Százmilliárd forintos nagyságrendű az adakozásüzlet Magyarországon a jótékonykodásban a vállalatok és a magánszemélyek 70-80 százaléka egyaránt részt vesz, inkább kisebb, mint nagyobb összeggel. Az 53 ezer szervezetből álló nonprofit szektor ma (pontosabban a 2004-es, rendelkezésünkre álló KSH-kutatás adatai szerint) mintegy 85 ezer embert foglalkoztat, zömük főállásban dolgozik alapítványoknál, egyesületeknél, közhasznú társaságoknál vagy - ez is benne van a létszámban - érdekképviseleteknél, például a szakszervezeteknél. A szektor legnagyobb bevételi forrása az állam: a 731 milliárd forintos (2003-ban mért) bevételnek 45 százaléka, 300 milliárd forint a közvetlen állami támogatásból származott. A magánadakozás összege százmilliárd körüli volt (13 százalék), és további 300 milliárdot szedtek össze a szervezetek saját tevékenységük eredményeként.

Sokan önkéntes munkával adnak

Annak ellenére, hogy a támogatásokból önmagában a civil szféra képtelen lenne megélni, a szektor- és az adakozási szokások kutatói általában azt mondják: a magyarok szívesen jótékonykodnak. A százmilliárd körüli - civil szervezetekre jutó adakozási - összeg harmadát ugyan a külföldről jövő támogatások adhatják. A magánszemélyek és a vállalatok pénzügyi segítségnyújtásának egyaránt 30-40 milliárd körüli összeg tudható be (különböző források adatai szerint), ám mindehhez olyan önkéntes tevékenységek is társulnak, amelyek forintosítása jó pár tízmilliárddal emeli az adomány mértékét. Az önkéntes munka értékét 24 milliárd forintra becsülte a KSH 2003-ban annak alapján, hogy akkor a statisztikusok felmérése szerint 400 ezren végeztek ilyet, és ez éves szinten 34 millió munkaórát tesz ki.

A NIOK (Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány) - amely a szektor segítésére és megerősítésére jött létre - kutatásából az derül ki, hogy 2004-ben a 14 évesnél idősebb népesség mintegy 80 százaléka legalább egyszer tett valamit, ha csekélységet is, a tágabb közösség érdekében (ide tartozik a pénzbeli adomány, a véradás, az önkéntes munka). A majdnem 40 milliárdosra tett pénzügyi támogatás felét közvetlenül a civil szervezetek kapták. A másik fele az egyházaknak, az utcai és éttermi perselyekbe ment, de ide tartozik a személyes támogatás is (a koldusok kisegítése), valamint a vásárlás útján (képeslap, templomi gyertya, hajléktalanújság, tombolajegy) történő támogatás.

A civil szervezetek támogatásában növekvő szerepe van az adományvonalaknak, az emelt díjas SMS-eknek is. Mindezt kiegészíti az adó egy százalékának felajánlása. A kutatás szerint az adójuk egy százalékáról ily módon gondoskodók jellemzően jobb adományozók és önkéntes segítők is.

Az önzetlenség öröklődik

A jótékonykodás ugyanis jobbára életforma: a lakossági felmérésben az e tevékenységet végző megkérdezettek 80 százaléka szerint "jó érzés segíteni", ugyanennyien mondták, náluk "családi indíttatású tevékenység a jótékonykodás". Természetesen a pénzügyi segítségnyújtás összefüggésben áll az anyagi helyzettel: akinek több van, általában így - pontosabban így is - segít, a kevésbé tehetősek az önkéntes tevékenységeket részesítik előnyben. A jótékonykodásból inkább kiveszik részüket azok, akik már a szüleiktől is ezt látták, valamint a magasabb iskolai végzettségűek, a párkapcsolatban élők és a többgyermekesek. A nők valamivel szívesebben adnak pénzt, mint a férfiak - utóbbiak között viszont magasabb az önkéntes segítők aránya. A városiak (kiemelten a fővárosiak) leginkább pénzt, vagy természetbeni segítséget adnak (ruhagyűjtés), míg a kisebb településeken valamivel nagyobb az önkéntes munka aránya.

Az viszont egyáltalán nem jellemző, hogy számításból segítenének. Az adókedvezmény önmagában véve egyáltalán nem csábít jótékonykodásra: aki ad, nem ezért ad - alapesetben a közcélú adományok 30 százalékával csökkenthető az adó, de legfeljebb 50-100 ezer forinttal, attól függően, milyen a kedvezményezett szervezet státusa. Más kérdés, az állam tavaly éppen azoknál korlátozta a kedvezmény igénybevételét, akik általában pénzügyi támogatást szoktak adni. A magasabb jövedelműek ugyanis nem vehetik igénybe a kedvezményt (havi 550 ezer forintos bruttó kereset felett ez egyáltalán nem jár).

Ad hoc a céges adományozás

A jótékonykodás hasznát még a vállalatok sem igazán nézik. A szponzoráció alkalmával jellemzően az adakozásért cserébe a cégek azt várják, illetve kapják, hogy a támogatás tényét kommunikálja a kedvezményezett, illetve, hogy megjelenítse az adakozó cég logóját, esetleg más információkat róla. A profi, üzleti megfontoláson alapuló szponzoráció viszont jobbára a nagyvállalatok sajátja. Persze adókedvezmény is érvényesíthető a támogatások után, ám a rendszer bonyolultsága miatt nem igazán foglalkoznak vele. A vállalati támogatási döntéseket - és ez kritikája is az adókedvezmény mechanizmusának - sokkal inkább az egyéni adományozókéhoz hasonló motivációk határozzák meg.

Mint a Nonprofit Kutatócsoport Egyesület 2004 májusában publikált kutatásából kiderül: a társaságok támogatáspolitikáját a cég első számú vezetője határozza meg leginkább - arra adnak, amit a vezérigazgató jónak lát. Nálunk a vállalati támogatáspolitika inkább etikai kérdés: a cég azért ad, mert tisztában van "gazdasági hatalma adta" felelősségével. Jellemzően a kisebb településeken nagyobb a vállalkozások segítőkészsége, hiszen itt jobban átélik a problémákat. Sőt az általános közvélekedéssel szemben sokkal inkább a magyar tulajdonú és vezetésű cégek hajlandóak adni, mint a külföldiek. Utóbbiaknak majdnem a fele kategorikusan elutasítja a segítségnyújtást - általában egyszerűen azért, mert a cég nem magyar kézben van. Amelyik külföldi tulajdonú cég viszont ad, az sokat ad - ráadásul profibb, tudatosabb módszerekkel választja ki a kedvezményezettet, és kommunikál is a jótékonykodásról. A magyar (rész)tulajdonú társaságokban az elutasítók aránya csupán 15 százalékos - és itt a pénzügyi magyarázatok a jellemzőek. Ezt a kutatók úgy értékelik, hogy a külföldiek nem tagozódtak be a társadalomba, kívülállónak érzik magukat, és ezért nem is gondolják szükségesnek a felelősségvállalást.

A vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról (CSR - Corporate Social Responsibility) szóló koncepció érvényesítésére van ugyan példa nálunk is, ám még igencsak szűk körben, jellemzően a nagyvállalatoknál. Ez a vállalatok teljes tevékenységét illetően hangsúlyozza a felelősség kérdését - összehangolja a támogatási politikát a cég tevékenységével is. (Például a környezetterhelő tevékenységet végző vállalatok a helyi környezet megóvását segítő projekteket támogathatnak.) Egy frissen - a GfK Hungária Piackutató Intézet és a Braun & Partners CSR Research együttműködésében 32 pénzügyi vállalkozás megkérdezésével - készült kutatás azonban azt mutatja: a hazai cégek döntéshozóinak igencsak kis része látja a társadalmi felelősségvállalást a vállalati stratégia tudatosan integrált elemének. Elvben a CSR alkalmazása versenyelőnyt is jelenthet (a társadalmilag jobban elfogadott, szeretett cég termékeit is jobban kedvelik), ám ez csak az elmúlt években kezdett terjedni. A kutatók szerint az ez irányú tevékenységek többsége egyelőre adományozásra és különböző szponzorációkra korlátozódik - igaz, a GfK szerint a külföldi felmérésekből se derül ki nagyon más.