De a bajvívás szabályait végtére is "idegen szemek" fektetik le. Ezekkel élek, amikor ideidézem (összesítve) a Magyarország pénzügyi jövője szempontjából olyannyira befolyásos befektetési bankok tegnapi nézetét, miszerint Gyurcsány Ferenc személye volna a biztosíték arra, hogy országunk valóban hiteles reformprogram lebonyolítására készül.

Ez a nézet akkor lát napvilágot, amikor idehaza Gyurcsánynyal nyilvánvalóan szemben álló, garázda elemek próbálják felborítani az ország békéjét, és amikor a politikai ellenzék - nem kevesebb vehemenciával, de az erőszak intézményét forma szerint elutasítva - a miniszterelnök távozását követeli.

Ez a nézet s vele az ellentmondás terjedőben van. Aki olvas külföldi sajtót, annak fel kellett figyelnie arra, hogy miközben pályafutásának legkegyetlenebb időszakát éli át, s szinte nem képes leszaggatni magáról a hazug politikus stigmáját, Gyurcsány egyre kedvezőbb "recenziókat" kap innen is, onnan is. Konok, bűnbánatra képtelen egyénisége valamilyen oknál fogva "megfogja" a magyarországi helyzet szemlélőit, akik - gyanítom - nem a jó erkölcsök, hanem a határozottság képviselőjét látják benne. Azt is akarják.

Tiszta és viszonylag egyszerű képlet. Azoknak tudniillik, akik bennünket finanszíroznak (értsd: a hiányainkat finanszírozzák), nem jó erkölcsű emberekre van szükségük, hanem hitelesekre. Tudom, ez durva megközelítés, de tárgyszerű. És van válaszom arra a sokszor kimondatlan kérdésre is, hogy mi a Gyurcsány-szimpátiák oka? Akik úgy gondolnák, hogy a mai kormány amúgy figyelemre méltó, jelentős, az elmúlt 15 évhez képest átütő külpolitikai sikertörténete (élén Oroszországgal, de Kínával és az Egyesült Államokkal is) - nos, azok tévednek. Akik viszont úgy gondolják (odaát, hol is?), hogy Gyurcsány tőről metszett reformer, azok (vélem én) sokszor elolvasták azt a bizonyos "titkos" balatonőszödi beszédet. S kikövetkeztették belőle (helyesen), hogy Gyurcsány nem annyira a magyar múlttal, még kevésbé az ellenzékkel akar szembemenni, mint inkább... nos, igen, mint inkább a saját pártjával. Ebben a beszédben ugyanis egy olyan Gyurcsány "jött elő", mint a hajdani Tony Blair: valaki, aki a legnagyobb tehertételnek saját, szocialista örökségét érzi. A pártot, amelyik elmerült önnön belső kompromisszumainak mocsarában, amelynek minden "igen"-re van egy "nem"-je, és mint a "mainstream" magyar politikai erők, maga is jól eldagonyázna még, ha nem ébresztené valaki rá a modern világ kihívásaira. Az "ébresztő embert" szeretik.

Gyurcsány Őszödön nem önmaga és pártja stiklijeit leplezte le - amire nap mint nap hivatkozás ("megbuktál") történik -, hanem kesztyűt dobott a szent hagyománynak. Innen van, hogy a legitimációjának foka magasabb a határokon túl, mint idehaza. "Téged akarunk!" - van-e ennek magyar megfelelője?