Langyos, történések nélküli nyár után itt a forrócska ősz.

A nemzeti ünnepen Szent István ugyan megmutatja a középső ujját, és az áldozatok java része erdélyi, de semmi különös nincs ebben. Áldozat van, áldozni kell a haza oltárán – a különösebb felelősségvállalást mellőzzük. Aztán a magyarverésekből az áldottjó sajtó megpróbál traumatizáló ügyet kovácsolni. Kár, hogy kiderül: Romániában nem is olyan románok a magyarpáholók. Az is nagy kár továbbá, hogy a budapesti orruknál tovább látni nem akaró hírgyártók ezt már nem igazán akarják tudomásul venni, az online hírportálok rá se rántanak, hogy gyors bocsibocsit hozzanak. Félretájékoztatás ruléz! Szerencsére időközben kirobban az újabb balhé Szlovákiában, az elpáholt lány sagájából már-már diplomáciai ügyet lehet kreálni.

Az új buli örökké felülírja a régit. Milyen jól szórakozna Ady! Dehogy is írná meg az új és új lovat követelő sorokat. Merthogy oly vad eseménydömping borzolja az idegeket, hogy normális ember/ország inkább fal felé fordulna, és nyugalmat követelne. Hát az nincs, és egyhamar bizonyára nem is lesz. Mert minek? Éjszaka immár menetrend szerint előjön a magyar társadalom söpredéke a patkányfészkek mélyéről, és álarc meg nemzeti lobogó mögé bújva „tüntet”. Forradalmacskás pankrációt játszik. Az első sötétség, a tévéostrom még a nyugatiak számára is szánzációs hedlájn, utána érezhetően unják már az akciózgatást. Orrukat piszkálgatva inkább egy távol-keleti katonai puccsra állítják be az antennákat. Szegény ártatlan kis pesti srácok, ha most újabb önigazoló hazug párhuzamokat kerestek ötvenhattal, nyugodtan nyafizhattok, hogy akkor is elfordult a Nyugat egy kis Szuezolás miatt.

Elfordulok én is egy pillanatra, körülnézek otthon, a virtuális Romániában. Az Index erdélyi mutációja, a leglátogatottabb portálunk főoldala napok óta torzított „tartalommal” jön elő. Nemes egyszerűségével mellbeverő velkámszöveg, dühítő ostobaság olvasható náluk: „Kedves magyarországi olvasónk, biztos otthon akarsz maradni? Tedd megfontolás tárgyává, és dönts bölcsen: KÖLTÖZZ IDE HOZZÁNK, ERDÉLYBE!” Értem ám a cinikus élét a dolognak, hiszen minket nyestek le a nemzet testéről – népszavazósdival. És nem is oly rég, Pestia fő-fő irányítója a határon túli magyarokat kilóra próbálta átcsalogatni a magyar székesfővárosba. Kínai meg egyéb idegen söpredék helyett inkább magyarokkal tömködné a demográfiai likat. Senki sem mondja ki a söpredékes, idegenes dolgot, mert csúnya és politikai banánhéj, de melyik az a határon túli magyar, aki nem erre gondol?! Úgy elsőre. Akkor pedig tényleg: ha már felgyújtottátok, felperzseltétek az országotokat, gyertek szépen, meneküljetek hozzánk, a nyugiba. A Tündérkertbe, a nemzeti skanzenbe.

Mintha ott nem folyna évek óta a felperzselősdi. Mintha a koncosztogató magyarországi gerincbajnok pártok nem exportálták volna saját kis marakodásaikat a határon túlra. Méghogy mi megalázó magyar igazolványt igé/nyeljünk? (Mintha igazolás nélkül istenbizony nem lehetnénk pedigrés magyarok.) Méghogy kettős állampolgárságot kunyeráljunk tőletek? Inkább gyertek ti hozzánk. Újabban a román sajtó is leír benneteket. Rajtatok kuncog a balkánság, csak épp az zavarja a belüket, hogy arc nélküli, törzskönyvezett állampolgáraitok úgy próbálják maximálisan pocskondiázni Magyarországot, hogy leromániázzák. Ha már a legfőbb góré lekurvázta, és szétkúrta, mi lehetne ennél rosszabb? Magyarország – mint Románia.

Csakhogy a tévéostromló vandálnak fogalma sincs arról, mit is jelent az, hogy Románia. Az az ország, ahol az élpolitikus újra és újra beleröfögheti a tévé képernyőjébe, hogy „ezt a fasz tömeget az orránál fogva kell vezetni” – mert a csürhe örökké újraválasztja. Olvasom a bukaresti sajtóban, hogy a budapesti kiteregetés ártatlan vasárnapi gyerekműsor a legdurvább pornóhoz viszonyítva – amennyiben a bevett romániai gyakorlattal hasonlítjuk össze. Hát ide gyertek, ti kérjetek tőlünk honosítást, erdélyi (sic!) állampolgárságot, balkáni igazolványt. Mert megérdemlitek – mint abban a bizonyos reklámban.

Fogalmam sincs, miként lehetne reagálni a bukaresti vezércikkírók sommás ítéletére. Merthogy sajnos igazuk van: Budapest az egész világ számára óriási csalódás. Eddig Magyarország volt az éltanuló, az európai iskola legjobban teljesítő diákja. A magyar kormányzók nemcsak saját választóikat hazudták szembe – jön az emlékeztető Bukarestből (pont onnan!), hanem Brüsszelt is... Így hát ezek után Magyarország az EU problémás entitása. Miért is nem kértek a mi paradicsomi Romániánkból? És immár miért nem kér belőletek a külföldi befektető? Az Erdélybe „csalogató” buta kifakadás nyilván azt sugallja: nehogymá ti mondjátok meg nekünk, mennyi a kétszer kettő.

A napokban alkalmam volt három magyar EP képviselővel beszélni. Ketten a szászrégeni sortűz körülményeit piszkálgatják Romániában, súlyos következményeket emlegetve. Harmadik társuk Brüsszelben sajtókonferencián hívja fel a világ figyelmét arra, hogy a verespataki aranybánya regionális okológiai bombává válhat. A cigányokra leadott éles lövedékek kapcsán a legradikálisabb reakció az, hogy „nem lesz zavartalan” Románia EU-csatlakozása. A verespataki ügyben ellenlobbizó EP-képviselő viszont épp azt szeretné, hogy Románia mielőbb az EU tagja legyen, mert ott majd kordában lehet tartani. Ízlések és pofonok?

Budapesten az éjszakai randalírozások után százezres tömeghepaj következik. A demokrácia védelmében, csakis. Miért is nem költözik ez a százezer a mi tündérszép Erdélyünkbe? Hiszen oly otthonosra be van már rendezve, tüntetősre hangolva... Kettészakítva – magyarosan.

Szabó Géza
a szerző az Erdélyi Terasz szerkesztője