Lehetetlen az ügyeletet ellátó háziorvosok helyzete Szegeden

Lehetetlen helyzetbe kerültek az ügyeletet ellátó háziorvosok Szegeden, mert három hónapja nem kapták meg bérüket - mondta a Magyar Orvosi Kamara Csongrád Megyei háziorvosi szekciójának elnöke.

Borsi Éva közölte: az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) másra fordította az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) finanszírozást és az önkormányzatok saját költségvetéséből kiegészített ügyeleti díjat, nem pedig a központi ügyeletet ellátó dolgozók bérezésére.

Ez azért is felháborító, mert ezek az orvosok nem alkalmazottak, hanem vállalkozók, akiket ráadásul megemelt járulékfizetési kötelezettség sújt. Az OEP pénzét az OMSZ nem arra fordítja, amire a törvény szerint kellene, hiszen a jogszabály szerint az ügyeleti díjat külön számlán kellene kezelnie a működtetőnek és az másra nem fordítható. Arról nincs információjuk, hogy mire költötték el a pénzt, a késés okára eddig nem kaptak magyarázatot - tette hozzá.

A területi ellátásról szóló, valamint az OEP-el kötött finanszírozási szerződések kötelezővé teszik a háziorvosok számára a központi ügyeletben való részvételt; a törvény arról nem rendelkezik, hogy mi a teendő ha az ügyeleti díjat nem fizetik meg. A kialakult helyzet több mint kétszáz orvost érint Szegeden, de hasonló gondokkal küzdenek Szentesen, Csongrádon, Makón, Kisteleken és Mórahalmon, tehát a megye minden központi háziorvosi ügyeletében csakúgy, mint más megyékben. Ha valaki magánszemélyként tesz ilyet, azt sikkasztásnak hívják - hangsúlyozta.

Németh Cecília, az OMSZ kommunikációs munkatársa az MTI-nek közleményben reagált a szegedi háziorvosok problémájára. E szerint más egészségügyi intézményekhez hasonlóan az Országos Mentőszolgálatnak is gazdálkodási nehézségei vannak az év végéhez közeledve.

A járandóságok kifizetését törekvésük szerint a lehető leghamarabb teljesítik. Szeptember 12-én intézkedtek az orvosi ügyeleti számlák kiegyenlítésére, így várhatóan a héten mindenkinek a számlájára megérkezik a hiányzó összeg - tudatta az OMSZ munkatársa. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.