A tervek szerint mindössze három hétre támadt fel eredeti felállásában - Lovasi András (ének, basszusgitár, pár dalban gitár), Kispál András (gitár), Brautigäm Gábor (dob) és Ózdi Rezső (pár dalban basszusgitár) - a pécsi generációs rockzenekar, mely több rendkívül sikeres és lelkesítő koncertet adott országszerte. Mire e sorok megjelennek, már csak a szeptember 21-i pécsi BTK-buli van hátra, de az is már terven felüli: a korábban a Hullámfürdőbe tervezett és bürokratikus okok miatt leállított fellépést pótolják vele.

Soha jobbkor nem jöhetett volna ez a feltámadás az elmúlt években zenei és szellemi értelemben egyaránt megtorpanó, kifulladó, sőt időlegesen komoly válságba kerülő, a feloszláshoz is közel jutó Kispál és a Borznak. A krízist már jelezte, hogy Lovasi tavaly Kiscsillag néven "mellékállásban" létrehozott egy szerelemzenekart (gyakorlatilag az "ős-Kispált", Kispál András nélkül), s attól kezdve ez a formáció kötötte le kreatív energiáinak túlnyomó többségét. Az utóbbi hónapokban pedig már többször is "öreg, dagadt köcsögnek" nevezte magát a nagy nyilvánosság előtt (például a Szigeten), s bár tisztelendő, hogy így le merte minősíteni saját és zenekara produkcióját, az évek óta egyre egyértelműbb helyzeten mindez nem sokat változtatott. Hogy csak róják a megszokott köröket, néha turnéznak meg lemezeket adnak ki, de úgy tűnik, túlélték magukat, ez már csak jutalomjáték. Durvábban fogalmazva és 1994-es lemezük címével élve: merő "sika, kasza, léc".

Pedig mindent egybevetve, amit a Kispál és
a Borz az elmúlt szűk két évtizedben lerakott, az a magyar rocktörténelem egyik legfontosabb életműve. Ahogy a hatvanas években az Illés,
a hetvenes években a Locomotiv GT, a nyolcvanas években az Európa Kiadó, úgy a kilencvenes években a Kispál és a Borz mutatta fel a legerősebb, ha nem is mindig a legnagyobb tömegeket vonzó rockprodukciót. Ráadásul úgy, hogy
a mindig is fővároscentrikus hazai rockéletbe egy vidéki nagyvárosból, Pécsről robbantak be.

Az akkori alternatív miliőből persze magasan kiemelkedtek. A többiekkel ellentétben Lovasi Andrásék "teljes fegyverzettel" érkeztek:
a szakma alapszabályait betartó dalokat írtak, sajátos hangvételű, furcsa szövegekkel. Ahogy Lovasi szokta mondani, "egyszerűen épkézláb volt a produkció". Kompakt, színpadképes, bármilyen körülmények között megszólalt.
Nem volt hamis az ének, nem lötyögött a dob, egyszerű, de hatásos volt a hangszerelés, kü-lön is élvezhető basszus- és gitárszólammal.
S az egészben volt valami egyedi hangvétel
és fazon.

Ma már az is egyértelmű, hogy Lovasi András amolyan nemzedéki dalnokká nőtte ki magát, akinek fanyar humorú, erősen egyéni, metaforákban gazdag szövegvilága szintén csak a legjobbakéhoz, Bródyéhoz, Dusánéhoz, Hoboéhoz, Menyhárt Jenőéhez mérhető. Akkor is így van, ha - különösen az első lemezeken - gyakorta blöffölt, és ezeket talán ma szégyelli is. Fiatal volt, tapasztalatlan, ezért néha olyan sorokat is lemezre énekelt, amelyek csak jól hangzottak, de nem gondolt mögéjük semmit. De lírája
a kilencvenes évek derekára szépen letisztult, beérett, s mint mondták, tényleg csak a legnagyobbakéhoz mérhető.

Persze ahogy a szövegei, úgy a gesztusai, színpadi szövegelései is változó színvonalúak, sőt rendszerint kétértelműek. Egyszerre játssza a hülyét és az okosat, a bunkót és a fennköltet, a macsót és a félszeget. Szereti emlegetni,
hogy mennyire nem képes egy-egy dalt rendesen eljátszani, közben igenis odafigyel. Mutatja, mennyire spontán, közben nagyon is észnél van. Folyamatosan ironizál, pedig egy részét komolyan gondolja. Ha több exhibicionizmus szorul bele, kétségkívül nagyobb közszereplővé, médiaszemélyiséggé válhatott volna.
Ő azonban megmarad - saját szavaival - kisstílű sztárnak. És korunk talán első számú rock and roll gondolkodójának.

Persze arról, hogy a Kispál és a Borz az utóbbi időben oda jutott, ahova, nem csak ők tehetnek: komolyabb kihívás vagy inger sem a szakma, sem a közönség részéről jó ideje nem éri őket. Meg hát ott van az életkorral járó belassulás, belekényelmesedés, az örökös megélhetési és megfelelési kényszerrel súlyosbítva.
Ha valaki befizet rájuk, azért nyilván vár valamit, elég szűk a mozgástér és kevés a motiváció, mindig vannak kötelező dalok és koncertslágerek. Ahogy Lovasi fogalmazta: "Bizonyos értelemben szolgáltatóipari tevékenység ez, vannak olyan szabályai, amit még ilyen kis pályán is érdemes betartani."

Ezért is jött jól ez a Kispál Originál projekt. Persze van benne jó adag nosztalgia is, de ennél fontosabb, hogy sikeréből ismét erőt és hitet meríthetnek a továbbiakhoz. Rosszabb esetben végérvényesen pontot tehetnek a végére.