A zárlat feloldását remélik a magyar-orosz agrártárgyalástól a baromfitartók

Budapesten tárgyal az orosz mezőgazdasági miniszter hétfőn és kedden, miközben a magyar baromfitermelők a madárinfluenza miatt kirótt külföldi tilalmak feloldásában reménykednek.

Alekszej Gyorgyejev hétfőn az Országházbantalálkozik Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, majd magyarkollégájával, Gráf Józseffel véglegesíti a két agrártárcaegyüttműködési megállapodását - jelezte a moszkvai minisztérium hétvégi közleményében (www.mcx.ru), rámutatva: konkrét projektekreösszpontosítanak a magyar és orosz régiók közötti együttműködésben,valamint (magyar) "komplex technológiáknak" az (oroszországi)vetőmag-nemesítésben, marha- és sertéstenyésztésben, kacsa- éslibanevelésben való alkalmazásában.

A magyar baromfitermelők nyilvánvalóan az oroszországi exportjukrajúnius 23-tól kivetett teljes zárlat feloldását, vagy legalábbisenyhítését várják Gorgyejev látogatásától, hiszen július 12. óta nemfordult elő több madárinfluenzás eset Magyarországon - jegyezték megmoszkvai megfigyelők, hozzátéve: Oroszország követhetné az EU példáját,amely a regionalizáció elvét alkalmazza, azokra a magyarországikörzetekre korlátozva a szállítási tilalmat, ahol megbetegedés volt.

Azorosz agrártárca szerint Gorgyejev, akit elkísért MagyarországraNyikolaj Fjodorov csuvasföldi elnök négy másik oroszországi régióképviselőivel együtt, megvitatja Gráffal az orosz mezőgazdaságfejlesztését célzó nemzeti programba való magyar bekapcsolódáslehetőségeit, és találkozik a magyar üzleti körök képviselőivel is.Gorgyejev kötetlen találkozói már megkezdődtek, miután szombatonmegérkezett Magyarországra.

Magyar tisztségviselők korábbanközös vállalat alapítására irányuló kontaktusokról adtak számot aDemján Sándor fémjelezte TriGránit Fejlesztési Rt. és az orosz Eximaholdinghoz tartozó moszkvai Mikojan húskombinát vezetői között. (Apatinás nagyüzemet 1934-ben nevezték el a szovjet politikai túlélésnagymesterének bizonyult Anasztaz Mikojanról, aki akkor még csakélelmiszeripari népbiztos volt.)

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.