Dobrev Klára: Gyurcsány Ferenc jól bírja a terhelést

Gyurcsány Ferenc jól bírja az elmúlt napok megpróbáltatásait, hihetetlen energiát fordít arra, hogy megértesse az emberekkel céljait, viszont keveset alszik - mondta el csütörtökön egy közéleti kávézó vendégeként Sárváron Dobrev Klára közgazdász, a miniszterelnök felesége.

"Hétfő éjszaka óta van bennem aggodalom és félelem, hiszen olyan jeleneteket láttam a televízióban, olyan agresszív és egyáltalán nem emberi magatartást, amely azt hiszem, nemcsak bennem, de más emberekben, minden anyában félelmet ébreszt" - mondta.

Hozzátette: férje hétfőn éjszaka folyamatosan kapta a jelentéseket, intézkedett, azóta is csak keveset alszik, de jól bírja a terhelést, mert - mint mondta - csütörtökön reggel még futni is elment.

A miniszterelnök elhíresült balatonőszödi beszédével kapcsolatban Dobrev Klára kijelentette: aki a nyilvánosságra került beszédet meghallgatta, az tudja, hogy Gyurcsány Ferenc mélyen hisz abban, amit mond, a szenvedélyes beszéden "szinte átsüt", hogy a beszélő meg van győződve szavainak igazságáról.

"Ugyanezt a beszédet, ugyanezzel a tartalommal nagyon sokszor elmondta, csak úgy, ahogy az ember politikusként nyilvánosság előtt beszél, és senki nem írt róla másnap. Lehet, hogy vannak pillanatok amikor az embernek muszáj keményen megmondani annak érdekében, hogy az emberek egy picit felkapják a fejüket , hogy legalább a sajtó felkapja a fejét" - mondta.

Dobrev Klára a moderátor kérdéseire válaszolva kijelentette: meg van győződve arról, hogy a kormány tervezett intézkedései az ország javát szolgálják, és egy átmeneti, másfél-kétéves időszak után újra azon az életszínvonalon fogunk élni, mint jelenleg.

"Ezzel azonban egy olyan fejlődést alapozunk meg, amire eddig soha nem volt lehetősége az országnak" - jegyezte meg.

A közgazdász végzettségű, egyetemi oktatóként dolgozó Dobrev Klára hallgatósága előtt nyilvánvalóvá tette: a megszorításokra azért is szükség van, hogy azt az önerőt előteremthessük, amit az Európai Unió által rendelkezésre bocsátott fejlesztési források lehívásához fel kell tudnunk mutatni.

"Az elmúlt tíz évben minden kormány az egyénnek akart adni egy kicsit, most azonban közös dolgainkat kell rendbe tennünk" - mondta.
Hozzátette: azokkal a nagy ívű fejlesztésekkel, amelyek most következnek, valamennyien gazdagszunk, és egy rövid idő múlva eljön az ideje, hogy valamennyien jobban éljünk.

(MTI)

Gyurcsány Ferenc májusi balatonőszödi beszédének hangfelvételéből 25 perc itt tölthető le.

Dobrev Klára
Dobrev Klára
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.