Hangfoglalás, avagy aki zenél, boldogabb ember

Nietzsche szerint zene nélkül az élet tévedéslenne. Az első Magyar Zenei Szemlét és Hangszerkiállítást ennek jegyében éssok-sok lelkesedéssel rendezik meg szeptember 14. és 16. között a Jövő HázaKözpontban. A Magyar Zenei Exportiroda és a HangszeresekOrszágos Szövetsége összefogott, hogy összekovácsolják a szakmát, vagy legalábbis felkavarják az állóvizet koncertek, hangszerdemonstrációk, szakmaibeszélgetések és közönségtalálkozók keretében.

A volt Millenáris Teátruma környékén 3 napig több helyszínenpárhuzamosan zajlanak majd az események. Több mint 70 előadó koncertezik ez időalatt. Ezek az előadások un. Showcase koncertek lesznek, azaz a zenekarokingyen lépnek fel. Az elsődleges cél, hogy megmutassák magukat. És nem csak aközönségnek, hanem a koncertszervezőknek és annak a 70 közép-európai kiadónakis, akik a Hangfoglalás alatt részt vesznek a nekik szervezett konferencián. Amagyar fellépők, a teljesség igénye nélkül: Anselmo Crew, Auguszt Bárió, BackII Black, Borago, Caramel & Bartók Eszter, Ch.I.P, European Mantra,Ferenczi György és a Rackajam, Folkfree, Hrutka Róbert & Jamie Winchester,Kerekes Band, Ludditák, Mitsoura, NEO, Reed Only, Zagastic stb. Rajtuk kívülmég a záró estén egy külön fesztivál keretében koncertezik majd a svéd BackyardBabies és az angol King Tiger is.

Az első Hangfoglalás célja, a szervező Magyar Zenei ExportIroda vezetője, Szép Fruzsina szerint a zenei szakma állóvizének felkavarása.Ezért a zenei szemlére meghívták minden ágazat képviselőjét: zenészeket,menedzsereket, klubosokat, kiadókat, jogvédőket, a zenei média képviselőit,hangszergyártókat és forgalmazókat. A kulturális kormányzat felé is szeretnéneknyitni, hogy az elismerje és honorálja a könnyűzenét, ezzel elismerve, hogyfontos része a kultúrának és képviseli azt külföldön is.

A fellépők közül több együttesnek is célja, hogy külföldönis bemutatkozzanak. Több zenekarral viszont pont fordított a helyzet. Jobbanismerik őket a határokon túl, mint itthon. A 14-én egy órás koncertet adóKerekes Band világraszóló eredménnyel büszkélkedhet, amiről mégis kevesethallottunk. A brit Songlines, az egyik legnevesebb világzenei folyóirat, Pimaszcímű albumukat szeptember-októberi számában beválogatta a 10 legjobb világzeneialbum közé. A különböző külföldi fesztiválokon, például az angliai Womadon, gyakranfellépő Mitsoura együttest pedig alig hívják itthoni koncertekre. A zenekarénekesnője, Miczura Mónika szerint a magyar zenei szakma belterjes, ezért nincslehetőségük Magyarországon fellépni.

Az export iroda egy éve működik, ez az első jelentősebbrendezvényük. A példát holland, angol, francia és finn könnyűzenei szemlékszolgáltatták, amelyek évek óta sikerrel adnak lehetőséget többek között azenészek bemutatkozására is. A magyarrendezvény az első, amelyet hangszerkiállítással kötnek össze. Ezt aHangszeresek Országos Szövetsége szervezi, melynek mind a 23 kiállító tagja.Több mint 200 világmárkát állítanak ki és ezzel együtt hangszerdemonstrációkatis tartanak. Olyan előadókat kértek fel egy-egy bemutatóra, mint Caramel ésBartók Eszter, Gál Csaba Boogie, Roy és Ádám, a Sugarloaf, Ferenczi György, aBorago és a Back II Black.

A Hangfoglaláson fellépnek cseh és szlovák együttesek is egyúj csereprogram keretében, melynek eredményeként a NEO jövőre egy cseh klubbankap bemutatkozási lehetőséget. A Magyar Zenei Exportiroda az első ilyenszervezet Kelet-Európában, így igyekszik segíteni a szomszédos országoknak, azegyüttműködés jót tesz a magyar zeneiparnak is. Az első alkalommal megrendezettzenei szemlével és hangszerkiállítással szeretnének hagyományt teremteni ésminden évben megrendezni.

Ahogy Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetségénekelnöke elmondta, sok céljuk közül az egyik, hogy minden szülő tanítassagyermekét zenélni. Mert, aki zenél az okosabb, kultúráltabb, kreatívabb és amitalán a legfontosabb, boldogabb ember. Ez régi bölcsesség, többek közöttNietzsche is rájött, szerinte ugye az élet tévedés lenne zene nélkül. AndrásikRemo reménykedik, hogy a Millenáris környékén élők ismerik Nietzsche-t.Hozzátehetnénk, hogy az is elég, ha zenélnek, vagy szeretik a zenét, mert akkorboldogabbak és ezáltal talán türelmesebbek is lesznek a Hangfoglalás alatt.

(Hangfoglalás.hu)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.