Hogy hogyan dolgozott, pihent, főzött és aludt ötven, hetven vagy száz évvel ezelőtt a falvak népe, azt viszonylag pontosan megtudhatjuk, ha végigjárjuk a skanzenek gondosan felépített és precízen berendezett házait. Edények, használati tárgyak, ágyneműk és fényképek lepik el a szobákat, némelyik épületben úgy érzi magát a látogató, mintha épp csak kiszaladtak volna a háziak. Egy dolog azonban szinte elképzelhetetlen ezekben a múzeumokban: meglátni az élet valóban intim tereit.

Ha már önökkel is előfordult, hogy vendégségben csak azért indultak el földeríteni a fürdőszobát, hogy zavartalanul beleshessenek a családi színfalak mögé, akkor érteni fogják, miért kínál mellbevágó látványt a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum galériájában október 8-ig látható tárlat. A "Meg is mosakodjál..." című kiállítás az utóbbi fél évszázad falusi fürdőszobáiba kalauzol el. Miközben megmutatja, hogy az évtizedek során hogyan változtak a magyar vidéken a mosakodási szokások, milyen átalakuláson ment át a mosdás színhelye és tárgyi környezete, egyúttal a betekintés élményét is nyújtja. Hiszen a Skanzenban most elénk tárt tárgyak nem olyanok, hanem azok. A Lampart kád, a Hajdú mosógép, a fényét vesztett porcelánmosdó, akárcsak a vietnami papucs és a szárítóra felaggatott habselyem kombiné nem díszlet, nem kulissza, hanem néprajzi gyűjtés eredménye. Történeti tárgy.

A jelent rögzíteni hivatott muzeológiai program, a Madok idei "kiállítási dominójának" része ez a bemutató is. Arra szolgál, hogy ha majd az utókor többet szeretne megtudni a mi időnkről, legyen pontos, autentikus forrás, amelyhez nyúlhat. Juhász Katalin és Sári Zsolt igyekezett a lehető legpontosabban ábrázolni a szinte dokumentálhatatlan folyamatot: milyen stációkon keresztül lett az archaikus paraszti tisztálkodásból a város és falu között már nem, csak a gazdag és szegény között különbséget mutató mai mosakodási kultúra.

A régmúlt javarészt fotókon látható, a mosdás mágikus rítusai csakúgy, mint a vízzel takarékosan bánó, elsősorban a látható testrészek tisztaságára koncentráló mindennapi mosakodás. A változás állomásait négy nagy enteriőr mutatja be. A kiindulópont a lakótérrel egy helyen lévő mosdóállvány "parasztpolgári" megoldása, majd átléphetünk a korai hatvanas évek kockaházának még belakatlan fürdőszobájába - lomokkal teli lábas fürdőkád, mosógépen a lavór -, majd következik a kiszínesedő, mind több műanyag tárgygyal telizsúfolt nyolcvanas évekbeli enteriőr, s végül a jelen, amelynek képét akár egy lakberendezési magazinból is kivághattuk volna.

Az átmenetben azonban ott van a vidéki életmód lassú, de megállíthatatlan változása. A tömegkommunikáció és az állami propaganda hatása, a kiszélesedő termékválaszték, a minta lecserélődése. A kiállítás pedig ezernyi apró példát hoz minderre, minden egyes tárgy mögött ott van egy egész hosszú történet. A Baba kozmetikumok kékje, a Gabi fogrém édeskés íze, a külföldről kapott, ma is érintetlen Chance parfümkészlet selyemágyon, a tévé tetejére állított illatos szappan a színes dobozban (alatta horgolt terítő), a zöld flakonos Ultra Derm - némi hámsérülés árán a legmakacsabb szennyeződést is lehozza az ember kezéről - és a Mundial férfidezodor, amelynek illata a nyolcvanas évek elején minden igazi férfit felhőként vett körbe.

- Nehéz a gyűjtés, hiszen az itt látható készítmények némelyikének már a gyártója is megszűnt - mondja Sári Zsolt, aztán egy Kármen kölnit mutat a néhai Szovjetunióból. A nagypapája hozta a nagymamájának, és a közben eltelt harminc-negyven húsvét sem segített a nyakára hágni. De amikor az enteriőrben megcsodálható, kicsit penészes vécédeszka felől érdeklődöm - amelyet egy fényképnek hála eredeti környezetében is láthatunk -, csak annyit fűz hozzá: van, hogy a terepmunkát végző kutató nagyobb zavarban van, mint a falusiak. Ők legalább megszokták, hogy rokka, csöbör, kancsó után kutatva már régóta rendszeresen felforgatják a padlásukat.

Fél évszázadnyi mosdás