Elárverezik a kisgazdák székházát - vagy mégsem?

Nem kerültek kalapács alá tegnap a Belgrád rakparti FKGP-székház ingóságai - az ajtók ugyanis zárva maradtak.

A végrehajtó bekopogott ugyan a székház ajtaján, de nem járt sikerrel. Az FKGP elnöke, Hegedűs Péter az előző napon úgy nyilatkozott: jogszerűtlen az árverés, nem készült leltár az ingóságokról. Ma viszont magát a székházat árverezik el, de licitálni már nem a Belgrád rakparton, hanem a hírek szerint a belvárosi Október 6. utcában, a végrehajtó irodájában lehet. Az sem elképzelhetetlen, hogy "tumultuózus jelenetekre kerül sor", Engelmann József és Ujj Tibor, az FKGP "elnöki biztosai" tegnap ugyanis faxon tudatták: a Fővárosi Főügyészséghez fordultak, s kérik az árverezés azonnali felfüggesztését; szerintük gazdasági bűncselekmény történhet, az 1,5 milliárdosra becsült székháznak aránytalanul alacsony a kikiáltási ára.

Az árverést egy kisgazda társaság, a Duna-part 2005 Kft. indítványozta, arról hivatalos döntés született, s ez nyilvános hirdetményben megjelent. A kft. tavaly állítólag felvásárolta az FKGP-vel szemben fennálló összes követelést - Szeremley Huba tegnap úgy nyilatkozott lapunknak, hogy azt az összeget, amivel tartoznak neki (több százmillió forint), még nem fizették ki.

A végrehajtó hiába kopogtatott, nem jutott be
A végrehajtó hiába kopogtatott, nem jutott be
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.