Nádas Péter szerint azt, aki nem hazudik, úgy kell elképzelnünk, mint akinek nincs szemhéja, ezért nem tudja soha lecsukni a szemét. Az pedig büntetés, ha mindig mindent látni kell. Mostanában azért, akik szívesebben néznek balra, pisloghatnak eleget.

Segítségükre sietett ugyan tegnap egy Fidesz-rendezvényen Matolcsy György, Orbán Viktor egykori minisztere, amikor kijelentette: a magyar gazdaság azért nem hatékony, mert nem erkölcsös. Ez pedig abban áll, hogy nyolc és fél-, kilencszeres a különbség a legszegényebbek és a legtehetősebbek tizede között, és semmi nem korlátozza, hogy ez a különbség tovább nőjön. "Szabadesésben van a szegénység" - vélekedett Matolcsy, aminek ugyan semmi köze a gazdaság erkölcseihez, viszont nem felel meg az ismert adatoknak. A mértékadónak tartott Tárki szerint a jövedelmi egyenlőtlenségek nagysága 2003-ban volt a rendszerváltás óta a legmagasabb, ezután csökkent, s jelenleg körülbelül 7,6-szeres.

Ez azonban még elférne a pályán, ha Orbán Viktor nem arra építené őszi egész pályás letámadásos kampányát, hogy a hazugságra alapozott szocialista választási győzelem után a Gyurcsány-csomagot vissza kell vonni, ellenkező esetben a jelenlegi kabinet nem tekinthető a nemzet kormányának.

Nehéz helyzetben lenne a nemzet, ha sem a kormánya, sem az ellenzéke nem állná a hazugságtesztet. De így van-e?

Nem úgy tünteti-e föl például a Fidesz a népet, mint Schwajda György a Csoda című kisregényében Nagy Vencel betűszedőt, aki évek óta vak, egyszer azonban papírt kap az orvostól, hogy lát. És ő ezt el is hiszi. Bár nem tud kilépni a páternoszterből, viszont az ablakon át kivezető utat megtalálja, hogy többemeletnyit zuhanjon, s amikor az SZTK-ba kell mennie, a temetőben köt ki, és mindent elront, amit mások jól megcsinálnak.

Ilyen lenne-e a nép, vagy inkább valahogy csak felismeri a kutya járását, s emberei szavát? Papíroktól függetlenül meg tudja-e ítélni, mit tartson az úgynevezett "nem teljesen kibontott igazságról", vagy arról a pártról, amely a másikkal erkölcsi minimumként viszszavonatná kormányprogramját?

Olyan erkölcsi alapkérdésekben kellene dönteni, amelyek évszázadok óta foglalkoztatják az emberiséget: Kant szerint tűrhetetlen minden hazugság, az utilitaristák elfogadják a kegyes változatot, amelynek több a haszna, mint a kára, még összetettebb megközelítések szerint ugyanaz a hazugság másként értékelhető, ha erkölcsileg igényes ember követi el, mint ha olyasvalaki, aki általában sem erényes. Nem jutottunk tehát messze, ha annyit mondunk valamire: nem igaz.

Gyurcsány Ferenc 2005. áprilisban egy interjúban a hazugság csapdájából való szabadulást tartotta a közélet legfontosabb ügyének. Arra a kérdésre, hogy hol a legtöbb a hazugság, azt válaszolta, a foglalkoztatás, a jövedelmek és azok elköltése körül. Az oktatásban és az egészségügyben. Igaz ez, vagy nem? Ha az igazság jelentős része kibontható belőle, nem lehetne-e abba az irányba is fordítani a szót? Már ha a valódi kérdés nem a hazugságról szól, hanem az igazságmondás maradék esélyeiről.