Víg a gazda, házigazda...
A férfidöntő előtt egy nappal azonban megnézhettük még a nőit (az oroszok történetük első kontinensbajnoki címét aratták az olaszok 12:10-es legyőzésével), sőt, a lányok harmadik helyért zajló mérkőzését is. A magyar és a spanyol válogatott már másodszor esett egymásnak a tornán, s igazán jó hír, hogy a korábbi döntetlen után szombaton nyerni tudott Szilágyi Péter csapata. Igaz, a hajrában nem kis szerencsével kivívott, 12:11-es siker dacára erősen kétséges, hogy az Új-Zélandról hazatért tréner "főnökei" miképpen értékelik az eredményt: a tavalyi - még Faragó Tamással elért - vb-aranyhoz, vagy az idei Világ Kupán kikínlódott ötödik helyhez mérik-e a bronzot?
Ugyanakkor nem lehet vitás, hogy Kemény Dénes férfiegyüttese egy ideje kizárólag a mindenséggel mérheti magát, ami az utóbbi két évben egyet jelentett a szerb-montenegrói alakulattal. A 2004-es Világ Liga, valamint az olimpia még magyar diadallal zárult, azóta viszont nem hibázott az "örökös" döntőbeli rivális: első lett a már emlegetett, montreali világbajnokságon és az ugyancsak a múlt évben tartott VL-sorozatban, miképpen az idei - nem mellékesen budapesti - VK-n is. Nem a mieink mellett szólt a színhely sem - na, nem mintha a Tasmajdanból ne lettek volna kellemes emlékeink: 1973, vb-arany, ugyebár... -, elvégre a vetélytárs hazai medencébe csobbanhatott, ráadásul külön motivációnak ott volt számára a történelmi tény: a délszláv nemzet válogatottjai közül világversenyen elsőként léphetett fel az önálló Szerbia képviselőjeként. Mindezzel szemben a másik oldalon hét olimpiai bajnok (a nyolcadik, Biros Péter vállsérülése miatt kényszerűen kihagyta a mecscset) és jó néhány, a csapatba kerülésért megszakadó fiatal sorakozott, úgyhogy az átlagosnál valamivel magasabb adrenalinszinttel vártuk az addig valamennyi ellenfelüket tönkreverő, fényévekkel a többiek előtt járó felek első labdára úszását.
A hangulatról annyit, hogy most aztán - a prognózisnak megfelelően - volt szépen: amikor a spanyolok 10:4-re elintézték a románokat az előmeccsként rendezett "kisdöntőben", már hangolt a közönség, amikor pedig a bemutatáshoz baktatott a tizenhárom szerb és tizenhárom magyar pólós, az errefelé nem ismeretlen csatazajt észlelvén a madarak is fölrebbentek a közeli háztetőkről. Aztán kisvártatva kínos csend telepedett az uszodára, mert egészen más valami szállt: Molnár Tamás távolról - vagyis számára igen szokatlan pozícióból - beragasztotta az elsőt. A házigazdát láthatóan fölpiszkálta a magyar vezetés, de csak átmenetileg: Nikics center-, majd Sapics büntetőből elért gólja után Szécsi vezérletével hibátlanul védekezett és pazarul támadott a vendégcsapat, elég legyen a sorban elért három gól közül az újonc Varga Dénes métereken át a vizet súroló, a rövid sarokban kikötő labdájára emlékeztetnünk (4:2).
Legalábbis biztatóan kezdődött tehát, s mivel Kemény kapitány az Európa-bajnokság előtt azt találta mondani, "ha jól játszunk, senki nem verhet meg minket", hajlamosak voltunk máris azt hinni, hogy... Hát még, amikor a második negyed elején Fodor 5:2-re alakította az állást. Csakhogy korai volt az öröm, mert az övéit a hátrányos helyzetben is "sampioni"-ként éltető közönség hamarosan azt ünnepelhette, hogy "itt" semmi nem sikerül, "ott" minden bemegy, és a szériában szerzett négy szerb góllal nagyot fordult a világ (5:6).
Az ötperces szünetben volt idő néhány mélyebb lélegzetvételre, miközben azt láttuk, hogy Kemény ellenállhatatlan vehemenciával magyaráz a parton. Ám hiába volt az emelt hang, bár Madaras gyorsan egyenlített, a rivális megint elhúzott kettővel (6:8). Már-már elsülylyedni látszott a kéksapkás válogatott, Kásás azonban visszahozta a reményt, az meg pláne, hogy Kiss Gergely és Sapics összeakaszkodását követően a spanyol, török bírópáros végleges kiállítással sújtotta nem csak a magyar, hanem a szerb nehézbombázót, az ellenfél leggólveszélyesebb játékosát is. Jelzem, nagyjából ebben a pillanatban egy madár lecsinálta a sportnapilap mellettem ülő munkatársának laptopját, ami az álmoskönyv szerint remek jelként volt értékelhető, nem beszélve arról, hogy Varga Dénes egyenlített, tehát olyan helyzetben indulhatott az utolsó játékrész, amilyenben az első (8:8).
A víz megállás nélkül habzott, de hol volt még a tortáról a hab? Újabb nyolcpercnyi játék után kiderült, hol van. A kipontozódások nyomán lassanként elfogyó csapatok öldöklő küzdelmében már csak egy gól esett, s azt Vujasinovics szerezte (8:9)...
A magyar együttes legutóbb 1999-ben nyert Eb-t, s mindeddig utoljára két éve, Athénban győzte le a szerbeket. A vendéglátó féktelen boldogságát látva - jobb híján - biztassuk magunkat azzal, amit Kemény még az utazás előtt mondott: "Belgrád nem több egy megállónál a Pekingbe vezető úton". Az elmúlt időszak történéseit figyelembe véve nem nagy baj, hogy a végállomás még odébb van.
Férfiak. Döntő: Szerbia-Magyarország 9:8. A 3. helyért: Spanyolország-Románia 10:4. Az 5. helyért: Olaszország-Görögország 11:10. A 7. helyért: Horvátország-Németország 11:7. A 9. helyért: Oroszország-Hollandia 15:10.
Nők. Döntő: Oroszország-Olaszország 12:10. A 3. helyért: Magyarország-Spanyolország 12:11.
