Füttyvádak, motivációk és a kultúra

A két nagy párt egymást vádolja provokációval, ezért durvul el a kampány. Gerő András szerint a "szétfütyülés" alapvetően kulturális kérdés.

Az MSZP választmányi elnöke, Simon Gábor tegnap azzal vádolta a Fideszt, hogy keményen szervezi az ellentüntetőket Gyurcsány Ferenc kampánykörútjának állomásaira. Nagykőrösre például újsághirdetésben toborozták az ellenkiabálókat, akik között a térség országgyűlési képviselője is megjelent. Simon szerint Orbán Viktornak világossá kell tennie, hogy felfordulást és polgárháborús állapotokat akar-e Magyarországon. (A Fidesz elnöke a Magyar Nemzetben azt írta: a Gyurcsány-csomag nem demokratikus felhatalmazással rendelkező kormányprogram, hanem önkényes diktátum, tehát a kormánynak azt nincs joga végrehajtani. Orbán szerint mire beköszönt a tél, már nem jobb- és baloldal fog vitázni egymással, hanem egy elkeseredett és ingerült ország áll majd szemben illegitim kormányával. A Fidesz elnöke úgy látja: az önkormányzati választások tétje: nyugalom vagy békétlenség, biztonság vagy káosz.)

Simon szerint viszont nem az utcákon kell formálni Magyarország jövőjét, hanem a parlamentben és szakmai egyeztetéseken. Egy nappal korábban Hiller István, az MSZP elnöke szólította fel Orbánt, hogy "rendelje vissza embereit az utcákról". A fideszes Ágh Péter az MTI-nek nyilatkozva tegnap viszont úgy fogalmazott, hogy a szocialisták hazudtak, átverték az embereket, így a kormányfő kampánykörútja önmagában provokáció. De - figyelmeztetett - senki ne üljön fel ennek, mindenki a voksával fejezze ki véleményét.

- Az emberek egyre több ajtót látnak bezárulni maguk körül, például bevezetik a vizitdíjat, de a kórház egyre távolabb kerül, a vonatot pedig megszüntetik. Így nem elégszenek meg azzal, hogy pusztán szavazatuk útján kommunikáljanak: személyesen szeretnék elégedetlenségüket kifejezni - így látja a helyzetet Kiszely Zoltán politológus. És mivel épp zajlik a kampány, a miniszterelnök kéznél van.

Egy vezető szocialista politikus szerint Gyurcsány Ferenc mindaddig járja az országot, amíg a belső közvélemény-kutatások nem jelzik, hogy ezzel inkább apasztja, mintsem növeli a baloldal és a kormányzat népszerűségét.

- A pfújolás nem is jön roszszul az MSZP-nek. A mi népünk nem szereti a rendbontást, s ha sokat lát belőle, akkor könnyebben mozgósítható - vélte egy szocialista politikus. Kiszely pedig úgy látja: az utcai játszmának fontos tényezője a részvét. Emlékeztetőül: az előző önkormányzati kampányban azt még elnézte a közvélemény, hogy Medgyessy Pétert egy fiatalember, Loppert Dániel lehazaárulózta, azt viszont már nem tolerálta, hogy a söjtöri kormányülésen tojást dobáltak a jobboldaliak. Nem véletlen, hogy a napokban a Fidesz arra szólította fel híveit: némán, hátat fordítva fejezzék ki nemtetszésüket. Így a politológus szerint, ha Gyurcsány sikerrel hiteti el, hogy az elégedetlenkedők nem pusztán politikai ellentét miatt fütyülik ki, hanem azért, mert volt bátorsága népszerűtlen, de az ország jövőjét szolgáló intézkedéseket hozni, akkor a közrészvét a kormányfő felé billentheti a politikai mérleget.

Azt mindenesetre senki nem vitatja, hogy a fütyülés alkotmányos, véleménynyilvánítási jog - csak éppen az előző ciklusok kampányaiban nem dívott.

Gerő András történész szerint a szónok szétfütyülésének szándéka kulturális kérdés. A demokrácia belső szabályrendszere mindenütt más - mondja. - A tüntetés, a zavarkeltés, a gyalázkodó ordibálás és a táblák felmutatása szabadságjog. Mégis romboló jelenség, mert ellentmond a polgári ethosznak, a viselkedéskultúrának - teszi hozzá. Van demokrácia polgári kultúra nélkül, de silányabb. Akik ezeket a kórusokat a közterületekre szervezik, illetve tagjaikká szegődnek, azt bizonyítják: nem érdekeltek a polgári társadalom erősítésében, sőt ezt a jelleget éppen szétverni akarják. Ebből a szempontból mindegy, hogy ezt ki melyik oldalon állva teszi, és a motivációk sem érdekesek, csak az, hogy amit tesznek, megtehetik. Mégis: kárt okoznak vele - jelentette ki Gerő.

Piros lap és éljenző tömeg

Vegyes fogadtatásban részesült a miniszterelnök tegnap Kazincbarcikán és Miskolcon. Kazincbarcikán füttykoncert és piros lap fogadta. A művelődési központ előtti téren tüntetők kisebb csoportja "el lehet menni" feliratú lapot mutatott a miniszterelnöknek, aki a színházteremben tartotta meg beszédét. Kint a tüntetők előbb a magyar, majd a székely himnuszt énekelték el, és lemondásra szólították fel Gyurcsány Ferencet. Ő azt mondta: "Tudomásul veszem, hogy fütyülnek, kiabálnak, a miniszterelnöknek ezt tűrni kell." Miskolc belvárosában viszont több százan fogadták éljenezve, tapssal a miniszterelnököt.

Ausztriában mértékletesek

A Bécsben folyó választási kampányt, az október 1-jei ausztriai parlamenti választások finisét a szokásosnál is "durvábbnak" tartják, ám ebben a légkörben sem volt még példa arra, hogy bármelyik párt politikai rendezvényén a szónokba belefojtsák a szót. A durvaság abban nyilvánul meg, hogy az ellenfelek élesen támadják a másikat, s elsősorban a jobbszélen elhelyezkedő két Szabadságpárt nem riad vissza a személyes támadásoktól sem. Nem divat azonban mocskolódni, s az egyes politikai erők hívei is tartózkodnak a túlzott indulatoktól. A legjobb példa erre a jobboldal hat évvel ezelőtti kormányra kerülése: akkor a baloldali erők óriási tömegmegmozdulásai is közbekiabálás nélkül zajlottak. A mértékletesség oka nemcsak az osztrákok kevésbé heves természetében, hanem a neveltetésükben is keresendő. Az indulat "visszaütne". (Szászi Júlia)

A "héklizés" hagyománya

A szigetországban komoly tradíciója, valóságos kultusza van a politikusok kifütyülésének. A "héklizés" mindennapos a westminsteri parlament alsóházának ülésein, ahol egyes honatyák, élükön a munkáspárti képviselővel, a veterán Dennis Skinnerrel, művészetet kovácsoltak belőle. Tony Blair sokat tudna mesélni: emlékezetes, ahogy a brit nőszövetség aktivistái beléfojtották a szót. Egy éve bejárta a világsajtót a 82 éves német emigráns Walter Wolfgang fotója, aki a Munkáspárt brightoni konferenciáján Jack Straw akkori külügyminiszter beszédébe kiabált bele. Egy percen belül biztonsági emberek földre tiporták és kivezették. Később a pártvezetés bocsánatot kért tőle. A politikai kultúrának nem része viszont, hogy a három fő párt megzavarja ellenfele kampányrendezvényeit. Ha az eseményt tüntetők zavarnák meg, a biztonsági személyzet villámgyorsan intézkedne. (R. H. V.)

Német ellentüntetések

Németországban hagyománya van az "ellentüntetéseknek". Eddig általában az volt a jellemző, hogy a szélsőjobboldali pártok megmozdulásait kísérte a baloldali ellentüntetés, a felcsapó indulatokat ilyenkor általában a rendőrség igyekezett kordában tartani. A hét végi berlini tartományi választások előtt azonban megfordult a trend: most a szélsőjobboldaliak jelennek meg a demokratikus pártok rendezvényein, és tesznek meg mindent, hogy azokat tönkretegyék. Szombat este már a tettlegességig is eljutottak: Berlinben súlyosan bántalmaztak két SPD-aktivistát. A CDU-tól is érkezett bejelentés, hogy a neonácik nem kímélik rendezvényeiket. A tavalyi, szövetségi választási kampány során szinte minden párt rendezvényén megjelent kisebb "ellenzéki" mag, amelynek tagjai fütyültek, és nemtetszésüknek adtak hangot, de a szónokba nem illik belefojtani a szót. (Inotai Edit)

Egy korábbi kampányállomás: szimpatizánsok és "beintõk" Kiskunfélegyházán
Egy korábbi kampányállomás: szimpatizánsok és "beintõk" Kiskunfélegyházán
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.