De Gyurcsány esetében óvatosabb vagyok a válasszal. A miénk nem egy konszolidált demokratikus ország, Gyurcsány nem egy ilyen országban szocializálódott politikus. Mi negyven évig hazugságra alapuló társadalomban éltünk. Megszoktuk, hogy a hazugság az élet, pláne a politikai élet természetes, következmények nélküli velejárója, tartozéka. Megtanultunk élni vele, és együtt élni vele, kiismertük magunkat a hazugság koordinátái között. Nálunk nincs íratlan, értsd erkölcsi törvény arra, hogy aki hazudik, annak mennie kell. Mindenki hazudott.

És most a jelenről. Aki odafigyelt, tudta, tudhatta vezető pozíció nélkül is, hogy nagy a baj. Akinek nem volt elég az újsághír, felkaphatta a fejét a brüsszeli óvásokra. Az ellenzék tiltakozásait pártpropagandának tekinthettük (az is volt, mert még többet akartak szétosztani a semmiből). De mi összekacsintottunk a kormánnyal, mondtuk a közhelyeket: "úgy még sohasem volt, hogy valahogy ne lett volna; meg a kádári időkből visszamaradt hazug, mert a problémát bagatellizáló jelszót, hogy "vannak még hiányosságok, elvtársak, de..." Nem akartuk tudomásul venni, hogy a rendszerváltás nem belépőjegy a paradicsomba. Folytattuk - kormányaink vezetésével -, amit a Kádár-rendszerben elkezdtünk, többet fogyasztottunk, mint amennyit megtermeltünk. Nem érdekelt bennünket, hogy látszólagos jólétünk kölcsönre alapul, amit valamikor valakinek kamatostul vissza kell adni. Persze hogy a nagyobb bűnt a kormányok követték el, de mi asszisztáltunk.

Gyurcsány májusban tiszta vizet akart önteni a pohárba. Szenvedélyes beszédben mondta ki azt, amit a politikusok és a tájékozott értelmiség tudott, a társadalom pedig tudhatott: ez így nem mehet tovább, megszorító reformok nélkül csőd. Az természetes, hogy pártja zártkörű ülésén, a frakció előtt mondta el először ezt a beszédet. Támogatásra volt szüksége. Ott megkapta. Az azonban nagy hiba volt, hogy ezután nem állt ki a nyilvánosság elé is ugyanilyen szenvedéllyel. Azt gondolom, a választók jelentős része is megértette volna, hogy nagy a baj, változtatni kell.

A miniszterelnök azonban megvárta, amíg "jóakarói", jól időzítve, három hónappal később közzéteszik a hangszalagot. Ahogy várható volt, az ellenzék az utcai tüntetők élére állt azzal a követeléssel, hogy a miniszterelnök és a kormány mondjon le. Itt a racionális érveknek már nincs helyük. Hiszen olyan beszéd miatt követelik ezt, amely változást sürget, véget akar vetni a hazugságnak, a semmittevésnek.

Ami azután történt, tudjuk. A Magyar Televíziónál valóra vált, amit egy névtelen szerző CD-n napokkal korábban kilátásba helyezett: Párizs mintájára lángokba borítjuk a várost! Ők talán tudtak már az őszödi hangszalagról. A csőcselék "spontán támadása" az őrizetlen tévé ellen jól átgondolt szervezettségre utal. Egy tanulságot mindenesetre már most levonhatunk: vezető politikusoknak kritikus helyzetben jól meg kell fontolniuk minden szavukat. Nem lehet kizárni, hogy Orbán Viktor "megindulunk a kormány ellen" kijelentését magyarázták félre, akik gyújtogattak, törtek-zúztak, loptak a tévénél.