Az 1937 könyvnapjára saját költségen közreadott Villon-átköltések hihetetlen és mámorító, egyszersmind botrányos sikere után az életveszély érzete és - mint maga nyilatkozta - a kalandvágy indította útnak. Az idő ezt is, azt is igazolta. Itthon maradt húgát a nyilasok a Dunába lőtték, a Villon-átköltéseket máglyán égették el. Párizs, Marokkó, majd az Egyesült Államok következett, itt három évig szolgált az amerikai seregben. 1946-ban hazatért, vesztére, mert 1949-ben az Andrássy út 60., Kistarcsa és három évig a recski munkatábor nyelte el. 1956-ban Nyugatra menekült, Londonban, Firenzében, Máltán, majd 1967-től Torontóban élt, tanított egyetemeken, és volt szegény, mint a templom egere. 1988 novemberében másodszor is hazatelepült.

Tényleg fantasztikus kalandokat élt meg, bár a történtekről leginkább csak tőle értesülhettünk, s ő sose idegenkedett attól, hogy a tényekkel szemben a képzeletének adjon teret. Máig legsikeresebb, negyvenhat kiadást megért munkáját, a Villon-átköltéseket fordításnak adta el. Másik emlékezetes műve, az eredetileg angolul írt, s 1962-ben Londonban önéletrajzként közreadott Pokolbéli víg napjaim pedig megemeli, legendásítja a tényeket. Szereplői, a jók is, rosszak is, kivételesek. A recski kőfejtő rabjai például ógörögül tanulnak, Faludy frissen költött verseit memorizálják, hogy ezek a versek fennmaradjanak, s az egész napi gyötrelmes munka után nem a priccsre zuhannak, hanem éjszakai önképzőkört szerveznek. Egyébként is tele van a legnagyobbakhoz fűződő kapcsolatokkal, mindenkit ismert, mindenkivel találkozott, aki a világban számít, s akikkel kölcsönösen nagyra becsülik egymást, mindig ott és akkor fordul elő, ahol és amikor világtörténelmi fontosságú események zajlanak, háborúk és katasztrófák, noha mint arab fiúszerelméről szólva megjegyezte, ő napjait legszívesebben szeretkezéssel, semmittevéssel és filozofálgatással töltené el. Kétségtelen, halálfélelmei közt is törekedett erre.

Hogy Faludy György mekkora költő, arról a vélemények erősen megoszlanak. Közel ötven könyve közül leginkább még a Pokolbéli víg napjaimat ismerte el a kritika. Számos olyan kitüntetést kapott, mint a Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendje (1991), a Soros Alapítvány Életműdíja (1993), a Kossuth-díj (1994) vagy a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2002). Sok ezren rajongnak érte, hosszú sorok várták könyvheti dedikálásai előtt, tömegek gyűltek össze nyilvános szerepléseire. Szerelmi életével, médiát mozgató allűrjeivel állandó hőse volt a bulvárújságoknak, és szívesen foglalkoztak vele a nagy példányszámú hetilapok is. Üzlet volt vele foglalkozni, ahogy ő is mindig pontosan tudta, mennyit ér a piacon. Költőfejedelemnek nevezték, díszsírhely várja a Fiumei úti sírkertben. Az irodalmi kánon azonban nem ismeri. Magyarán: nem számít mértékadónak. Ő maga ezt "a nyilvánvaló rosszindulat és ostobaság keverékének" tulajdonította, de a dolog valószínűleg nem ilyen egyszerű.

Annyi talán mégis kijelenthető, hogy Faludy György a XX. század magyar irodalmának egyik megragadó személyisége, ha úgy tetszik: kultikus figurája. Akit ha esetleg még a Villon vagy a Pokolbéli víg napjaim se, életművé növő fantasztikus élete bizonyosan megőriz halálában.