Aki elmegy szavazni, mindenesetre könnyű szívvel mondhat nemet a sziget déli részére két westendnyi épülettömeget beerőszakoló kis magyar Las Vegas rendezési tervére. Nemcsak azért, mert cinikus ötlet újabb jelentős zöldterületet beáldozva napi huszonnégyezer embert és autóját rászabadítani az Árpád híd környékének zaj- és légszennyezéstől szédelgő népére, a Margit-sziget tőszomszédságában. (Sziget Fesztivált mindennap? Kösz, nem!). Hanem azért is, mert a tervek szerint három szinttel a föld alá bújó konferenciaközpont jó eséllyel pontot tenne a feltárásra váró páratlan római romok történetére. A megaberuházás védelmében felhúzott újabb Duna-parti töltések egész Budapest (!) területén növelnék az árvízveszélyt (a mostani ártérből védett, a vízszintet továbbduzzasztó terület válna). A közérdek aránytalan sérülését előrevetítő aggályok jó részét az óbudai önkormányzat által megrendelt, majd a rendezési terv legyártása során nemes egyszerűséggel semmibe vett szakértői anyag is igazolja.

Pedig a korábban állami tulajdonú telek eladása előtt még pont a helyi önkormányzat figyelmeztette a vevőjelöltet arra, hogy a beépíthetőség mértékét a kerület régészeti és környezetvédelmi megfontolásokból csökkenteni fogja. Az ebbéli szándékában azóta sajnálatos módon elbizonytalanodott vezetés akkor még azt indítványozta, hogy az új rendezési terv megszületéséig az adásvétel ne is történjék meg! A befektetőt tehát senki nem vezette meg, és ha a lakosság szerencsésen nemet mond a mostani beépítési tervekre, illő volna végre széles körű társadalmi és szakmai vita során a város szemszögéből hasznosabb, a természet szempontjából kíméletesebb jövőképet fabrikálni.

Egy átlátható tervezési folyamat biztosan sokat javítana a beruházás nem épp makulátlan reputációján is. A túlzó beépítéssel szemben érvelő civilekkel Tarlós István főpolgármester-jelölt által folytatott tárgyalások csupán szánalmas elterelő hadműveletek voltak. A szóban forgó terület nem egészen törvényes privatizációját korábban az Állami Számvevőszék is kritikával illette, az ügyben jelenleg a BRFK nyomoz. A budapesti főépítész lemondásának egyik okát éppen a projekt érdekében rá gyakorolt politikai nyomásban sejthetjük. Az sem túlságosan megnyugtató, hogy a beruházó cég a saját stábjában tudhat több olyan korábbi állami alkalmazottat, akik a projekt különböző állomásain a közigazgatás részéről vele együttműködtek.

A beruházás korlátok közé szorítása apró, de roppant fontos lépés lehet egy demokratikusabb, a korrekt tájékoztatáson és az érintettek érdemi bevonásán alapuló várospolitika kikényszerítésének útján.

A szerzők a Védegylet munkatársai