Torgyán visszatér

Visszatér a politika porondjára Torgyán József, de nem a kisgazdák színeiben. Ma a Pilvax kávéházban Magyar Megújulás Mozgalom néven jelenti be új pártjának zászlóbontását.

A lapunkhoz eljuttatott meghívó szerint Torgyán "elérkezettnek látja az időt arra, hogy a népnyúzókat eltávolítsák a hatalomból". A volt kisgazdaelnök ugyanakkor nemcsak a kabinetet, hanem az egész "illegitim" politikai elitet ostorozza - az ellenzéket "szalonellenzéknek" nevezi.

Torgyán József az elmúlt évek során folyamatosan fontolgatta a visszatérését. 2004 tavaszán, az EP-választások előtt például úgy nyilatkozott: még nem döntött, ezért szeretné megvárni a voksolás kimenetelét, "s az azt követő hangulatot". Akkor is szükségesnek tartotta viszont megjegyezni, hogy "lélekben mindig kisgazda marad", de úgy ítélte meg, hogy a két nagy párt mellett egy harmadik erőt kell létrehozni. Tapasztalatai szerint ugyanis "sokan csalódtak, és megundorodtak az MSZP-től, de megutálták a Fideszt is". Mostani színrelépése azért is érdekes, mert a múlt héten árverezték el egykori "főhadiszállását", a Belgrád rakparti FKGP-székházat, s ezzel a kisgazdák szerint a párt is oda.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.