Előre kell nézni - írta nyílt levélben a MOB tagjainak Schmitt

Schmitt Pál, a Magyar Olimpia Bizottság (MOB) elnöke a pénteki rendkívüli közgyűlés nyomán nyílt levélben fordult a szervezet tagjaihoz. A közgyűlés 69 igennel és 69 nemmel 3 tartózkodás mellett elutasította az elnök visszahívására irányuló indítványt.


"(...) a közgyűlés a 2005 tavaszán történt újjáválasztásom óta  már másodszor megerősített elnöki tisztségemben" - olvasható Schmitt  Pál levelében. - "Ahogyan azt az elmúlt 48 órában az írott és  elektronikus sajtónak adott nyilatkozataimban is kifejezésre juttattam, kész vagyok mindenkinek kezet nyújtani, az elmúlt hónapokban történteket elfelejteni. Ez az időszak nem volt méltó a  111 éves Magyar Olimpiai Bizottsághoz."

Schmitt szerint előre kell nézni és a legfontosabb feladatokkal foglalkozni. "Az érdekérvényesítés terén merültek fel kifogások. Elnökségünk már meghatározta a legfontosabb feladatokat:
- a legjobb együttműködésre kell törekedni az állami sportvezetéssel,
- folytatni kell a dopping ellenes küzdelmet,
- a sportági szakszövetségekkel és egyesületekkel erősíteni kell  a partneri kapcsolatokat,
- korszerűbbé és hatékonyabbá kell tenni a marketing  tevékenységet,
- javítani kell az információs és kommunikációs munkát.
E feladatok megoldásában kérem a MOB valamennyi tagjának  tanácsait, segítségét, közreműködését.

Ám ha bárki úgy érzi, nem tudja, nem kívánja elnöki  tevékenységemet segíteni, nem óhajtja kivenni részét a közös  erőfeszítésekből, kérem, jelezze, keressünk megoldást sportszerű  keretek között.

Már hétszáz nap sincs hátra a pekingi olimpia ünnepélyes  megnyitójáig. Összpontosítsuk munkánkat arra, amire felhatalmazást  kaptunk, igyekezzünk erős, ütőképes, dicső hagyományainkhoz méltó  szereplésre képes csapatot felkészíteni a pekingi olimpiai játékokra" - áll a levélben.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.