Nincs nap, hogy ne mondana csütörtököt egy Combino

Az új 4-6-os villamosok szinte napi rendszerességgel elromlanak, növelve ezzel a homályt is, ami a már "üggyé" duzzadt Combino-projektet körülveszi.

Legutóbb szerdán mondott csütörtököt az egyik szerelvény, majd csütörtökön is megtörtént ugyanez. Mint "kiderült", a villamosokban valami szerkezetet kell kicserélni, amit valamiért csak ideiglenesen építettek beléjük, ezeket azonban most egy másik beszállító gyártja a Siemensnek, amely most a véglegesre cseréli ki ezt a dolgot az amúgy még alig futott járműveken. A gyártó cég szóvivője az MTI-nek cáfolta, hogy a motorral lenne baj, szerinte hajtóművet cserélnek minden szerelvényen.

Csütörtökön az egyik villamos ajtaja ment tönkre. A BKV hivatalos közleménye szerint éjjel negyed 12-kor a jegyellenőrzés során egy utas vitába keveredett az ellenőrrel. "Ennek során külső behatás érte a Nyugati téri megállóban a villamos egyik ajtaját." A szerelvény a közlekedésiek szerint mindöszsze tíz percig vesztegelt a megállóban. A "külső behatást" a Siemens is megerősítette. Az, hogy indult-e eljárás a dulakodó utassal, esetleg az ellenőrrel szemben, továbbá indított-e bármiféle, hasonló esetekben szokásos vizsgálatot a BKV, arra nem kaptunk választ.

A megállóban tartózkodó szemtanúk egyike szerint szó sem volt dulakodásról. Ő anynyit látott, hogy egy fiatal, barna hajú lány megpróbált felszállni, de az ajtó rácsukódott. Először újra nyílt, majd a következő becsukáskor már nem záródott be rendesen.

A villamoson biztonsági őr és jegyellenőr is tartózkodott, ők azonban nem foglalkoztak egyetlen utassal sem. A fiatalember gyalog indult el a Király utca felé. Odaérkeztéig villamos nem érte utol, így legalább fél óráig biztosan nem közlekedett szerelvény a Nyugati tér és a Blaha Lujza tér között.

Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivőjének adatai szerint eddig harminc alkalommal történt hasonló meghibásodás a Combinóval. A 2002-es pályaszámú szerelvény csak a hétfői nap folyamán kétszer ajtóhiba, egyszer a becsuklásgátló rendellenes működése, egyszer fékvezérlés miatt kényszerült vesztegelni. A VEKE szóvivője szerint ideje lenne tájékoztatni a közvéleményt arról, mire is költöttek és költenek 40 milliárd forintot.

A Siemens álláspontját nem sikerült megismernünk. Szóvivőjük, Farkas Szilvia napok óta elérhetetlen, a telefonján hagyott visszahívási kéréseknek pedig nem tett eleget. Mit is mondhatott volna?


Független vizsgálóbiztos kinevezését kéri a főpolgármestertől a Fidesz a Combino villamosok beszerzési körülményeinek feltárására - mondta Wintermantel Zsolt, a párt fővárosi frakcióvezető-helyettese. A képviselő szerint a politikai felelőtlenség idézte elő a műszaki felelőtlenséget.

Ki az?

Az elmúlt két nap tájékoztatásai szerint a következő alkat-részek valamelyikét kell kicserélni a Combinókban: motor, hajtómű, hajtáslánc, hajtáscsapágyelem, fogaskerék-áttét. Ez lényegében ugyanazt jelöli. Ezt a valamit biztosan ki kell cserélni.

A valami tehát meglesz. És a Valaki?

Combino a Margit hídon
Combino a Margit hídon
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.