Az ombudsman az orvosok követeléseinek támogatására készül

Badacsonyi Szabolcs, a Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet Kht. vezetője szerint keresik ugyan a további tartalékokat, de ő sem lát egyéb megoldást, jobb híján tehát a döntéshozókban bízik.

- Akad hely, ahol már két-három hónapot kell várni egy-egy beavatkozásra, ami gyermekek esetében elfogadhatatlan. Ha tovább szűkül az ellátóhelyek köre, még nehezebben kerülnek orvos elé a beteg gyerekek.

Az ügyvezető szerint már az akut esetekben is hosszú a várakozási idő, ezért is érthetetlen, miért így próbálják kikényszeríteni a váltást, hiszen ez nem hoz különösebb megtakarítást. A következő hónapokra számított pénzből még a bérekre sem futja majd.

- Minden kórházi vezető partner az átalakításban, de tudni kell, hogy ez a mostani ennek a lehető legdrágább módja. Nincs költségesebb annál, mint lepusztítani a meglévő rendszert, s újjáépíteni. Nem mondják meg, hogy mely helyeket kívánnak megszüntetni vagy összevonni, hanem a finanszírozás módosításával tesznek működésképtelenné intézményeket. Közösen kellene átgondolni, mit és hogyan kell tenni, aztán ahhoz pénzt rendelni, és akkor kezdődhet a munka - mondja a szakember, aki továbbra is bízik abban, hogy módosul az a kormányzati terv, amely a várhatóan a legnagyobb betegforgalmú hónapokban mintegy húsz százalékkal rontja a pénzügyi pozícióikat.

Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem Gyermekklinikájának igazgatója szerint hamis az az érvelés, hogy a megszorításokkal valamennyi kórházat egyformán lehet sújtatni: Budapest 100 kilométeres körzetének több intézményéből is a fővárosba küldik a beteg gyermekeket, itt pedig nem lenne szabad korlátozni, mert már nincs hova továbbküldeni őket.

A budapesti gyerekkórházak vezetőinek tegnap, a Heim Pál kórházban tartott tájékoztatóján az ombudsman is megjelent, aki közvetítést ajánlott fel.

- Minden olyan esetben, mikor az emberi élethez való jog veszélyeztetve lehet, kötelességem megszólalni. A gyerekgyógyászat ráadásul kiemelt terület: az ellátottak korlátozottan cselekvőképesek, így az őket érintő változásokat másként kell kezelni. A traumatológusok és a gyereksebészek ügyeleti díjának rendezése is ilyen. Ezek az emberek életeket mentenek - fogalmazott Lenkovics Barnabás. Az ombudsman több állásfoglalás kiadására is készül. Elsősorban a gyógyszerfelírási gyakorlatot bírálja majd, az onkológiai készítmények rendelésében lát életeket veszélyeztető helyzetet. Konkrét esetek sorakoznak az asztalán, amelyek szerint a betegek nem kapják meg a megfelelő kezeléseket. Felszólal a kötelező egészségügyi kamarai tagság eltörlése ellen is: ezzel ugyanis szerinte elvész az etikai és szakmai kontroll jelentette támasz az orvosok mellől.

l Nincs pénz, de a mai kórházi rendszerben nincs is értelme többet költeni a jelenlegi kórházi gyerekellátásra - így reagált Molnár Lajos egészségügyi miniszter a gyermekkórházak vezetőinek figyelmeztetésére,. A miniszter elismerte, hogy nehéz a helyzet, ám azt is hozzátette: sok a gyerekkórház, miközben egyre rosszabb az ágyak kihasználtsága. (D. A. N.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.