Az esetek Irakban nagy nyilvánosságot kaptak és hozzájárultak az Amerika-ellenesség fokozódásához. A Pentagon azt ismételgeti: a katonák döntő többsége nehéz feltételek között, állandó életveszélyben is példamutatóan látja el feladatát, a néhány vétkest pedig felelősségre vonják.

A szamarrai esetet követően a négy katona azt mondta: úgy tudták, egy al-Kaida kiképzőtábort kell lerohanniuk, s parancsot kaptak minden fegyverfogásra képes férfi lelövésére. Azt is állították, hogy az irakiak a házkutatás közben rájuk támadtak, egyiküket késsel meg is sebesítették. A vizsgálat azonban azt állapította meg, hogy a katonák a helyszínt utólag manipulálták, a késszúrás már a "fedősztori" része.

Mahmudijában az egyik elkövető rendszeresen mondogatta társainak, hogy minél több irakit akar megölni. A katonák kinézték maguknak az ellenőrző pont közelében lakó lányt, és megbeszélték, hogy megerőszakolják. A gyilkosságok után a holttesteket kerozinnal leöntötték és felgyújtották, hogy elrejtsék a nyomokat. A védők azzal próbálják elkerülni a halálos ítéletet, hogy különválasztják a nemi erőszakot és "véletlennek" állítják be a gyilkosságokat.

Arról, hogy a kilenc katona közül végül hányra kérnek ténylegesen halálos ítéletet, a 101. hadosztály és a szárazföldi hadsereg parancsnoksága dönt. A vádat képviselő két katonai ügyész mindkét esetben valamennyi elkövetőre alkalmazhatónak tartja a legsúlyosabb büntetést.

Razzia az iraki Bakubában