Lékó: Átépítés alatt is üzemel!

Mihail Botvinnik világbajnok a saját sakkiskolájában mestere volt több későbbi világbajnoknak. Egy 12 éves tanítványáról a következőket mondta: "A fiúnak fogalma sincs a sakkozásról, ebben a sportban nincs jövője." A srácot Anatolij Karpovnak hívták. Azóta 43 év telt el, Karpov pedig nemcsak világbajnok lett, hanem több mint 160 versenygyőzelmével utolérhetetlennek tűnő rekordot is magáénak tudhat.

Szeptember első napjaiban érdekes meccsnek ígérkezett a Miskolci Nemzeti Színházban megrendezett Karpov-Lékó 8 játszmás rapidmeccs. Vajon mire képes a ma már leginkább csak bemutató meccseket vállaló 55 éves exvilágbajnok a 27 éves, világranglista hatodik Lékó Péter ellen? A meccs számos szakmai tanulsággal szolgált. Karpov az első játszmában jutott utoljára reális győzelmi esélyhez, amikor Lékó 1. e4-es kezdését saját Caro-Kann védelmével pontosan kontrázta. Az esély azonban lépésismétléses döntetlenben oldódott fel, Lékó pedig a további alkalmakkor már 1. d4-gyel nyitott!

A szegedi nagymestertől számos új megnyitási változatot láthattunk, ami igen komoly munkára vall. Következetesen építi át a repertoárját, mind a két színnel számos, eddig még az ő gyakorlatában nem látott elemet vonultatott fel Miskolcon. Érezhető, Lékó friss tudása még nem érett össze, sok pontatlanság csúszott a játékába. Ha Lékón, mint intézményen (az első számú magyar sakkozó egyfajta intézmény) tábla lógna, akkor arra biztos ez lenne írva: ÁTÉPÍTÉS ALATT IS ÜZEMEL! Nem is rosszul, bár még nem úgy, mint néhány évvel ezelőtt...

A 8 partiból 7 döntetlen mellett egyedül
a 3. játszma dőlt el, mely jól mutatja az egész meccs erényeit és hiányosságait is.

VEZÉRINDIAI VÉDELEM
Lékó-Karpov

1. d4 Hf6 2. c4 e6 3. Hf3 b6 4. g3 Fa6 5. b3 Fb4† 6. Fd2 Fe7 Karpov azért terelte d2-re a világos futót, mert az inkább b2-n állna jól.

7. Fg2 0-0 8. 0-0 c6 Sötét 9. - d5-öt készíti elő, és ha ezt világos ütné, akkor a c-gyaloggal szeretne visszaütni.

9. Fc3 d5 10. He5 Hfd7! Csak így lehet kirúgni e5-ről világos lovát.

11. Hxd7 Hxd7 12. Hd2 Bc8 13. e4 c5 A másik érdekes folytatás 13. - b5 14. Be1 bxc4 15. bxc4 dxc4 16. Va4!? Fb5 17. Vc2 Be8 18. a4 Fa6 19. a5 Hf6 20. Bad1 Ff8 21. Hf3 Bb8 egyensúlyhoz vezet (Bologan-Kramnyik; Dortmund, 2004).

14. exd5 exd5 15. dxc5 15. Fxd5?-re 15. - Hf6 nagyon erős.

15. - dxc4 16. c6! cxb3 17. Be1 b2! Nem hagyja megnyílni az a-vonalat.

18. Fxb2 Hc5 19. Hc4! Fxc4 20. Vg4 Ff6 Lehet, hogy Karpov nem naprakész?! Jobb 20. - Fg5!?, és 21. Vxc4 Hd3! 22. Fa3 Hxe1 23. Bxe1 Be8 24. Bxe8† Vxe8 25. Fd5 világosnak legfeljebb egyenlő esélyeket biztosít (Topalov- Anand; San Luis, 2005).

21. Fxf6 Vxf6 22. Vxc4 Bfd8 23. Bad1 Bxd1 24. Bxd1 g6 Világos a c6 szabadgyalogjának köszönhetően egyértelműen jobban áll.

25. Fd5 Kg7 26. Kg2 Bc7 27. Bd4! Fenyeget 28. Bf4.

27. - g5 28. h4! h6 29. hxg5 hxg5 30. Bg4 Vf5 31. Vd4† f6 32. Ff3 He6? Vajon mi lehet az oka, hogy elmegy 32. - Hd3! mellett? 33. Vd6-ra 33. - Bf7 jöhet, és most 34. c7-re 34. - He1† 35. Kf1 Hxf3 36. Bc4 Vc8 37. Vd8 Bf8 nyer, míg 34. Be4-re 34. - He5! igen hatásos.

33. Ve3? Hiba, 33. Vd1-gyel védeni kellett volna a g4 bástyát.

33. - Hc5?? Még az időzavar is nehezen magyarázza, hogy egy Karpov-kaliberű játékos nem üti le 33. - Bxc6-tal világos legfőbb díszét: 34. Be4 Bd6 35. Fg4 Vd5, és fekete nem veszíthet; 34. Fxc6-ra pedig természetesen 34. - Vxg4 a válasz.

34. Bd4 Ve6 35. Vd2 Ve7 Sötét védi a világos tisztek behatolását.

36. Kg1 Ve6 37. Bd8 Ve7 38. Vd5 Vf7 39. Vd6 Ve7 40. Vd5 Ve6 41. Vd2 Be7? Ezután a sötét védelme fokozatosan felpuhul. Vajon miért nem 41. - Ve7-et lépett, hiszen a jobban álló világos kötelessége lenne sötétet változtatásra kényszeríteni?

42. Kg2 He4 43. Vb4 Hc5 44. Vd4? Bombaerős volt 44. Vb1!, ami egyaránt fenyeget 45. Fd5-tel és 45. Vh1!!-gyel is!

44. - Ve5 45. Vd2 He4 46. Vc2 Hc5 47. Vc4 Bc7?? Nem védi Lékó fenyegetését. Vagy a vezért, vagy a huszárt e6-on közbe kellett volna húzni.

48. Vg8† Kh6 49. Vh8† Még szebb lett volna 49. Bd1!!, és 49. - Bg7 50. Vh8† Kg6 51. Fh5† viszi a g7 bástyát.

49. - Bh7 50. Vf8† Csinos volt 50. c7! Vxc7 51. Vxf6 matt is.

50. - Bg7 51. Bd7 Karpov feladta, 1:0. 51. - Hxd7 52. cxd7 után világos szabadgyalogja bemegy vezérnek; 51. - f5-re 52. Vh8† Kg6 53. Fh5† Kf6 54. Vh6† Bg6 55. Vxg6 matt zárná a partit.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.