A kapitalizmusbarát baloldaliság
közgazdász
Még a tavasszal olvastam ebben a rovatban Vajnai Attilától egy fejtegetést (A kiút balra van, március 8.), miszerint kapitalizmus és baloldal nem fér össze egymással. Úgy gondolom, ebben nincs igaza, és ezt a dolgot érdemes egyszer tisztázni. Vajnai kiinduló gondolata a következő: "Abban szinte teljes egyetértés van a baloldalon, hogy a globális kapitalizmus előbb-utóbb megbukik, a rendszer összeomlása elkerülhetetlen... Elkötelezett baloldaliak számára természetes, hogy szocialista rendszer jön." Vajnai úr ezzel a véleményével nincs egyedül a baloldalon: nemcsak a globalizációellenes, hanem a globalizációkritikus mozgalmak képviselői és valószínűleg a mérsékelt baloldal számos exponense is igazat adnak neki. Előbbiek nyíltan, utóbbiak csak a lelkük mélyén.
Valóban "magától értetődik", hogy "szívből" baloldaliként a globális kapitalizmus végét, a szocializmus eljövetelét kellene kívánnunk?
A kapitalizmushoz való viszonyunkat az a kérdés határozza meg, hogy keretei között van-e lehetőség egy baloldali mércével mérve igazságosnak tekinthető társadalmi állapot elérésére. Bár az igazságos társadalom mibenlétével kapcsolatban a baloldalon belül sincs részletekbe menő egyetértés, de mindenesetre az egyéni életnívók kiegyenlítettsége, a társadalmi különbségek alacsony szintje nevezhető a társadalmi igazságosság legalapvetőbb baloldali kritériumának.
Lehet, száz évvel ezelőtt a kapitalizmus megszűnésének követelése következett ebből.
A kapitalizmus azonban az elmúlt évtizedekben formát váltott. Ennek köszönhetően mára olyan helyzet alakult ki, hogy baloldaliként is igent mondhatunk a kapitalizmusra. A formálódó globalizált kapitalizmuson belül - a korábban létezett kapitalista vagy a most is létező "szocialista" rendszerekkel szemben - megfelelő gazdaság- és társadalompolitika mellett van lehetőség baloldali szempontból is igazságos társadalmak létrehozására. Leegyszerűsítve: az igazságos társadalmat a kapitalizmus megdöntésével megvalósítani kívánó Kuba példája áll szemben a globális kapitalizmusnak saját erejéből nyertesévé váló Finnországéval.
Kapitalizmus és baloldal viszonyában a globalizáció azért hoz változást, mert a világgazdasági versenyt individualizálja, és ezzel párhuzamosan az egyéni jólétre átváltható versenyképesség jellegét is módosítja.
A világgazdasági verseny individualizálódása miatt a verseny nemzetgazdasági szintről az egyén szintje felé tolódik el. Egyre kisebb szervezetek képesek a körülöttük lévő helyi gazdaság általános állapotától többé-kevésbé függetlenül bekapcsolódni a globális gazdasági versenybe. Ez a folyamat éppen a világgazdaság dinamikáját meghatározó területeken a leggyorsabb: a szolgáltatások és különösen a szellemi tulajdon értékesítésének területén. A kaliforniai Szilícium-völgy fejlődésében például ma a néhány tucat főből álló izraeli és indiai vállalatok úttörő technológiai megoldásai játszanak döntő szerepet - sokszor amerikai versenytársaikéival szemben. A versenyképes egyénnek egyre kevesebb hozzá hasonlóval kell társulnia ahhoz, hogy a globális piacon sikeres legyen.
A sikeresség mindenekelőtt jólétben mérhető, a globalizáció másik következményeként pedig az egyéni jólétre váltható versenyképesség természete módosul. Mindenekelőtt: tudásalapúvá válik. Ma a globális gazdaság vérkeringésébe bekapcsolódni és ezt megfelelő életnívóra váltani azoknak nem nehéz, akik megfelelő színvonalú humán tudástőkével rendelkeznek.
Ez a két tendencia oda vezet, hogy a globális kapitalizmus keretei között az egyéni tudástőkék különbségei egyre kevesebb módosulással jelennek meg az egyéni életnívók különbségeként. A magas színvonalú egyéni tudástőkékkel rendelkező s e tekintetben többé-kevésbé homogén társadalmak polgárainak életnívója magas, a jövedelmeik közötti különbség pedig mérsékelt lesz. Ezzel szemben az egyéni tudástőke tekintetében heterogén társadalmak nem kerülhetik el a szociális széthasadást. A humán tudástőke színvonalának és eloszlásának köszönheti például Finnország, hogy a társadalom csaknem egésze a globalizáció nyertese, míg Indiában egymástól elszakadt, drámaian különböző életminőségű százmilliós társadalomrészek élnek egymás mellett.
A globalizáció előtt versenyképesség és igazságosság egymással ellentétes, nehezen összeegyeztethető fogalmak voltak. A baloldali kormányok egyenlősítő társadalompolitikája általában kikezdte a piaci alapú és ezért szükségszerűen teljesítményelvű gazdaságok versenyképességét, és korrekciós gazdaságpolitikai lépéseket követelt meg. Aki versenyképesség és igazságosság közül az utóbbi pártján állt, könnyen eljuthatott - Vajnai úrhoz hasonlóan - a kapitalista rendszer felszámolásának követeléséig.
A globális világgazdaságot meghatározó trendek azonban túlhaladottá teszik a versenyképesség és az igazságosság szembeállítását. Az erős gazdaság és a baloldali mércével mérve igazságos társadalom "receptje" a globalizáció jóvoltából megegyezik. Ez pedig a humán tudástőke színvonalát növelő és eloszlását az egyének között minél egyenletesebbé tevő, átfogó állami politika. Szűkebb értelemben az ennek a célnak megfelelő oktatási rendszer, tágabb értelemben pedig a magát a humán tudástőke "makromenedzserének" tekintő, aktív és cselekvőképes állam. Az egyéni tudástőkék ennek nyomán kialakuló magas színvonala a jólétre váltható gazdasági versenyképességnek, egyenletes eloszlása pedig a társadalmi igazságosságnak a legfontosabb hosszú távú biztosítéka.
A kapitalizmus kialakuló globális keretei tehát lehetőséget adnak egy baloldali mércével mérve is igazságosnak tekinthető társadalmi állapot elérésére, mert az erre irányuló állami politika nem felszámolja, hanem megerősíti a piaci elven működő nemzetgazdaságokat.
Ezért nem szabad, hogy a globalizáció felerősítse a mérsékelt baloldal kapitalizmusellenességét. A baloldalnak nem a globalizáció kiteljesedését gátoló, hanem azt "tudásmenedzseléssel" tudatosan kiaknázó (ennek népszerűtlen következményeit vállalni kész) kormányzati politikát kell támogatnia.
Kapitalizmusbarát vagyok és baloldali. Hogy e kettő között nincsen ellentmondás, a globalizációnak köszönhetem.
