességes eljárások, és nem szolgáltatnának igazságot a terrortámadások áldozatainak" - vélekedett.

Irene Khan az athéni ügyvédi kamara egy kitüntetésének átvételére érkezett a görög fővárosba.

(MTI/AP)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.