Nem tehetek róla, hogy minduntalan a kis herceg jut eszembe. Az emberek csak a számokból értenek – mondja kedvenc hősöm. Hiába áradozunk nekik órákon át egy gyönyörű házról, hogyan néz ki kívülről és belülről, mert ők akkor tudják csak elképzelni, milyen, ha eláruljuk: mennyit ér pénzben. Szeptember nyolcadikán az Alexandra könyvplázában számtalanszor közölte az egybegyűltekkel a géphang, hogy az aradi Irodalmi Jelen negyvenezer dolláros regénypályázatának a díjait Böszörményi Zoltán osztja ki. A plakátokról is ez üvöltött, csupa nagybetűvel, és a dugig megtelt panoráma teremben is ez az érzület lebegett. Ott volt a negyvenezres nyomás a levegőben, az agyakban, a szemekben. A magyar irodalom gyomrában?

Böszörményi Zoltán a kommunizmus ideje alatt hagyta el Romániát, majd a rendszerváltozás után tért vissza Aradra, ahol a Nyugati Jelen című regionális napilapot, illetve az Irodalmi Jelen folyóiratot irányítja, tulajdonosként. A jelenleg Monacóban élő mecénás az Irodalmi Jelen szerkesztőségét gondosan toborozta: olyan nevek fordulnak elő itt, mint Kukorelly Endre, Szőcs Géza, Orbán János Dénes és Elek Tibor. Szinte mindannyian jelen voltak a díjátadáson. A nagy nevekről eszembe jut még, hogy amikor 2004-ben meghirdették a regénypályázatot, a zsűri tagjai között akadt egy-két egyéniség, elismert szaktekintély. Az Alexandrás esten azonban egyetlen szó sem esik arról: kik döntöttek. A gyanú rossz levegője lengedez fejünk felett: talán kiléptek egyesek? A magyar irodalom nagyjai mindenképp. Illetve ők bele se léptek ebbe a valamibe. Egyetlen igazán fontos nevet sem találunk a díjazottak listáján, hiába, hogy a vonzó fődíj felér egy Kossuthtal.

Azt mondhatnánk, hogy az aradi lap gazdája megpezsdítette a magyar irodalmi életet. Ne siessük el a dolgokat. Az Irodalmi Jelen különdíjasai között (Bencze Erika, Czegő Zoltán, Halász Margit, Ircsik Vilmos, Siklósi Horváth Klára) mindössze két név tűnik valamennyire ismertnek. Tar Károly (Svédország) és a díjosztók honlapján elírt névvel, Kapdebo Tamásként feltüntetett Kabdebó, az Írországban élő József Attila díjas költő, író, műfordító. Tar Károlynak fájdalomdíjként az OTP és az IJ százezer forintot adott. A többi különdíjas fejenként 1666 dollárt vihetett haza.

S ha már számok: Balogh Róbert, a harmadik díjas 5000 amerikai dollárt zsebelt be az Elveszett című pályamunkájával. Egy fiatal író pályatörésének a regénye, nem túl szívderítő olvasmány, de kiváló munka – tolmácsolja az anonimitás jótékony leplébe burkolózó zsűri véleményét Galgó Balázs színművész. A második díjas Nagy Koppány Zsolt talán-talán Erdélyben (jobban mondva Kolozsváron) ismertnek számít, annak ellenére, hogy évek óta Magyarországon él. Az ő értéke a felpörgetett irodalomban: 10 ezer dollár. Jozefát úr, avagy a regénykedés című munkáját a zsűri stílusgyakorlatként értékeli. Stílgyakor a regényírásról, a regény regénye, a regényíró regénye, a paródia paródiája ésatöbbi, na meg a kihagyhatatlan Krúdy, Parti Nagy Lajos, Hrabal és Cioran. Egy második díjashoz mért okoskodás is elhangzik a díjosztók részéről: Humorosan írj, ne úgy, mintha humorosan írnál! Az este leghumorosabb mondatát mindenképp az elsődíjas Sigmond István (Helikon, Kolozsvár) követi el. Amikor a hetven éves író átveszi az igényes, szépen berámázott oklevelet és a 20 ezer dolláros borítékot, óvatosan megkérdi: van-e a teremben doki?

A Vajúszerenád a legjobb magyar regény, mondhatnánk cinikusan. Meglátjuk. Kiadják. A díjazott munkákat (további, a zsűri által erre érdemesnek tartott 12 regénnyel együtt) az Irodalmi Jelen az Alexandra Kiadóval közösen dobja majd piacra. A kiadási jog nyolc évig Böszörményi Zoltánékat illeti meg. Volt miből válogatni, reméljük, nem bundáztak, hanem a tengernyi (pontosabban 283) pályázat közül tényleg a legjobbakat választották ki.

Állítólag mindent megtettek: háromszáz oldal véleményezés született. A legtöbb pályázó (49) a szerelem ösvényein bolyongott. A második csoport (40) a lélekelemző, identitáskereső vonulat mellett döntött. De volt önéletrajz, napló, családregény (30), dokumentumregény (29), történelmi regény (22), tudományos, fantasztikus munka (17), gyenge krimi (17), ifjúsági és gyermekregény, illetve mese (13), társadalmi, politikai szatíra (13), sőt: filmregény és forgatókönyv is (9). Karakterregényt mindössze nyolcat kapott a zsűri, de befutott hat filozófiai munka, esszé, traktátus. Az erotikustól a pornóig szintén hatan próbálkoztak, gyengécske vallásos köntösbe hárman bújtak, és két, a témában jártas szerző a sport felé is elkalandozott. Egyetlen irodalomtörténeti pályamunka született. A szerző Balassi Bálint létező és elképzelt hagyatékára épített... több-kevesebb sikerrel.

Három kontinens 12 állama viaskodott (Ausztrália, AEÁ, Franciaország, Svájc, Németország, Szlovénia, Ukrajna, Szerbia, Magyarország, Románia, Írország, Svédország). Legtöbben Magyaországból (70%), illetve Romániából (23%) próbálkoztak. A bőség zavara, ugyebár? Amikor a kilóra megvásárolt írókra utalva Böszörményi kimondja a poénosnak vélt zárómondatot, az egyszer volt Budán kutyavásárt, eszembe jut Sigmond István kérdése, kissé eltérő hangszerelésben: hát a magyar irodalom kórtermében van-e doki?