Leépülhet a regadó

Az európai parlamenti képviselők több mint kétharmada támogatta hétfőn a regisztrációs adó fokozatos megszüntetéséről szóló bizottsági javaslatot.

Bár a parlamentnek csak véleményezési joga van az ügyben, ez - mint Kovács László, az Európai Bizottság magyar tagja, az adópolitikáért felelős biztos lapunknak elmondta - fontos érv a testület számára a tagállamokkal folytatott vitában. Dönteni a tagállamok fognak, a javaslat első olvasatban október-novemberben kerülhet a pénzügyminiszterek elé, és ha minden jól megy, akár 2007 végén megszülethet az új irányelv.

A javaslat szerint a regisztrációs adó fokozatosan épülne be a rendes éves gépjárműadókba (nálunk ez most a súlyadó), és tíz év alatt szűnne meg. Így a költségvetéseket nem érné kár, ám átláthatóbbá válna a gépjármű-kereskedelem, összevethetők volnának az árak, valóban egységes lenne az uniós piac. Jelenleg 9 tagországban nincs regisztrációs adó, 16 pedig eltérő mértékűt alkalmaz: a százeurós tételtől a 16 ezer eurósig van példa mindenre. Ráadásként így a kettős adóztatás is elkerülhető lenne: a mostani szabályok szerint ha az egyik országban forgalomba állított gépjárművet egy másikba viszik át, mindkét helyen kell ilyen adót fizetni. A tervek szerint ezt elkerülendő, az irányelv már az átmeneti időszakban is kikötné: a már másik tagállamban kifizetett adót figyelembe kell venni a teher esetleges ismételt kivetésénél.

Kovács László azt mondja: a parlamenti vitából is kitűnt, hogy Nagy-Britannia és Írország elvi okokból van a javaslat ellen, minden adózási egységesítést a tagállami szuverenitásba való beavatkozásnak tartják. De vélhetően ellenzi majd a javaslatot a most magas regisztrációs adót kivető Dánia és Finnország is. Ám a tagországok többsége támogathatja a javaslatot, amelynek az adópolitikai biztos szerint előnye az is, hogy az évente fizetendő gépjárműadókban kötelezően jelenne meg egyre nagyobb mértékben a környezetvédelmi szempont. Már 2008-tól az adó alapjának legalább a negyede, 2010-től pedig a fele a gépjárművek szén-dioxid-kibocsátása volna. (V. I.)

l Megjelent az Európai Unió úgynevezett Hivatalos Lapjában az a közlemény, amely a magyar iparűzési adó közösségi joggal való összhangjára vonatkozó előzetes kérdéseket tartalmazza. Ez annyit tesz: immáron teljesen hivatalosan folytatja
az Európai Bíróság a magyar adóval kapcsolatos eljárását, ami akár éveket is igénybe vehet. A kérdés, hogy a magyar helyi adó ellentétes-e az uniós joggal - ha erre az uniós testület nemmel válaszol, a közteher megszüntetése mellett akár annak részbeni visszafizetésére is kötelezheti a magyar államot. Igaz: ez valószínűleg csak azoknál jöhet szóba, akik idejekorán eljárást indítottak
az adófajta ellen. A határnap többek szerint valószínűleg az uniós felülvizsgálat hivatalos kezdete (vagyis
a tegnapi nap) lehet majd.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.