A kultúrától már nincs mit elvenni

Ritka eset: a parlamenti bizottság kormánypárti elnöke fölszólította a minisztériumi tisztviselőket, ne tartsák magukat a kormányhatározathoz. A költségcsökkentő célú kulturális átszervezés túl sokba kerülne.

Ellenzéki és kormánypárti képviselők nagyfokú egyetértése mellett folyt le tegnap az Országgyűlés kulturális bizottságának rendkívüli ülése. A kulturális intézményrendszer átalakítását is célul tűző június végi kormányrendelet anomáliáit tárgyaló megbeszélésen a kormányoldal képviselői állították, hogy éppen csak megelőzte őket Halász János (Fidesz) bizottsági alelnök indítványa. Már ők is látták, szükség van képviselői beavatkozásra, nehogy eredeti formájában valósuljon meg a sok káros hatással járó intézkedéscsomag.

A bizottság forma szerint meghallgatta Schneider Márta szakállamtitkár és Farkas Katalin miniszteri biztos beszámolóját arról, hogyan próbálják a kulturális intézetek átszervezését, összeolvasztását, szétválasztását és közös gazdasági gesztori intézmény alá szervezését megvalósítani. Igazából a képviselők alig várták, hogy szóhoz jussanak, és elmondhassák, milyen kifogásaik vannak az egész intézkedéscsomag ellen.

Jánosi György (MSZP) "szakmailag veszélyesnek" tartja, ha a racionalizálási célokat az előírt módon valósítanák meg. Nyilván költségcsökkentés volt a határozat célja, de a szűkös költségvetések között működő kultúrától már nincs mit elvenni. Pető Iván (SZDSZ), a bizottság elnöke szerint a kormányhatározat végrehajtása sok kárt okozna a kulturális intézményrendszerben, ezért egyenesen felszólította a minisztérium képviselőit, hogy "ne tekintsék magukra nézve kötelezőnek, ne valósítsák meg".

Ilyen körülmények között Halász Jánosnak nem volt
könnyű rálicitálnia. Felolvasta hát a miniszteri kabinetfőnök levelét, amelyben értesítette a parlamenti bizottságot, hogy "nincs módjában elküldeni" a kormányhatározat végrehajtásával kapcsolatban a minisztériumban készített dokumentumokat.

Szerencse, hogy az érintett intézmények vezetői - akik nagy számban megjelentek az ülésen és csendben végighallgatták - a minisztériumnak címzett leveleiket a bizottságnak is elküldték: így a képviselők előtt is világos lett, hogy például az Országos Széchényi Könyvtár, az Országos Idegennyelvi Könyvtár és a Pedagógiai Könyvtár és Múzeum költségcsökkentő szándékú összevonása milyen sokba kerülne. Vagy hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kutatási és hatósági részlegeinek szétszervezése milyen problémákat generálna. Nem beszélve a más törvényekbe ütköző megoldásokról: többek között a filmszakmai szervezetek összevonása a filmtörvényben nevesített intézmény megszüntetésével járna.

- Nemcsak ezzel az egy törvénnyel ütközik a határozat megvalósítása - mondta lapunknak Farkas Katalin. - Számításaim szerint hat törvényt kell módosítani, öt új törvényt kell hozni, kilenc alacsonyabb rendű jogszabályt megváltoztatni és két újat alkotni. Megpróbálunk a lehető legkörültekintőbben eljárni, hiszen öszszesen 126 intézmény működéséről van szó. Mint köztisztviselőnek végre kell hajtanom a kormányhatározatot, amelynek céljával egyetértek. Az új körülmények között másképpen és sokkal hatékonyabban kell működniük a kulturális szervezeteknek is. Véleményem szerint a feladatok felől kell átgondolni az egész struktúrát. Az előírt kötelező egyeztetések mellett a határidőket lehetetlen betartani, de nagyon remélem, hogy sikerül a kormány elé terjeszteni a szakma képviselőivel együtt gondosan kimunkált tervezetet, amelynek alapján módosítani lehet majd a kormányhatározatot.

Farkas Katalin
Farkas Katalin
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.