Megjegyzések egy újságcikkhez
Érvelése öt pontban foglalható össze. 1. A szocialisták "képtelenek voltak az ésszerű gazdálkodásra, ... eltüntették az adó- és hitelmilliárdokat, és ezáltal a csőd szélére sodorták Magyarországot". 2. A válság oka azonban "nem a pénzügyek, még csak nem is a gazdaság, hanem a politika világában keresendő", abban, hogy hiába figyelmezették a Gyurcsány-kormányt a fenyegető bajra, a kormány elhallgatta az igazságot, és hagyta, hogy súlyos válsággá fokozódjon a baj. 3. A kialakult helyzetre a szocialisták csak megszorító csomaggal, "reformköntösbe bújtatott pénzbehajtással, az emberek értelmetlen megsarcolásával" tudnak válaszolni, és azt állítják: "nincs más alternatíva". 4. Mivel a szocialisták és szabad demokraták a választási kampányban nem ezt ígérték, "a Gyurcsány-csomag nem demokratikus felhatalmazással rendelkező kormányprogram, hanem önkényes diktátum, vagyis nem legitim, tehát a kormánynak nincs joga a Gyurcsány-csomagot végrehajtani". 5. A kormányt oly módon lehet a Gyurcsány-csomag végrehajtásában megakadályozni, hogy az ellenzék megnyeri az önkormányzati választásokat, és a kormány "új ellensúlyaként", "egyfajta felsőházként" létrehozza a vétójoggal rendelkező országos önkormányzati testületet.
Szemmel látható, hogy a cikknek van ugyan vége, de a gondolatmenetnek nincs. Nem mondja meg a szerző, hogy ha sikerül megakadályozni a Gyurcsány-csomag végrehajtását, mi történjék utána. Ez súlyos ellentmondás: egyfelől azt állítja, hogy az országot a csőd szélére sodorták, másfelől nem mondja meg, mit kell a csőd elhárítására tenni. Csak anynyit, hogy azt nem, amit a Gyurcsány-kormány tervez.
Hova lett a pénz?
Annak megítéléséhez, hogy vajon alkalmas kezelésmódja-e a gazdasági bajoknak a Gyurcsány-csomag, először is tisztázni kell, miben is áll a válság. Szerzőnk ezt a kérdést valójában fel sem teszi. Egyszerűen azt állítja: a szocialisták "eltüntették az adó- és hitelmilliárdokat". Ez azonban tévedés. Aki kész kinyitni a statisztikai évkönyveket, gyorsan megállapíthatja, hogy az adó- és hitelmilliárdokat nem tüntették el, hanem kifizették megemelt bérekre, nyugdíjakra, ösztöndíjakra, agrártámogatásra, autópálya-építésre stb. Az igaz, hogy minderre sokkal többet költöttek az előző négy évben, mint amennyit felelős módon lehetett volna. Miközben a bruttó hazai termék 2001 és 2005 között 18 százalékkal növekedett, a reálbér 30 százalékkal, az átlagos nyugdíj reálértéke egyharmaddal, a háztartások fogyasztása pedig egynegyeddel. A pénz tehát ott van az emberek zsebében, az épülő és korszerűsített lakásokban, a nyugdíjasok kosarában, az új autópályákban. A különbözetre pedig nem volt más forrás, mint az eladósodás. Nem derül ki Orbán cikkéből, hogy helyesli-e ezt a túlköltekezést vagy sem. Annyit tudunk, hogy annak egyes összetevőit - a béremeléseket, a nyugdíjemelést, az autópálya-építést stb. - a Fidesz az elmúlt négy évben mindig kevesellte, az adósság növekedését viszont sokallta. Csakhogy a kettőt komoly ember egyszerre nem mondhatja. A cikk gondolatmenetének első pontja tehát nem állja meg a helyét.
A második pontban politikai felelősséget állapít meg a szerző az államháztartási hiány növekedéséért: azért tesz szemrehányást a szocialistáknak, hogy nem ismerték el a választásokig, hogy baj van, és nem cselekedtek. Valóban felelőtlenség volt, hogy egészen a választásokig csak óvatos és eredménytelen lépéseket tett a kormány a hiány csökkentésére, de ez nem a bajok valódi oka, hanem csak súlyosbodásuk magyarázata. A valódi ok az, hogy a szocialisták a 2002-es kampányban irreális ígéreteket tettek (mellesleg Orbán Viktor is, amikor például a Vigadóban a bérek megduplázását ígérte négy év alatt), és ígéreteiket be is tartották. Ezt az okot a szerző megkerüli, hiszen elismerésével ellentétbe kerülne a "rosszabbul élünk" tavaszi propagandájával. Az persze igaz, hogy a bajok oka végső soron "nem a pénzügyek, még csak nem is a gazdaság, hanem a politika világában keresendő": a magyar politikában eluralkodó gátlástalan populizmusban, amelyért nem kis mértékben a Fidesz is felelős. A szerző tehát a gondolatmenet második pontján is melléfog.
És akkor most?
A harmadik pont megítéléséhez vissza kell térnünk a statisztikai évkönyvhöz. Kitűnik belőle, hogy a pénzt lakossági jövedelmekre és beruházásokra fordították. A kérdés az, hogy ha már ez bekövetkezett, akkor mi a teendő most, amikor az eladósodás tovább nem folytatható.
A kormány szerint csökkenteni kell az állam és a háztartások kiadásait. Szerintem a kormánynak ebben igaza van. Vajon szerzőnk mit gondol erről? A Fidesz gazdaságpolitikusai számon kérik ugyan, hogy miért nem javítják nagyobb arányban a kiadások csökkentésével a költségvetési egyensúlyt, de következetesen elutasítják a kiadáscsökkentés minden elemét: a köztisztviselői és közalkalmazotti létszámcsökkentést, az iskolai óraszámemelést, az egészségügyi keretek csökkentését stb. Akkor szerintük hogyan kellene kiadásokat csökkenteni?
Vajon ha a megelőző hat évben a reálbérek, a nyugdíjak, a fogyasztás növekedése messze meghaladta a gazdasági teljesítmény emelkedését, akkor van-e más megoldás, mint hogy ezt a növekedést most két évre megállítják, sőt egy-másfél évig még csökken is valamelyest a reáljövedelem, mert a fedezetlen jövedelemnövekedés egy kisebb részét adóemeléssel és valamivel magasabb inflációval visszaveszik? Vajon nem kötelessége-e egy felelős kormánynak, hogy az ország stabilitásának védelmében ezt tegye?
Tudom, ha a most vitatott cikkben nem is fejti ki a szerző, fideszes politikusok ma is az adók és járulékok csökkentését hirdetik, amitől a foglalkoztatás bővülését és ennek nyomán az adó- és járulékbevételek növekedését várják. Az adó- és járulékcsökkenésnek valóban lehet gazdaságélénkítő hatása, de az mindig részleges és időbeli késleltetéssel jelentkezik, viszont most gyorsan kell javítani a pénzügyi egyensúlyt. Mi több, egy kicsiny, nyitott gazdaságban az adócsökkentés nyomán bekövetkező keresletnövekedés óhatatlanul az importot növelné, az exportot csökkentené - veszélyeztetné a költségvetést, rontaná a fizetési mérleget. Nem véletlen, hogy a kormányok Európa-szerte a kiadások csökkentésével és gyakran adóemeléssel igyekeznek helyreállítani a pénzügyi egyensúlyt. Nem mondanék olyat, hogy a Gyurcsány-csomagnak nem lehet alternatívája, de azt állítom, hogy Orbán Viktor és párttársai eddig nem tártak elénk ilyen alternatívát. Szerzőnk gondolatmenetének harmadik pontja sem meggyőző.
A negyedik pontban a szerző a kormány eljárásának politikai legitimitását teszi kérdésessé. Nem tartozom azok közé, akik bagatellizálják a tényt, hogy a szocialisták és a szabad demokraták nem mondták meg a választóknak, mire készülnek, ha kormányon maradnak. Más írásaimban már megfogalmaztam ezt. Ám szerzőnk mint vezető politikus maga is elmarasztalható abban, amit kifogásol. Volt ő már miniszterelnök, és számos fontos kampányígéretét tette félre, például az egyszeri, nagyarányú adócsökkentést, az egészségügyi bérek megnégyszerezését és az egészségbiztosítási reformot. Ő sem árulta el a kampányban, hogy a nyugdíjemelés megkurtítására vagy a metróépítés leállítására készül. A választók tehát akkor is "bekötött szemmel" szavaztak, amikor ő nyert. Pénzügyminiszter-jelöltje ki is kotyogta közös álláspontjukat, miszerint más a választási program, és más a kormányprogram. Emlékezetes, hogy hogyan kínlódott Orbán, amikor az Országgyűlésben ellenzéki képviselőként be nem váltott ígéreteire emlékeztettem. Amit tehát a szocialisták és a szabad demokraták most tettek, az - sajnos - bevett dolog a magyar politikában.
Mindenki jobban járna, ha a politikai diskurzust értelmes viták jellemeznék, s a kampányígéretek a realitások keretei között mozognának, ahogy ez a fejlett nyugati demokráciákban szokásos. A magyar politikai életet azonban jó egy évtizede az a szemlélet hatja át, hogy az ellenfél legyőzése minden más fölött álló cél. Ezt a szemléletet a Fidesz hozta be a magyar politikába 1995-ben. Szerzőnk a Fidesz vezetőjeként jól tudta, hogy a Bokros-csomagra szükség van - hiszen a Fidesz szónokai 1994 nyarán és őszén az Országgyűlésben még számon kérték az akkori kormánytól a pénzügyi szigorításokat -, és most is tisztában van a megszorítások szükségességével, ezért is jósolta meg azok eljövetelét a választási kampányban. Mégis, a szocialista-szabad demokrata kormányok elleni harcban annak idején megengedte magának, hogy felesleges népsanyargatásként állítsa be a Bokros-csomagot - ez volt az első "szervezett politikai hazugság" -, és most is ezt teszi. Kormányon sem jellemezte a Fideszt az egyenes beszéd: költségvetéseiben tudatosan alátervezte az inflációt, hogy azután szabad rendelkezésű milliárdokhoz jusson, kivitte a költségvetésből az állami fejlesztések finanszírozását (tőle tanulták ezt az MSZP-SZDSZ-kormányok). Sokan vagyunk ebben az országban, akiknek megvan az erkölcsi alapunk a politikai hazugság ostorozásához, a Fidesz elnöke azonban nem tartozik ebbe a körbe. Nem túl meggyőző, hogy éppen ő minősíti illegitimnek a mostani kormány eljárását.
Mindaddig, amíg szerzőnk nem tár a nyilvánosság elé olyan gazdaságpolitikai alternatívát, amely legalább akkora biztonsággal ígéri az egyensúly helyreállítását, mint a Gyurcsány-csomag - márpedig eddig nem tárt -, addig nem szorgalmazhatja jó lelkiismerettel a csomag visszavonását. Egy dolog, miképp ítéljük meg azt, hogy a kampányban nem mondták meg, mire készülnek, és egy másik dolog, hogy most, a jelenlegi helyzetben meg kell-e azt tenni. Hogy nem kaptak rá felhatalmazást a választóktól? Igen, éppen erre nem kaptak (mint ahogy Orbán Viktor sem kapott a nyugdíjemelés megkurtítására vagy a metróépítés leállítására), de arra igen, hogy további négy évig ők intézzék legjobb lelkiismeretük szerint az ország ügyeit, és ne Orbán Viktor. (Szerzőnknek önmagának kell feltennie azt a kérdést, hogy miért szavazott annyi ember kifejezetten az ő visszatérése ellen.) Ha tehát el is fogadnánk a szerző álláspontját a "szervezett politikai hazugság" elítélésében, ebből nem következik a Gyurcsány-csomag visszavonására irányuló követelés elfogadása.
Kettős hatalom?
És még kevésbé következhet az érvelés ötödik pontjának elfogadása. Gondolatmenete végén ugyanis a szerző arra jut: új ellensúlyt kell képezni a kormánytöbbség szerinte illegitim akaratával szemben. Feltételezve, hogy az önkormányzatok vezető tisztségeiben (a városi polgármesterek és megyei közgyűlési elnökök között) a jelenlegi ellenzék szerez majd többséget, országos önkormányzati testület létrehozását kezdeményezi, amelynek vétójoga lenne az állami költségvetés meghatározásában. Nem kevesebbet vet fel, mint alkotmányos berendezkedésünk egyik központi elemének, a végrehajtó hatalom csúcsán álló kormánynak és a mögötte álló parlamenti többségnek a megfosztását a legfontosabb jogosítványától. Akkor nem jutott eszébe ilyesmi, amikor maga volt az ország miniszterelnöke (éppen ellenkezőleg, akkor - a társadalombiztosítási önkormányzatokat felszámolva, és kivéve a szociális partnerek kezéből a minimálbér meghatározását - kiterjesztette a kormány kompetenciáját). Most viszont - mint egykori minisztere ki is mondta - egyfajta kettős hatalomról ábrándozik. Márpedig a magyar alkotmány nem kettős hatalmat tartalmaz, hanem a hatalmi ágak alkotmányos elválasztását, ami nem teszi lehetővé, hogy bárkitől is elvonják a döntési jogot arra vonatkozóan, amiért ő a felelős. A költségvetés pedig a kormány felelőssége. Az önkormányzatok ugyanúgy egyoldalúan a kiadások növelésében érdekeltek, mint az érdekképviseletek, ezért egyiküknek sem helyes költségvetési és adóügyekben egyetértési vagy vétójogot adni. Amit szerzőnk javasol, az valóban kettős hatalmat jelentene, és ezáltal működésképtelenné tenné az államot, zárójelbe tenné a köztársaság alkotmányát. Érvelésének ötödik pontja is hibás.
Ennyit a Fidesz elnökének cikkéről mint szellemi termékről. Megmutattam: gondolatmenete minden elemében téves. Most lépjünk túl az intellektuális bírálaton, és tegyünk hozzá az elmondottakhoz egy politikai megjegyzést, hiszen a cikk az önkormányzati választásokon elérendő politikai célt fogalmaz meg.
Demokráciában az ellenzékre az a feladat hárul, hogy a parlamentben és a nyilvánosság fórumain a kormánytöbbség hibás döntéseire felhívja a figyelmet, és azokkal szemben mozgósítsa a közvéleményt. Ezt a Fidesz nem tette meg. Most a megszorító csomaggal, tehát a már kialakult baj elhárítására irányuló törekvéssel szemben folytat kampányt, holott a káros döntések javarészt négy évvel ezelőtt, a Medgyessy-kormány első heteiben születtek. Akkor sem az Országgyűlésben, sem a médiában nem figyelmeztetett az ellenzék, hogy nem kellene béreket és nyugdíjakat emelni, mert nincs rá pénz. A parlamenti többség döntései fölötti vétóra viszont az ellenzéknek nincs joga, még polgármesterei és közgyűlési elnökei révén sem. Ha akkor nem figyelmeztettek a veszélyre, amikor a rossz döntéseket meghozták, milyen alapon kifogásolják most a következmények enyhítésére tett intézkedéseket, és milyen alapon törekszenek azok megakadályozására? Nem a Gyurcsány-csomag illegitim, hanem Orbán Viktor törekvése, hogy megakadályozza.
Cikkem lezárását követően került nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc korábbi beszéde, amelyben a koalíció által végrehajtott politikai fordulatot mint a politikai hamisságtól az igaz politikához vezető fordulatot ábrázolta. Az, hogy a koalíció megtette ezt a fordulatot, csak még jobban kiemeli, hogy a Fidesz viszont megmaradt a politikai hamisságnál. Ezt támasztja alá a fenti elemzés is.
A szerző közgazdász, az SZDSZ volt országgyűlési
képviselője
