Tízéves keretmegállapodás Moszkvával agrárexportunk növeléséről

Elsősorban a mezőgazdasági együttműködés, a magyar technológiaexport fejlesztéséről lesz szó Gyurcsány Ferenc és Vlagyimir Putyin hétfői munkamegbeszélésén.

Vlagyimir Putyin orosz államfő Szocsiban fogadja hétfőn Gyurcsány Ferencet. A kormányfőt elkíséri az egynapos látogatásra Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, aki orosz partnerével tíz évre szóló keretmegállapodást ír alá a magyar agrárium oroszországi kapcsolatainak nagy ívű fejlesztéséről. A szerződés a magán- és banktőke, illetve fejlett élelmiszer-ipari technológia bevonására is ösztönöz. Sok magyar cég konkrét ajánlatai is eljutnak hétfőn az orosz partnerekhez, legfelsőbb szintű támogatással - ami a különben egyre igényesebb orosz agrárpiacon fontos tényező.

Gráf lapunknak elmondta: az eddigi árucsere és export bővítésén túl az új szerződés révén komplett technológiát, egész üzemeket értékesítünk. Baromfi- és sertéstelepeket, mesterséges megtermékenyítő állomásokat, embrióbeültetéses eljárásokat, tejelő szarvasmarha-tenyésztési szaktudást és rendszereket is. Közös vállalatok is alakulnak jelentős magyar részvétellel, például a bor- és a cukorágazatban.

A Gyurcsány-Putyin találkozó másik két fontosabb témája az energetikai és a műszaki, tudományos együttműködés lesz. Megállapodást most nem kötnek, de szóba kerül a Magyarországra tervezett nagy kapacitású gáztározó és az úgynevezett déli gázvezeték, a Kék Áramlat is. Magyarország szorgalmazza az Európai Unió közös energiabiztonsági politikáját, ám egyelőre ilyen nincs, minden tagállam úgy gondoskodik a gázról és az olajról, ahogy tud. A németek után így Magyarország is próbál olyan megállapodásra jutni Oroszországgal, amely a saját energiaellátás lehető legjobb biztosítása mellett Európának is előnyös lehet.

Mindezek mellett a Malév-privatizációban való orosz részvételről is szó eshet. A szibériai KrasAir ugyanis korábban jelezte: részt kíván venni a Malév-tenderen a fő magánrészvényeshez, Borisz Abramovicshoz kötődő AirBridge útján.

Úgy tudni, Putyin nem jön el Budapestre az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulós ünnepségeire. Magas rangú személyes képviselője fejezi majd ki tiszteletét.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.