Együtt az államreform-bizottság

Véglegessé vált az államreform-bizottság összetétele. A testület feladata az, hogy javaslatokat tegyen a közigazgatás, az egészségügy, az oktatás, a nyugdíj- és az adórendszer átalakítására. Az új testület egyik tagja szerint a Fidesz - az önkormányzati választások után - támogatja majd a közigazgatás reformját.

A Népszabadság információi szerint immár együtt van az Államreform Bizottság névsora, a felkért civil résztvevők is elfogadták a megbízatást. Az államreform-bizottság feladata az lesz, hogy javaslatokat tegyen a kormánynak arra, mely területeken és milyen ésszerű átalakítást hajtson végre a közszférában. A grémiumnak még nincs munkarendje, azonban a következő kormányülésen már ezt is megvitathatják a miniszterek. A kormányfő által vezetett bizottság felállításának célját Draskovics Tibor, a testület alelnöke úgy határozta meg, hogy az Európai Bizottságnak benyújtott konvergenciaprogramban foglaltakat tekintik iránymutatónak, tehát az abban vázolt reformlépéseket kell a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban megvalósítani. A testület javaslatokat dolgoz ki az egészségügy, az adó- és a nyugdíjrendszer átalakítására, továbbá áttekinti, hogy mely jogszabályok avultak el. A bizottság öszszetételéről Draskovics azt mondta, hogy olyan személyiségeket kerestek, akik a maguk területén már bizonyítottak, és képesek "széles horizonton gondolkodni" Magyarország jövőjéről.

Nagy János lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a felsőoktatás reformját tekinti fő feladatának, míg Repa Imre úgy látja, neki "a végeken, kínkeservvel működő" kórházak mindennapjaival kell megismertetnie a bizottság tagjait, hogy az átalakítás során az "alulnézeti" álláspont is megjelenjen. Vértes András szerint Magyarország legfőbb versenyhátránya az állam elmaradottságából, pazarló létezéséből adódik. A GKI Gazdaságkutató elnöke tudja, hogy azért sem mennek könnyen az ilyesfajta átalakítások, mert közben számos érdek sérül.

- Magyarország számára azonban - mondta - nincs más választás, lépni kell. Vértes hisz abban, hogy a mai struktúra helyett a régiók létrehozása és a kistérségek együttműködése szolgálja az ország javát, és úgy tudja, ennek érdekében a közigazgatás módosítását a Fidesz is támogatja - csak éppen megvárja az október 1-jei önkormányzati választást. Vértes András szerint a két nagy párt 2007 tavaszán megállapodhat ebben a kérdésben.

Ide tartozik, hogy értesüléseink szerint az államszervezet karcsúsítása során januártól mintegy kétszázötven költségvetési szerv szűnhet meg. Jellemző a hivatali dzsungel sűrűségére, hogy száz fölött van azon szervezetek száma, amelyek hat embernél kevesebbet foglalkoztatnak.

Egyébként az állami szervek és az apparátus fogyókúrára fogása az a téma, amit az ellenzék a legkevésbé támad. Tény ugyanis, hogy már kevesebb a tárca, és az ott dolgozók száma is csökken - körülbelül a Sárközy Tamás által vázoltak alapján. A professzor az első Gyurcsány-kormány idején kormánymegbízottként tett javaslatot az államszervezet észszerűsítésére, jelenleg pedig az államreform-bizottság tagja. Sárközy egyébként ebben a témában korábban egy rendezvényen szerepelt Navracsics Tiborral, a Fidesz frakcióvezetőjével, és kiderült, hogy hasonlóképp látják ezt a problémát.

l A kormányfő civil tagokat is felkért a testületben való részvételre. Botka László szegedi polgármestert (33), Mázsa Pétert (38), aki az Orbán-kormány idején az Oktatási Minisztérium, a Medgyessy-kormány idején pedig a gazdasági kabinet tanácsadója volt, Nagy Jánost (55), a Magyar Rektori Konferencia egyetemi tagozatának elnökét, a Debreceni Egyetem rektorát, Repa Imrét (56), a Kaposvári Egyetem Diagnosztikai és Onkoradiológiai Intézetének vezetőjét,
a Kaposi Mór Oktatókórház főigazgatóját, Sárközy Tamást (66), a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdasági Jogi Intézetének igazgatóját
és Vértes Andrást (55), a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnökét.

l Az államreform-bizottság elnöke Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Az alelnök Draskovics Tibor. A bizottság tagja Kiss Péter munkaügyi miniszter, Szilvásy György kancelláriaminiszter, Veres János pénzügyminiszter, Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter, Horn Gábor koalíciós ügyekért felelős államtitkár.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.