Ficoék szerint nem volt magyarverés Nyitrán

Megrendezettnek minősítette a szlovák miniszterelnök a magyar diáklány nyitrai megveretését. Malina Hedvig továbbra is fenntartja az eredeti történetet, s hajlandó lenne hazugságvizsgálatnak is alávetni magát. Többek véleménye szerint sok még a nyitott kérdés az ügyben.

Tegnap rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Pozsonyban Robert Fico szlovák kormányfő és Robert Kalinák belügyminiszter, hogy a rendőrség megszüntette a nyomozást abban az eddig etnikai indítékúnak minősített bűnügyben, amely augusztus 25-én történt. Akkor Malina Hedvig nyitrai magyar egyetemista azt állította, hogy két férfi bántalmazta őt, mert az anyanyelvén beszélt. A miniszter szerint viszont semmiféle bűncselekmény sem történt, az egészet az államvizsgára induló, huszonhárom éves hölgy találta ki és színlelte.

Ezután bizonyítékokat sorolt fel: - A mobilszolgáltató cég egyértelműen megállapította, hogy a hölgy készüléke aznap sem kimenő, sem pedig fogadott hívást nem jelzett. Akkor reggel esett az eső, ezért a nyomozók azonnal felfigyeltek arra, hogy azon a blúzon, amelyre a sértett vallomása szerint a magyarellenes szöveget írták rá - miközben ő az ütéstől a földre esett - semmiféle sárfolt vagy más szennyeződés sincs. A grafológus szerint a ruhadarabra firkált írás egyértelműen az állítólagos sértettől származik - közölte.

Így folytatta: - Kiderült, hogy a vérnyomok nem veréstől származnak, hanem orrvérzéstől, amely a lány vizsgadrukkja miatt következhetett be. Ütéstől származó sebeket a törvényszéki orvosok nem találtak, miként agyrázkódást sem mutattak ki rajta. Ráadásul a DNS-vizsgálatok azt is igazolták, hogy az incidens után néhány nappal saját maga postázta otthoni címére azokat az iratokat, amelyeket állítólag elraboltak tőle - érvelt a miniszter, aki szerint az egyetemista ezzel a kitalált történettel talán azt akarta elérni, hogy könnyebben átjusson az államvizsgán. Arra a kérdésre, vajon nem állhattak-e bizonyos érdekcsoportok az eset mögött, a miniszter azt a választ adta, hogy magánemberként ezt ő is szeretné tudni, s valószínűleg a rendőrség majd ezt a feltevést is megerősíti vagy elutasítja. - Ilyen vizsgálatot azonban én miniszterként nem kezdeményezhetek - tette hozzá.

Fico ezután hangsúlyozta, hogy kormánya a jövőben is következetesen fellép a szélsőséges jelenségek ellen, de azok ellen is, akik koholmányokkal ártanak Szlovákia kormányának. - Aki verni akarja a kutyát, az botot mindig talál hozzá - hivatkozott egy szlovák közmondásra a miniszterelnök. Azzal folytatta, hogy az Európai Parlament szocialista frakciója és más brüsszeli képviselők - állítása szerint erőteljes magyarországi és szlovákiai magyar kezdeményezésre - a meg nem történt incidens miatt akarják elítélni a kabinetjét.

- Természetesnek tartjuk, hogy nem mindenkinek tetszik ez a felállás, de elvárjuk, hogy a törvényesen megválasztott kormány legitimitását ismerjék el - szögezte le. Kifejtette, hogy Szlovákia továbbra is jószomszédi viszonyának erősítésében, a kétoldalú kapcsolatok gyarapításában is érdekelt Magyarországgal. - Ezt az álláspontunkat a visegrádi négyek október 10-re tervezett magyarországi találkozóján is hangsúlyozzuk, amelyen annyit mindenképpen elvárunk, hogy azok, akik eddig á-t mondtak, a történtek után bé-t is mondjanak - jelentette ki.

Több mint egy hónapos hallgatás után hallatta hangját Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke is: - A boszonykányüldözések értelmi szerzői most bocsánatot kérhetnének. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy szélsőségesek valahol máshol vannak, nem Szlovákiában - vélekedett.

A pozsonyi bejelentés után rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke is, aki elmondta, hogy egyelőre fenntartásokkal fogadja a rendőrség bejelentését. - Ha nem történt meg az incidens, akkor az egyetemista leány miként tudott olyan pontos személyleírást adni, amely alapján az illetékesek használható fantomképeket készíthettek? A törvényszéki orvosok miért csak tíz nappal az eset után vizsgálták meg a leányt, s vajon a rendőrség miért nem tett eleget annak a kérésének, hogy az ő jelenlétében rekonstruálják a történteket? Bugár szerint a sértett hajlandó alávetni magát hazugságvizsgálatnak. A. Nagy László, a pozsonyi parlament emberjogi és kisebbségügyi bizottságának az elnöke, aki az incidens napján személyesen látogatta meg Malina Hedviget a dunaszerdahelyi kórházban, elmondta: zaklatott lelkiállapotban találta. - Bal szeme alatt piros folt és daganat látszott, a combján is kék foltokat láttam. A sérüléseit egyébként a nyitrai baleseti sebészeten kiállított látlelet is tanúsítja - emlékezett vissza.

Bugár felhívta a figyelmet arra is, hogy Fico kabinetjét nem csupán a nyitrai incidens miatt bírálják Brüsszelben, Strasbourgban és máshol, hanem főleg azért, mert a szélsőséges Szlovák Nemzeti Pártot választotta koalíciós partneréül.

Malina Hedvig ügyvédje lapunknak elmondta, hogy ma először volt módja beletekinteni a nyomozati anyagba. Benyomása szerint a rendőrök nem kivizsgálni, hanem bagatellizálni akarták az ügyet. A lánynak egyébként jó tanulmányi eredményei voltak, ezért sántít, miszerint az egészet azért találta ki, hogy könnyebben tegye le az államvizsgát - hangsúlyozta.

A magyar parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke, Németh Zsolt szerint a szlovák politika, élén Fico kormányfővel nem megoldani, hanem eltüntetni szeretné a magyarellenes jelenségekből adódó problémákat. - Az, hogy a szlovák miniszterelnök ilyen módon reagál egy folyamatban lévő rendőrségi vizsgálatra, az azt jelzi, hogy a legmagasabb szintű politikai támogatást élvezi ez a fajta politikai megközelítés - mondta Németh az MTI-nek. Szerinte érdekes az is, hogy a szlovák kormányfő a lány megverésekor nem tartotta fontosnak, hogy nyilatkozzon, most viszont "durván, politikailag avatkozik be" az igazságszolgáltatás folyamatába. Mint mondta, meggyőződése, hogy a nyitrai diáklány brutális, embertelen támadás áldozata lett.

A magyar-szlovák viszonyban tapasztalható feszültséget a nyitrai esetet hetekkel megelőző magyarellenes megnyilvánulások váltották ki - mondta el megkeresésünkre Polgár Viktor, a Külügyminisztérium szóvivője. Budapest többszöri kérésére sokáig kellett arra várni, hogy a szlovák kormány nyíltan és egyértelműen elhatárolódjon ezektől a megnyilatkozásoktól - tette hozzá. Polgár szerint a visegrádi kormányfők októberi találkozója arra is jó alkalom, hogy a szlovák miniszterelnök "bé-t mondjon" a szlovák kormánykoalíció egyik pártjának a jószomszédi viszony megzavarására is képes nyilatkozataira.

A zokogó Malina Hedviget alig tudta szóra bírni pozsonyi tudósítónk telefonon keresztül. - Én mindent elmondtam a rendőrségen, és semmiben sem lódítottam. Egyébként azt sosem állítottam, hogy mobilon beszéltem. Csak annyit mondtam, hogy valakivel magyarul beszéltem, s ezért rontottak rám, miután azt kiabálták, hogy Szlovákiában, szlovákul! Az is elképesztő érv, hogy nem szennyezett a blúzom. Persze, hogy nem, hiszen kosztümfelső volt rajtam, azt tépték le, s úgy firkálhattak rá. Így cáfolhatok minden érvet, de most még nincs rá lelkierőm. Tudja, az a szörnyű, hogy gyanútlan polgárként megyek az utcán, rám támadnak, s a rendőrség ahelyett, hogy kézre kerítené a tetteseket, engem gyanúsít! - rebegte.

Peter Ciernik, a pozsony-óvárosi önkormányzat polgármestere nem engedélyezi a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szombat délutánra, Pozsonyba tervezett tiltakozó tüntetését. - A rendőrség kérésére és információi alapján döntöttünk így, mert okkal tartottunk a szélsőséges megnyilvánulásoktól és egyéb törvénysértésektől - mondta a polgármester szóvivője. Szerinte a szervezők néhány képviselője már korábban megsértette a közrendet Révkomáromban, nemrég pedig Budapesten szlovák zászlókat égettek.

„Beteges hazudozó” – állítja Robert Kalinák Malina Hedvigről
Közvetlen az eset után az egyetemen készült felvétel Malina Hedvigrõl. (A felvételt a lány ügyvédje bocsátotta rendelkezésünkre)
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.