A probléma ott kezdődik, hogy éppen a Fidesz vádolja az MSZP-SZDSZ-koalíciót hazugsággal kicsikart választási győzelemmel. Tehát az a párt, amelyik 1998-ban meseszerű ígéretekkel nyert választást. Még emlékezhetünk a hétszázalékos növekedésre, a négyszáz százalékos egészségügyi béremelésre, az egyszeri, nagyarányú adó- és járulékcsökkentésre, meg arra is, hogy Torgyánnal soha. Ha igazmondás-hazugság relációban mérlegelünk, enyhén szólva szoros a verseny. (Ha például az igazmondás a mérce, nem feledkezhetünk meg az elmúlt tizenhat év egyik legnagyobb hamisságáról, az úgynevezett megfigyelési ügyről. Orbán Viktor 1998-ban jelentette be, hogy a Horn-kormány idején közpénzből, titkos eszközökkel figyeltettek harminckilenc Fidesz-politikust és hozzátartozóikat. Bizonyítékot erre az állításra azóta sem szolgáltatott, amit pedig igen, az az alaptétel egyetlen paraméterének sem felel meg.)

Őszinteség szempontjából nemcsak az 1998-as Fidesz aggályos, hanem a 2006-os is, amely szerint rosszabbul élünk, mint négy éve, bár a bérek elszaladtak. Csak akkor vehető komolyan továbbá a tb-járulék harmadolása, az olcsóbb autópálya, a tizennegyedik havi nyugdíj, ha az ezek megvalósítását célzó törvényjavaslatokat be is nyújtják a parlamentnek. Hogy lássuk: komolyan gondolta a Fidesz. Egyébként úgy járunk, mint amikor a kettős állampolgárság ügye elbukott a népszavazáson. Akkor is gyorsan bejelentették, hogy az erről szóló törvényjavaslatot már küldik is a T. Ház elé, ám ezt azóta sem tették meg.

A kampány persze sehol sem igazmondó verseny. Túlzó ígéretekről, nemzeti víziókról szól. Ebben a helyzetben pőre őszinteség nem létezik. Ki az a politikus, aki megszorítással próbál szavazatokat szerezni? Támadható az igazság "úgynevezett" nem teljes kibontása, de azt állítani, hogy az ország fele bekötött szemmel, tudatlanul szavazott, nem más, mint az állampolgárok százezreinek lenézése, egyben utólagos felmentés arra, miért voltak bizalmatlanok a vesztesekkel szemben az emberek. Nehezen hihető az is, hogy Rogán Antal a Vizsla-botrány, a szerverfeltörés vagy az MDF képviselőjelöltjének megzsarolása után őszintén gondolta a mondatot, hogy "mi legalább nyugodtan nézhetünk a tükörbe".

A kampánynyitó elnöki beszéd egy dolgot azonban világossá tett: Orbán Viktor nem változik. Ismét aláírást gyűjtet, számonkéréssel fenyeget, javaslatot tesz valamire, ami képtelenség (most a polgármestereknek adna lehetőséget a költségvetés és a Nemzeti fejlesztési terv vétózására), végül nagygyűlésre riadóztat. És miközben közgazdász kollégája azon mereng, hogy a konvergenciaprogram elbukhat Brüsszelben, ő változatlanul adó- és járulékcsökkentéssel akarja a költségvetési deficitet eltüntetni.

A szokott ügymenet közben ismét a nagy jobboldali összefogás lebeg a Fidesz elnökének szeme előtt. Amíg az ország a vizitdíj, az adóemelés és más megszorítások miatt dühöng, ő, bár csendben, de leplezetlenül összefog a szélsőjobbal. A plakátokon és a nyilvános rendezvényeken ez már látszik. A koalíció számára a kevés ajándék egyike lehet a bajban Mikola István, akinek az a véleménye, hogy a mai rendszernél jobb lenne a felvilágosult abszolutizmus is. Pedig ez a mondat legalább őszinte, mert nemcsak Mária Terézia korát idézi fel, hanem a Fidesz viszonyát is a jól-rosszul elindított, de húsba vágó átalakításokhoz. Mint ismeretes, a nemes magyar urak életüket és vérüket felajánlották a királynőért és a hazáért, aki cserébe már akkor is adókedvezményt kínált a haza üdvéért. Egyszer tehát már bejött...