Külföldön gyógyulni jó, de ki fizeti a számlát?

A luxemburgi Decker úr a határ túloldalán, Belgiumban vett egy pár szemüveget, mindössze pár kilométerre a lakhelyétől. Ám a betegbiztosító nem volt hajlandó visszatéríteni a szemüveg árát. Hasonló galibába keveredett honfitársa, Kohll úr, akivel a biztosítója közölte: egy fillért sem fizet, ha a lányát németországi fogorvoshoz viszi.

Az Európai Bíróság (amely éppen Luxemburgban működik) végül mindkét esetben a pácienseknek adott igazat. Ez még 1998-ban történt, de az EU-jog felett őrködő bírák azóta is jó néhányszor a magukat külföldön - egy másik uniós tagállamban - kezeltető betegek javára döntöttek.

Pontosan ebből lett elegük a tagországoknak, amelyek nem kedvelik, ha az unió egészségügyi kérdésekbe is beleártja magát. Olyannyira nem, hogy a heves indulatokat kiváltó Bolkenstein-irányelvből (amely az EU-ban a szolgáltatások előtt bontja le a határokat) az Európai Parlament kivetette az egészségügyi szolgáltatásokat. Főként baloldali politikusok érveltek azzal, hogy az egészségügyet jobb nem összekeverni a kereskedelemmel.

Csakhogy az Európai Bizottság most újra elővette a témát, és társadalmi vitát indított a "határokon átnyúló egészségügyi szolgáltatásokról" - jövőre pedig jogszabályjavaslattal is előáll. Békülékenyebbé váltak időközben az önállóságukra kényes tagállamok, amelyek belátták: az uniós szabályozás még mindig jobb annál, mint amikor a luxemburgi bíróság egyedül határoz a betegek jogairól.

Jelzésértékű, hogy a kérdéssel ma már nem a belső piacért, hanem az egészségügyért felelős EU-biztos foglalkozik (Frits Bolkenstein annak idején az unió egységes piacát felügyelte). Markosz Kiprianu azt ismételgeti: nem az európai egészségügyi rendszerek egységesítése a cél, világos játékszabályokra viszont szükség van.

A jelenlegi zűrzavar valóban nem kedvez senkinek, amire jó példa az Európai Bíróság egyik idei döntése. Egy brit hölgynek, Yvonne Wattsnak csípőprotézisre volt szüksége, de odahaza közölték vele, hogy egy évet kell várnia a műtétre. Bár külföldi kezeléshez nem kapott engedélyt, olyan erős fájdalmai voltak, hogy mégis elutazott Franciaországba, és megoperáltatta magát. Nagy-Britanniába visszatérve benyújtotta a 3900 fontos (1,4 millió forintos) számlát, amelyet a biztosító persze nem fizetett ki - amíg az uniós bíróság erre nem kötelezte. A magyarázat: ha valaki a saját országában indokolatlan késedelem nélkül nem jut orvosi ellátáshoz, engedélyezni kell neki az utazást egy másik EU-tagállamba (a számlát a hazai betegbiztosítási pénztár állja).

Igaz, veszélyeket is rejt magában a külföldi kezelések megkönnyítése. A leghosszabb várólistákkal küszködő országok biztosítói hirtelen ijesztő számlahegyekkel találhatják szemben magukat, ha a páciensek máshová özönlenek a gyorsabb ellátásért. S ugyanígy a fogadó államok egészségügyi rendszerét is megterhelheti, ha megugrik az odalátogató "egészségturisták" száma.

Kórházi ellátás határok nélkül: jönnek az egészségturisták