Ebben a városban, bár nem ritkaság, mégis különlegesség a válogatott mérkőzés, mivel Bosznia-Hercegovina labdarúgói szívesebben játszanak itt, mint Szarajevóban, s ennek oka éppen az az atmoszféra, amely szerdán szintén tapasztalható volt. A lelátók már fél hétkor csaknem teljesen megteltek - még szép, hiszen a kis stadion 18 000 jegye napokkal korábban elkelt -, a nyolc óra utáni kivonuláskor pedig szorosabban bújtak össze az egymás mellé kerülők, mint Leonard Whiting és Olivia Hussey Franco Zeffirelli klasszikus Rómeó és Júliájában...

E közönség még azt is megtapsolta, ha méterekkel Hrgovic mögé szállt egy átadás, melyet magyar partdobás követett; képzelhetik, milyen ováció tört ki, amikor a baloldali középpályás tíz percen belül kétszer is úgy hagyta ott Fehért, ahogyan akarta. (A jobbhátvéd mindkétszer "felborította" őt, így a magyar játékosból egyhamar sárgás Fehér lett...) Ezzel együtt a házigazdák nem voltak veszedelmesek, sőt az első igazi helyzetet Torghelle alakította ki, és rontotta el. A csatár nagyon könynyen átjátszotta Barbarezt, ám az ötös sarka közeléből nem lőtt, hanem visszapasszolt, de oda, ahol egyetlen társa sem járt. Huszti viszont nem gurigázott, hanem - Dárdai szerelése után - huszonöt méterről azonnal kapura küldte a labdát, és a csattanásra eszmélő Hasagic hálaimát mormolhatott a felső lécnek, amiért az hárított helyette.

Ha különösebben látványosan nem futballozott is, sokkal nagyobb koncentrációval játszott a magyar csapat, mint a norvégok ellen, igaz, az összpontosítás múlt szombati fokát nem volt nehéz meghaladni... De a kis öröm is öröm: szerdán magyar szempontból nem kellett 0-2-t feljegyezni a 32. percben, sőt a 33.-ban honfitársaink vezettek! Husztit Spahic a tizenhatoson belül - az ártalmatlannak tetsző szituációhoz képest kiváltképp hevesen - elrántotta, és Kapitanisz ciprusi játékvezető a légkörrel mit sem törődve tizenegyest ítélt. A büntetőt Huszti finoman a jobb sarokba helyezte (0-1), majd négy perccel később Kapitanisz kiállította a változatlanul felajzott Spahicot. A mérkőzés bírája nem vált a publikum kedvencévé, de Zenicán nem sokan dicsérték Bolicot sem, amikor a csatár a sérülések miatti hosszabbításban hét méterről, szerencsétlen mozdulattal a jobb kapufa mellé továbbított.

Majd a második félidőben - hiszik vagy sem - öt perc alatt elcsendesedett a nézőtér. Előbb Gera mellel szerzett gólt Tóth bal oldali szöglete nyomán - a labda a túlsó oldalhálóba jutott, értelemszerűen belülről -, aztán Dárdai ugrott ki Papac előzékenysége folytán, és laza mozdulattal a bal sarokba paszszolt (0-3). Ezzel - ki gondolta volna? - a csoportbeli gólkülönbséget sikerült kiegyenlíteni, de a vendéglátók riadalmát és a hirtelen kiteljesedő magyar fölényt látva már arra lehetett számítani, hogy lesz még plusz is... Ám Kapitanisz szintén úgy érezte, hogy "egalizálnia" kell, és váratlanul befújt egy tizenegyest a házigazdák javára, amelyet Misimovic a jobb sarokba lőtt (1-3).

A közönség "újjáéledt", ám a 66. percben csak Husztin múlt, hogy nem "norvég" állás jelent meg a táblán, természetesen fordítva. A középpályás magányosan vezette a labdát a félvonaltól a tizenhatosig, majd belül felbukkant a negyven métert sprintelő Tóth is, de fölöslegesen futott, mert társa nem akarta észrevenni, ráadásul szólója végén Hasagicot találta el. Majd a 85. percben jóval önzetlenebb volt, csakhogy passzára hiába érkezett Torghelle, a kapufa megint kisegítette a szerencse egyébként szépen "kitömött" fiát, Hasagicot.

Ezúttal azonban emiatt sem kellett bánkódni, hiszen a magyar válogatott nemhogy nyert, de egészen simán győzött, méghozzá idegenben. S az előző produkcióhoz képest nem csupán futballra emlékeztetett a szerda esti teljesítmény, hanem atlétikára is.

Hármasugrásra...

A C csoport további mérkőzésein: Norvégia-Moldova 2-0; Törökország-Málta 2-0.